4. fejezet

A repülőgép késve érdekezett meg New York-ba és nem volt időm haza menni. Szerencse, hogy az autóm csomagtartójában mindig el van készítve a sport táskám, hogy ilyen esetekben ne húzzam ki a gyufát Matt-nél. Matt Sullivan az edzőm… Véletlen folytán kerültünk egymással össze és először nem is akart engem edzeni, hiszen lealacsonyítónak tartotta, hogy egy nő edzője legyen… De sikerült meggyőznöm, hiszen azóta együtt törekszünk arra, hogy minél sikeresebb legyek.

Szaporán szedem a lábaimat a lépcsőn fel felé még annak ellenére, hogy magas sarkúban vagyok. Hangosan csapódik ki a terem ajtaja és rontok be rajta.

- 10 perced van.-kiabált utánam Matt szórakozottan.

- Készen leszek nyugi.-kapott választ és már az öltözőbe rontottam be. Az ajtóból rúgtam le magamról a cipőmet és rángattam már le a nadrágomat is. Sietnem kell. Nem akarom, hogy Matt csak úgy heccből megszívasson. Felvettem a sport melltartómat és a hajamat szoros lófarokba kötöttem. Bele léptem a sport cipőmbe és a két tekercs bandázsnak való tekercsekkel indultam vissza a terembe, hogy Matt szolgálataira álljak.

- 8 perc… Időn belül.-szórakozott rajtam Matt miközben intett a fejével, hogy menjek közelebb hozzá. Tudtam, hogy mit akar. Általában ő köti meg a bandázsomat. Igazából én is megtudom, de még is így szorosabbnak és biztonságosabbnak érzem. Szó nélkül nyújtottam felé a kezem és ő még mindig somolyogva csóválta a fejét.

- Na mesélj! Milyen volt az a híres neves Madrid?

- Hosszú.-nyögtem fel.

- Ráérünk nem? Csak neked van ma edzésed. Mit szólt a nagy Alonso a megjelenésedhez?-kérdezett rá komolyan.

- Szerinted? Lehidalt, de közölte, hogy nem engedi azt, hogy újra lássam Emmát.

- Ez várható volt nem?-kérdezett rá, miközben ugyan olyan precízen kötötte a kezemet ahogy szükséges.

- De. Ezen meg se lepődtem.

- És mi volt még? Gondolom nem ennyi minden történt Madridban.

- Jól sejted.-nyögtem fel.

- Miért kell minden szót harapó fogóval kihúznom belőled?-nézett rám és a hatalmas kék szemeivel meggyőzött.

- Ronaldo segített rajtam.

- Ronaldo? De mivel?

- Találkoztam vele. Segített ügyvédet keresnem. Elméletileg az egyik legjobb… És lefeküdtem vele.-vontam meg a vállam. A kötéssel végzett és addig amíg a ragasztót letépte a fogaival addig nem szólalt meg.

- Lefeküdtél vele?-ízlelgette a szót.

- Ez most miért fura?-csodálkoztam el.

- Mert szerintem évek óta az első pasi aki a bugyidba jutott.-kuncogott rajtam mire én csak bemutattam neki.

***

3 hete tart a kő kemény felkészülésünk… Napok… Hetek óta csak az edzőteremben vagyok és szinte vért izzadok. Igen… Néha feladnám szívem szerint, de tudom ezen túl kell esnem… Ezt le kell győznöm mind azért, hogy egy hónap múlva a ringben is nyerni tudjak. Vállamon a táskámmal ballagok végig a folyosón a lakásom felé. Nem akarok semmi mást, csak egy hatalmas zuhanyt és lefeküdni aludni. A zsebemből elő halásztam a kulcscsomómat és amikor felnéztem meg is torpantam.

- Te hogy kerülsz ide Cris?-kérdeztem csendesen, de ténylegesen meglepődve. A portugál focista felpattant a földről és elém állt. A kezében egy kicsikét megviselt csokor virág volt. A női szívek megrontója úgy topog előttem, mint egy esetlen kis gyerek.

- Csak… Csak hiányoztál és úgy gondoltam hamarabb látlak, ha eljövök ide, mint hogy azt várom te mikor jössz el Madridba. Remélem nem baj, hogy itt vagyok.-pislogott rám ártatlanul. Nem értem, hogyan de elérte, hogy ellágyuljon a szívem. Közelebb léptem hozzá és miután ledobtam a táskámat átkaroltam a nyakát. Fura módon megnyugtatott a jelenléte. Óvatosan átkarolta a derekamat és magához húzott még szorosabban.

- Hiányoztál.-vallotta be csendesen. Szinte csak suttogott.

- Te is nekem.-mosolyodtam el. Megfogtam a kezét.- Gyere be.

Csendesen követett a portugál focista, így ketten léptünk be a lakásom ajtaján. Nem túl nagy lakás… Vagy is az ő hatalmas villájához képest ez csak egy egér lyuk… De mindenki tudhatja… Nem vagyunk egy szinten… anyagilag sose leszünk. Azonban most ez nem érdekel.

- Edzésed volt?-vette el a táskámat és letette a földre.

- Igen… Minden egyes nap.-dünnyögtem kicsikét fáradtan. Magamhoz húztam az övénél fogva.

- Itt maradhatok?

- Veszel velem egy forró fürdőt?-kontráztam rá. Elvigyorodott kacéran és válasz gyanánt levette a pólóját.- Tehát igen. Megengedem a vizet.-pusziltam meg.

Körülbelül 15 perc kellett és már mind a ketten elterülve a kádban feküdtünk. Szerencsére kényelmesen elférünk benne. A mellkasán fekszek és ez most jól esik. Megpuszilta a homlokomat.

- Ez nagyon jól esik.- nyögtem fel.- Semmi túlzással kijelenthetem, hogy mindenem fáj.

- Kemény edzés?

- Fokozatosan emeljük a nehézségi szinteket… De mindig eljön egy holt pont… Nálam ez általában a harmadik héten jön el.-magyaráztam miközben a hajamat piszkálta.

- De ma este nem leszel egyedül.

- És ez annyira jó.-suttogtam hálásan.

- Nekem is.

- Valaki tudja, hogy itt vagy?-néztem fel rá, de csak megrázta a fejét.

- Annyit mondtam anyunak, hogy el kell utaznom. Ő pedig készségesen vigyázz Junior-ra.

- Egyszer megismerhetem a fiadat?-kérdeztem csendesen. Nem tudom miért csúszott ki ez a számon.

- Persze, hogy megismerheted.

- Köszönöm.-pislogtam rá.-  Nem vagyok rossz ember, mint aminek Xabi beállít… Aprópó… Mondott valamit rólam nektek?

- Nekünk nem… Már mint tudod meg vannak azért a klikkesedések a csapatban. A spanyoloknak biztos többet mondott.

- Megint én vagyok a szívtelen lotyó.-suttogtam.

- Ha ő még annak is tart, én tudom, hogy nem vagy az. Jó ember vagy.

- Ne hízelegj Cris.-nevettem fel.

- Nem hízelgek. Ez a valóság.-cirógatta a kezemet. Nem szólaltam meg. Nem tudtam mit mondani neki.- Kérdezhetek valamit Elena?

- Baj van?-pislogtam rá.

- Fura… Tudom fura ezt kérdeznem…

- Kinyögnéd? Mert sajnos egy szót se értek belőle.-ráztam meg a fejem.

- Járnál velem?-nyögte ki a nagy kérdést. Elmosolyodtam, de még is egy szinten bizonytalan voltam.

- Járok veled… Csak egyet kérek…

- És mi lenne az?

- Ne csalj meg.-jelentettem ki határozottan.

- Ne csaljalak meg?

- Egyszer már megtették és utáltam.-dünnyögtem de inkább csak áthúztam a karjait a derekamon, hogy minél jobban ölelni tudjon.

***

Szívem a torkomban dobog, pedig nem lenne semmi más feladatom, mint kimenni a ringbe és nyerni. Matt felkészített. Nem lesz egyszerű menet… Szó szoros értelemben nem lesz egy könnyű menetem se. Ez a nő inkább egy buldózer, mint boxoló… Matt szó nélkül ellenőrizte a kötést a kezemen, majd felhúzta rá a kesztyűmet és azt is szorosan megkötötte. Feladta rám a köntösömet.

- Sikerülni fog… Ésszerűen kell küzdened és nem lesz baj.

- Egy tank ellen ésszel? Nem lesz könnyű.

- Ezért küzdöttünk hetekig. Menj…

… A következő amire emlékszek, hogy megszólal a gong. A mexikói nő nekem rontott azonnal és sorozott. Próbáltam védekezni, de csak úgy tudtam, hogy arcom elé tartottam a kettős fedezékemet. Ha a bíró szerintem nem rángatja el tőlem akkor a menet végig a sarokba szorítva vert volna engem. Pillanatom volt csak kifújni magam és rájönni, hogy hirtelen mindenem sajog. Szó szoros értelemben. Ki pillantottam Mattre aki aggódva figyelt rám. Nem… Nem okozhatok csalódást neki… Győznöm kell…

***

Pihegve, de még is mosolyogva ülök az öltözőben az asztalon és figyelem ahogy Matt leszedi a kezemről a kesztyűmet.

- Sikerült.- nevettem fel.

- Tudom. De nyugodj már le.-forgatta a szemeit.- A jeget pedig tedd már oda a szemöldöködhöz.

- De sikerült. Mi lesz a következő feladatom?

- Most először lezuhanyzol.

- Hosszabb távú célokra gondoltam.-forgattam a szemeimet.

- Január végéig szabadságot kapsz. Addig én kitalálok valamit. Felveszem a kapcsolatot az emberekkel, hogy még egy mérkőzést tudj vívni a cím meccs előtt.

- Cím meccs?-csodálkoztam el, mint ha ez új dolog lenne.

- Most miért csodálkozol? Megbeszéltük, hogy hamarosan elérjük azt a lépcsőfokot, hogy a címért küzdj.

- Szerinted felkészültem rá?

- Teszünk róla, hogy felkészült legyél.-mosolygott rám és megpuszilt.- Most leginkább a pihenésé lesz a főszerep.