13. fejezet

Ruhák szétdobálva hevernek a földön… A bajnoki öv amit magammal hozhattam a kanapén van kiterítve… Én a fotelban ülök felhúzott lábakkal és egy üveg whiskeyvel a kezemben… Egy másik üveg pedig üresen eldőlve hever az asztalon… Csak bámulok magam elé… És talán a világ legszánalmasabb embere vagyok ezekben a pillanatokban.

Egyedül maradtam újra… Mire megszoktam volna, hogy valaki velem van és normális életem lehet egyszerűen mindent elszúrtam… Miért? Miért nem tudtam egyszerűen ellökni magamtól Xabit? Elfelejteni azt a vonzalmat amit évekkel ezelőtt éreztem. Csak azért mentem Madridba, hogy újra a lányommal lehessek… Nem azért, hogy újra bele szeressek a spanyol focistában… Megadta nekem a sors, hogy boldog legyek. Engem akart egy olyan férfi, mint Cristiano Ronaldo… Aki megkaphatná a világ bármelyik nőjét, aki ezerszer szebb nálam… De még is engem akart. Csak is engem… És még is elszúrtam. Pár órája kisétált azon az ajtón és soha… Soha nem fog visszajönni… Hirtelen cselekedtem… Felkaptam az üres üveget és teljes erőmből a falhoz vágtam… hatalmas csattanás közepette tört millió darabra az üveg és szilánkokkal borítva be mindent. Bele kortyoltam a még félig teli üvegbe és megpillantottam a mobilomat. Nem tudom mi ütött belém csak felkaptam a készüléket és kikerestem egy számot. Nem tudom megmondani miért teszem ezt. De azt éreztem meg kell tennem. Negyedik… Ötödik csengésre vette fel a tulajdonosa a telefont.

- Igen?

- Nem kell félned… Feladom… Igazad van… Szánalmas ember vagyok és szánalmas anya.-hadováltam össze természetesen az alkoholtól.

- Elena? Elena te vagy az?-csodálkozott el a férfi.

- Szerinted ki lenne az Xabi?-horkantottam fel.- Nem kell tartanod tőlem… Nem mint ha tartottál volna valaha is tőlem… Nem foglak beperelni… Emma a te lányod… én egy szánalmas idegen lennék számára.

- Elena te részeg vagy?-kérdezett rá csendesen a baszk.

- És ha igen? Miért baj az?

- Elena hagyd ezt abba… Tudod jól, hogy nem bírod a piát.-korholt le.

- A pia miatt ismertelek csak meg… -morogtam és bele kortyoltam a whiskeybe újra.

- Cristiano hozzád utazott. Nincs ott veled? Elena miért vedelsz?-emelte fel a hangját és én egyszerű kacagásban törtem ki… Hisztérikus kacagásban.

- Azért jött ide, hogy szakítson velem.-közöltem vele pedig egyáltalán nem tartozik rá. Miért tartozna rá bármi is az életemből?

- Szakított veled?

- Szakított velem, mert szerinte még mindig téged szeretlek.-fakadtam ki egyszerűen. A vonal másik végén hullacsend volt.

- Elena mennyit ittál már?-kérdezett rá csendesen és nem is vette tudomásul, hogy mit mondtam neki pillanatokkal ezelőtt.

- Nem eleget.-vágtam rá határozottan.

- Elena hagyd abba az ivást.-csattant fel.

- Miért parancsolsz?-fintorogtam.

- Jobb, ha most abba hagyod a piálást. Holnap ha kijózanodsz felülsz az első gépre és idejössz Madridba.

- Ne dirigálj Alonso.

- De! Dirigálok!-csattant fel egyre dühösebben. Kis büszkeség tölt el, hogy még mindig feltudom bosszantani. Azt hiszem ez csak az alkohol miatt van.- Csak a javadat akarom.

- Akkor is a javamat akartad, amikor Zoéval keféltél?-fogalmaztam nyersen.

- Ez most nem tartozik ide.

- Dehogy nem.-erősködtem.

- Nem tartozik az a dolog ehhez.-felelte higgadtan.

- Válaszolj Xabi! Miért csaltál meg?-csattantam fel megint kicsikét hisztérikusan.

- Nem szándékos volt. De hagyjuk ezt abba. Holnap reggel felhívlak, hogy kijózanodtál-e… Idejössz Madridba és mindent helyre teszünk.

- Nem kell semmit se helyre tenni. Ezek a dolgok kisiklottak örökre.-szipogtam már immár. Persze… A pia… Egyszer fent egyszer lent.

- Kérlek Elena. Pihenj és józanodj ki.-kedves hangjával meglágyította a szívemet. Engedtem neki… Immár megint….

… Amikor reggel felébredtem iszonyatosan fájt a fejem. A fejemre húztam az első kezembe kerülő dolgot. Bántott a napfény… Bántottak a hangok is. Mi a fenének ittam ennyit? Ja igen tudom… Azért mert Cris kidobott… Hiába akartam beszélni vele nem tudtam… Nem vette fel a telefont… Telefon… Valahol zenél. A kanapé alól halásztam ki és emeltem a fülemhez a készüléket.

- Igen?

- Felébredtél már? Lefoglaltam a repülőjegyedet. Csak át kell venned a repülőtéren.-hadarta.

- Miről beszélsz Xabi?-kérdeztem csukott szemmel.

- Megbeszéltük este, hogy Madridba jössz és megbeszélünk mindent.

- Xabi… Én nem emlékszek arra, hogy felhívtalak.-nyögtem fel hangosan és óvatosan hanyatt fordultam. Utálom a másnaposságot. Ezt az egyet mellőzhetnénk.

- Nem emlékszel semmire?

- Fél üveg után képszakadás… És fejfájásból ítélve nem ennyit ittam… Miről beszéltünk Xabi?

- Gyere ide Madridba és megtudod.

- Nem akarok Madridba menni.-jelentettem ki.- Nincs miért…

- De van. Gyere ide! Szedd össze magad. A repjegyedet lefoglaltam. Leírom sms-ben mikor és hol találkozzunk.

- De…

- Nincs de! Szia Elena!-nyomta ki a készüléket a baszk focista és én csak percekig hallgattam a monoton csipogást…

… Igen… Engedelmeskedtem Xabi Alonso kérésének. Több órás repülő út után landolt a gépem Madrid egyik legnagyobb repülőterén. Sms-ben kaptam meg a találkozónk helyét. Régen is ide jártunk mindig. Itt találkoztunk mindig. Itt volt az első igazi randink is. Leültem a pult mellé és kértem egy pohár vizet. A fránya másnaposság. Csak bámultam a poharat amikor vidám baba kacagás ütötte meg a fülemet. Mosolyogva biccentettem a fejemet a hangirányában és megpillantottam egy csinos barna hajú lányt egy csodaszép kisfiúval, aki egy labdát szorongatott. Elmosolyodtam. Aranyos látványt nyújtanak.

- Apa mindjárt itt lesz.-hallottam meg a nő hangját.- És szerintem hozza Sergio bácsit… Vagy Iker bácsit… Vagy talán Xabi bácsit hozza.

Sietősen fordultam meg… Sergio… Iker… Xabi… Mielőtt megszólalhattam volna a kisfiú elejtette a labdáját. Sietősen kaptam fel és nyújtottam a nő felé.

- A lurkó labdája. Elejtette.

- Köszi.-mosolygott rám.- Raul… Apa mit fog szólni ha elhagyjuk a labdádat?

A kisfiú kuncogni kezdett és szégyellősen pislogott rám. Persze… egy szívdöglesztő mosolyt is küldött felém. Elnevettem magam.

- Arany pofa vagy.-kuncogtam még mindig.

- Szimpatikus vagy neki.

- Nekem is. Annyira aranyos.-mosolyogtam és megsimogattam a kicsi arcát.

- Shenae Leite.-nyújtott kezet nekem először a nő. Rám mosolygott bátorítólag így kezet nyújtottam.

- Elena Ramos.

- Emma anyukája ugye?-meglepődtem, hogy így tudja ki is vagyok én, pedig most látom életemben először.- Ő pedig Raul Arbeloa.

- Akkor Alvaro felesége vagy?

- Majd augusztusban lesz az esküvő.-vonta meg a vállát a nő mosolyogva. De az arcára halvány pír került.

- Sok boldogságot így előre is.

- Köszönöm.

Ekkor nyílt ki az ajtó és lépett be először a kedves lány párja, majd a baszk focista. Számítottam igazából talán Ikerre és Sergiora is, de egyikük se jött. Alvaro előre sietett és csókkal köszöntötte a párját és a kisfiút. Mosolyogva figyeltem őket és meglepődtem amikor Xabi óvatosan végig simított a karomon.

- Szia Elena.-köszönt csendesen és felnéztem rá.

- Szia.

- Beszélgessünk négy szem közt egy kicsit.-terelt a másik irányba ahol az elzárt boxok voltak. Nem szólaltam meg, csak akkor amikor a pincér meghozta az italunkat és leadhattuk a rendelésünket. Nagyot sóhajtottam és a hajamat egyszerűen a fülem mögé tűrtem.

- Xabi bármit mondtam is sajnálom.

- Arról szeretnék beszélni amit mondtál nekem.-jelentette ki határozottan. Elszégyeltem magam teljesen. Hiszen fogalmam sincs róla miket hordtam össze neki az éjjel.

- Padlóra kerültem és ezt most nem a szombati meccs miatt mondom.-motyogtam még mindig az asztal lapot bámulva az asztal alatt pedig egyszerűen malmoztam az ujjaimmal.

- Láttam a mérkőzésed… és látom az arcodon is a nyomait.-nyúlt át az asztal felett és a szemem alatti apró kis seben végig húzta az ujjait.

- Nem vészes.-motyogtam.

- Az ami Cris-szel történt…

- Arról nem igazán akarok beszélni.-motyogtam. Túl korai… Azt hiszem túl korai még erről beszélni. Mi van ha mostani meggyőződésem szerint egyik legnagyobb hibámat követem el, ha még Cristianot is elengedem…

- Én azt akartam mondani… Tudom, hogy kegyetlen vagyok… De örülök neki.

- Xabi… -szaladt két oktávnyit fel a hangom. Felháborító, hogy ezt mondja. De mit várok… Talán élvezi, hogy újra szenvedek… Hogy újra egyedül vagyok, hiszen neki ott van az a nő. Az a ribanc…- Ha kárörvendeni akarsz telefonon is megtehetted volna.-pattantam fel az asztaltól. Megfogta a kezemet meglepetésemre visszahúzott maga mellé.

- Nem azért mondtam… Csak… Majd elmondom később… Amikor úgy alakul.

- Nem értelek...-ráztam meg a fejem.

- Nem baj.-motyogta.- Mondtál valamit Emmáról is.

- Emmáról?

- Azt mondtad, hogy feladod… és szánalmas anya vagy.

- De hát ez igaz.-motyogtam. Ismét felálltam a székről. Elszorult a torkom és levegőre volt szükségem. Ha ezt is az orrom alá akarja dörgölni mint ahogy tudta azt, hogy Cris dobott, jobb ha felkötöm magam az első fára.- Úgy tudja, hogy halott az anya… Jobb ha nem zavarjuk össze… Legalább ennyit tegyek megérte… Hogy nem teszem tönkre az eddigi életét.

- Elena… Én teljes életet akarok Emmának adni…

- Azt adod meg neki most is nem?-csak ácsorogtam az asztal mellett. A baszk csak lassan bólintott.- Látod. Végre valamiben egyet értünk.

- Szeretném, hogy tudja ki is vagy.-motyogta.

- Tessék?-roskadtam vissza a székre.

- Az anyja vagy. Azt akarom, hogy tudja…

- Ugye nem átverni akarsz most?-kérdeztem vissza, de csak megrázta a fejét. Hatalmasat sóhajtottam és próbáltam megemészteni a szavait, amikor megszólalt a telefonja.- Vedd csak fel nyugodtan.

Bólintott és a füléhez emelete a készüléket.

- Igen Zoé… Én vagyok az…-sóhajtott hatalmasat.- Ebédelni vagyok. Nem… Találkozzunk máskor… Zoé… Dolgom van.- irtóztam már attól, hogy meghallottam a nevét. Rövid időn belül kijelenthetem rühellem… Gyűlölöm a nőt.- Igen… Ha muszáj… Szia.

Ahogy befejezte a hívást letette a telefont az asztalra. A két tenyerébe temette az arcát és hatalmasat sóhajtott.

- Baj van Xabi?-kérdeztem csendesen.

- 5 perc és idejön. Valami nagyon fontosat akar mondani.

- A nőd?-kérdeztem rá és ahogy rám nézett inkább finomítottam.- A barátnőd?

- Nem igazán.

- Akkor csak néha megdugod ha kedved van hozzá?-fintorogva bólintott igazából.- Négy-öt éve folyamatosan?

- Elena… Kérlek…

- Jó…Jó… Csak kíváncsi voltam.-rántottam meg a vállam. Hallottuk ahogy kinyílik az étterem ajtaja és abban a pillanatban a nő hangját is meghallottuk ahogy a főpincértől arról érdeklődik merre találja Xabit. Az említett személy felemelkedett a helyéről és lassan megfordult. Talán abban a pillanatban Zoé már meg is csókolta. Elhúztam a számat.

- Kicsim… Kicsim olyan hírem van… Most jövök az orvostól…-hadart folyamatosan.- Terhes vagyok… Kicsim kis babánk lesz. Egy közös babánk.

12. fejezet

Március 14-ét mutat a naptár és itt vagyunk már Las Vegasban. Aludnom kellene, de nem megy. A gyomrom görcsben áll pedig még csak holnap után lesz a mérkőzésem. Ma sajtótájékoztató, nyilvános edzés, ami leginkább a nézőknek szól és nem nekem. Ránéztem az órámra. Hat óra sincs még. Remek… Ezért Matt ki fog nyírni. Hiszen ilyenkor a jelszava… Pihenés… Pihenés… Pihenés… Persze nálam ez ilyenkor nem működik. Túl nagy az izgalom. Nem első mérkőzésem igaz, de ez a lámpaláz örökre… Szerintem örökre megmarad…

***

… Reggelinél ücsörgök már és csak azért eszek, hogy ne oktasson ki Matt. Nem lenne semmi értelme. Bár egyik kezemmel a telefonomat nyomkodtam. Híreket olvastam… Végig néztem a twittert. Erre igen egyszerű a magyarázat. Unatkozok és tudni akarom mi van Spanyolországban és tudni akarom van-e valami friss információ Crisről vagy Xabiról. Igen tudom… Megint itt tartok. Érdekel mi van a spanyol focistával. Csak puszta kíváncsiságból. Kár volt… Azt hiszem mondhatom azt, hogy kár volt megnéznem, hiszen megláttam egy képet Xabiról és arról a ribancról. Oké… nem érzem magam féltékenynek… Ismerem azt az érzést, amikor féltékeny vagyok… Ez inkább szánalmas. Zoe hatalmas őszinte mosollyal ül a baszk focista mellett… Xabi mosolyog… De még se annyira őszinte. Tudom. Csak azért tudom, mert jól ismerem. Túl jól ismerem. Nem boldog… Nem igazán boldog… De ő tudja… Nem értem miért csókolt meg. Miért akart összezavarni? Igen összezavart, de így bele gondolva talán saját magát zavarta össze legjobban. Mert nekem van kiért és miért küzdenem. Madridban vár Cristiano… Itt pedig talán világbajnok lehetek, amivel elismerést szerzek és talán tisztelni fognak…

***

Csak némán ücsörgök a mikrofon mögött és hallgatom ahogy az amerikai nőt faggatják arról, hogy mit gondol a szombati mérkőzésről. Egyértelműnek gondolja, hogy csak is ő nyerhet. Senki más. Csak gúnyosan elhúztam a számat. Azért ebben én nem vagyok annyira biztos. Hiszen nem csak dísznek vagyok itt. Azért vagyok itt, hogy megnyerjem a címet. Az pedig csak úgy sikerül, hogy ha legyőzöm. Tudom… Még mindig engem tartanak esélytelennek. Pedig Matt szerintem(és ez nem csak azért mondta, hogy az edzőm és növelje az önbizalmamat.) az állóképességem tökéletes, jó a technikám és könnyen eltudok hajolni az ütések elől… Bár ha szükséges akkor tökéletes vagyok  boksz zsáknak is.

- Kedves Elena…-szólalt meg az egyik riporter, amivel sikeresen visszarántottak a valóságba. Mosolyra húztam a számat, hiszen kedvesen szóltak hozzám.- Hogy gondolja? Milyen esélyei vannak?

- Szerintem ugyan olyan esélyeim vannak… Bár az ellenfelem egy dolog miatt előnnyel indul. Nála van az öv.

- Mit gondol sikerül megnyernie az övet?

- Szerintem van. Pontozással vagy kiütéssel nyerek azt nem tudom megmondani, de nyerni fogok.-jelentettem ki magabiztosan. Az újságírók összesúgtak, én pedig az első sorban ülő Mattre pillantottam, aki ugyan úgy, és ugyan olyan büszkén vigyorog, mint én. Magabiztosság… Ez ebben a pillanatban a jelszavam és azt hiszem sikerül is annak látszanom.

A következő kérdéseket újra az ellenfelem kapta. Már nem mindegyik a mérkőzésre vonatkozott, hanem pár normális kérdés ami a magán életéhez kapcsolódott. Sejtettem hasonló kérdéseket én is kapni fogok. Az lenne a meglepő ha én nem kapnék kérdést, hiszen már kezdik kapisgálni, hogy a világ egyik leghíresebb focistájával járok.

- A barátja Cristiano Ronaldo nézni fogja a mérkőzést?-kaptam egy kérdést. Nem volt túl tolakodó még is a lényegre tért.

- Nem tudom. A hétvégén mérkőzése lesz és ha bevonult a csapattal a szálódába azt kell tennie, amit az edzője diktál.-húztam meg a vállam.

- Bánja, hogy nem lehet itt Önnel?

- Inkább én bánom, hogy nincs itt… Mert ha nyerek nem tudok osztozni vele a boldogságomban.-húztam meg a vállam lazán, de szégyellősen mosolyogva. Ez az igazság.

***

Idegesen járkálok fel és alá az öltözőben. Már abban a ruhában vagyok amit a ringben viselek majd. Kezemen a bandázs már meg van kötve, a hajam pedig szoros fonatban van. Ez a legpraktikusabb viselet, hiszen nem lóg a szemembe a hajam és ez nem zavarhat meg. Már meg se tudom számolni hanyadjára tárcsázom a számot… Rájöhettem volna már. Feleslegesen teszem, hiszen nem veszi fel. Nem akartam mást, mint a bevonulás előtt utoljára hallani a hangját. Azonban feladtam. Ennyi idő után bárki felvette volna nekem azt az átkozott telefont. Morogva szakítottam meg hívást és löktem a táskámba a telefont immár kikapcsolt állapotban. Napok óta nem reagál a hívásaimra… Csak tudnám miért.

- Felkészültél?-lépett be az ajtón Matt mosolyogva. Miért mosolyog? Neki is idegesnek kellene lennie, mint nekem.

- Persze.-vágtam rá nem túl hitelesen. Az eddigi önbizalmam elszállt. Nem tudom pontosan miért is… Hogy itt állok már az öltöző közepén és Matt már a kesztyűt tuszkolja fel a kezemre? Vagy azért mert hallom a nézők ordítását… Vagy mert nem tudtam Cristianoval beszélni amikor nagyon is nagy szükségem lenne rá.

- Elena…-hallottam meg az edzőm hangját ami visszarántott a földre.- Jól vagy? Fal fehér vagy.

- Csak izgulok.-motyogtam rekedtes hangon. A szám kiszáradt és a nyelés egyszerűen fájdalmas érzés volt.

- Fáj valamid? Gyomrod? Kezed?

- Kicsit fáj a kezem, de menni fog.-biztattam saját magamat is.- Menni fog Matt. Sikerülni fog.

- Ez a beszéd kislány. Ez a beszéd.-mosolyodott el és megsimogatta az arcomat. Egyszerűen a kellemes meleg tenyerébe hajtottam a fejemet. Kellemes és biztató érzés fogott el. Sikerülni fog. Tényleg érzem azt, hogy nyerhetek.

***

Hatodik menetet gongatták és tudtam muszáj kimennem… Talpon kell maradnom… De annyira fáradtnak érzem magam, hogy attól félek még a kezemet se tudom felemelni. Matt szerint jól állok… Talán két pontozó bírónál is én vezetek. De ebben nem lehetünk biztosak… Küzdenem kell…

Utolsó menetben járunk és azt hiszem mind a ketten eléggé elfáradtunk. Alig várom, hogy véget érjen a meccs. Az ütéseinkben már nincsen erő… Pontatlanok vagyunk és az ellenfelem többet ölelget mint kellene. Igen… Persze, hogy ölelget, hiszen így lefogja a kezeimet és nem tudok támadni. Hallom Matt biztató szavait és a bíró szét parancsol minket. Körülbelül a menet felénél tartunk és lépnem kell. Támadást indítok. Folyamatos ütésekkel sorozom a testét. Tudom nem mindegyikkel érem el a célom, de már tántorog az ellenfelem. Talán sikerül… A következő ütésem az állát találta el és mire észbe kaptam a földön volt. A bíró a semleges sarokba küldött. Számolni kezdett… Egy… Kettő… Három… Négy… Vele együtt suttogtam a számokat… Az ellenfelem felállt. A bíró felteszi a szokásos kérdéseket neki… Tudja folytatni? Persze erre minden ökölvívónak az a válasza, hogy igen… A bíró akadékoskodik… Megkéri lépjen előre, de az előbb még földön fekvő ökölvívót, hogy tegyen felé pár lépést. A nő bólint és elindul felé, de megszédül és megbotlik. A bíró kezei a magasba lendülnek jelezve szó sincs a folytatásról. Tehát… Tehát ez az jelenti én vagyok a világbajnok. Szinte sokkos állapotban állok a semleges sarokban és arra eszméltem, hogy Matt előttem áll és örömébe magához szorít… Akár mit mondott nem fogtam fel… Csak annyira emlékszek, hogy világbajnok vagyok….

***

Csak kedd hajnalban értem haza New Yorkban. Fáradt volt, hiszen nem tudtam még rendesen kialudni magam. Nem azért mert buliztam, hanem az öv megszerzésével plusz kötelezetségeim is akadtak. Azonban most már nem akarok mást csak venni egy forró fürdőt és aludni… Több, mint 12 órát aludni. Kilépve a liftből megtorpantam. Cristiano guggolt a fal mellett a lakásom ajtajában.

- Szia.-suttogtam.- Hogy kerülsz ide?

- Szia.-egyenesedett ki.- Hozzád jöttem.

- Menjünk be.-húztam ki a kabátom zsebéből a kulcsaimat. Beengedtem magunkat a lakásba és ledobtam a táskámat. Feszültnek éreztem a légkört… Feszült Cristiano és így én is. Vártam, hogy megszólaljon. Idegesen billegtem az egyik lábamról a másikra.

- Először gratulálni szeretnék.

- Köszönöm.-suttogtam. Pedig tudtam nem ezért van itt, hogy gratuláljon.

- Elena beszélnünk kell.-motyogta.- Szeretek veled lenni, de tudom ez nem az igazi…

- A távolság…-suttogtam.

- Nem… Nem csak a távolság.-rázta meg a fejét.

- Cris…

- Kérlek ne szakíts félbe.- szólt rám.- Szeretek veled lenni és szerintem te is… De te még mindig Alonsoba vagy szerelmes. Tudom… Látom rajtad… És azt is láttam, hogy csókolóztatok.

- Én nem szeretem már Xabit.

- Elena nem kell hazudnod… És nem haragszok rád. Csak jobb ha mi ezt befejezzük.-rázta meg a fejét. Meg akartam szólalni… Közbe akartam vágni, hogy hagyja abba ezt a hülyeséget. Akarom őt… Akármit érzek Alonso iránt, nekem kell ő… Könnyek gyűltek a szemembe, amikor homlokon csókolt. Sarkon fordult és köszönés nélkül indult el az ajtó felé. Fejére húzta a kapucnit és elindult a lift felé. Kapcsoltam… Nem… Nem hagyhat el…

- Nem hagyhatsz el.-motyogtam magam elé és lassan indultam el az ajtó felé. A könnyeim potyogtak az arcomon.- Nem… Cris…-szóltam hangosabban.- Cris ne menj el.-kiabáltam végül és kapkodni kezdtem a lábam. Rohantam a felvonóhoz, de amikor csillingelést hallottam rájöttem elkéstem. Neki rontottam az ajtónak de már csukva volt… Elment… Elhagyott… Egyedül maradtam pedig ezt nem akartam…  

11. fejezet

Csak fekszek az ágyban és próbálok erőt venni magamon, hogy elkezdjek készülődni. Mattel megbeszéltük, hogy folytatjuk az edzést. De most is még egyszerűen bámulom a plafont. Xabi… Megcsókolt… Határozottan megcsókolt. Nem értem… Egyáltalán nem értem miért tette ezt. Egyáltalán nem értem… Miért zavart össze? Azt hittem utál… Hiszen még ott van vele az a Zoe nevű cafka, de még is engem csókolt meg. Határozottan… Nem úgy tűnt, mintha véletlenül tapadtak volna az ajkai az enyémre. Nem tudom mit akart ezzel elérni… De egy sikerült neki. Összezavart. Teljesen összezavart. Lépteket hallottam az előtérből és riadtan ültem fel.

- Még mindig az ágyban vagy?-pillantottam meg Mattet az ajtó félfának dőlve.

- Hogy kerülsz ide?-nyújtózkódtam hatalmasat. Jó… Jó tudom a választ, hogy mit keress itt. Edzésünk lesz. Csak azt nem tudom, hogy ezzel a rohadt merevítővel hogyan fogok kesztyűs edzéseket végezni. Hiszen tegnap megpróbáltuk és nem ment. Egy éjszaka nem fog meggyógyulni.

- A kulcs.-emelte fel a dolgot és megrázta előttem.- Egy kis reggelit hoztam neked. De utána vár a munka.

- Munka?

- Igen munka.

- Matt. Kezdem azt hinni, hogy vissza kellene lépnünk a meccstől amíg lehet.

- Pár napot várunk. Addig az állóképességedet növeljük.

- Tehát futni fogunk.-nyögtem fel.

- Csak egy kicsikét.-mutatta a mértéket.

- Nem… Nálad ez azt jelenti, hogy sokat fogunk futni… Nagyon sokat.

- Lehet.-vigyorgott rám.

- Aludni akarok.-dünnyögve dőltem el az ágyon újra. Matt vidáman nevetett rajtam.

- 10 percet kapsz még.

- Imádlak.-dobtam neki egy puszit nevetve.

- Ne hízelegj.-legyintett és a konyhába sétált…

… Fáj minden levegő vétel, de még is örülök, hogy Matt ennyire megkínoz engem. Miért is jó ennyire?  Mert nem igen tudtam gondolkozni szerencsére. Megtámaszkodtam a korláton és a hidat kezdtem el bámulni. A Brooklyn híd lábánál vagyunk és egyszerűen nem tudom levenni a szememet a hatalmas szerekezetről.

- Mi az? Eddig bírtad?-ugratott Matt ahogy utolért.

- Csak egy kis pihenőre van szükségem.-sóhajtottam hatalmasat.

- Mi nyomja a lelked Elena?-támaszkodott meg mellettem és ő is hidat kezdte el bámulni.- Mióta haza jöttünk bánt valami. Mesélj róla… Hogy könnyebb legyen a lelked.

- Matt… én hülyeséget csináltam.-motyogtam.

- Nem meglepő. De mond mit csináltál.-sóhajtott hatalmasat.

- Xabi megcsókolt. Az edzőközpont előtt a parkolóba. Nem tudom mi ütött belém, de álltam… Nem löktem el magamtól és még vissza is csókoltam. Matt miért tettem ezt? Össze vagyok zavarodva… Három éve… Lassan négy éve elhagytam… Megcsalt és elvette tőlem a lányomat. De még is… Hiába érzem egy rohadéknak… Még mindig… Mindig eltudok gyengülni.-kapkodtam a levegőt és a könnyeik csípni kezdték a szememet. Nem sokszor sírok… Csak azt hiszem az elmúlt napok eseményei és a stressz miatt borulok ki ebben a pillanatban.

- Elena…-lépett közelebb hozzám Matt és megsimogatta az arcomat.

- Miért? Miért érzem ezt? Fontosabb még mindig ő mint Cris… Pedig őt akarom… Bele akarok szeretni.-csordultak ki a könnyeim.

- De tudod jól. A szívnek nem lehet parancsolni.

- De én akarom. A portugált akarom.-szipogtam.

- Adj időt magadnak jó?-kérdezte csendesen.

- Jó.-szipogva töröltem meg az arcomat és az orromat. Elmosolyodott.- Tudom most olyan vagyok, mint egy öt éves.

- Nem baj. Engem nem zavar.-rázta meg a fejét. Homlokon puszilt lágyan.- Így is szeretlek.

- Én is téged Matt.-pusziltam meg az arcát. Átkarolta a derekamat és magához húzott.

- Gyere. Edzés ide-oda meghívlak egy sütire. Kell egy kis boldogság hormon.

- Engedéllyel sütizhetek? Szuper…

… Két és fél héttel vagyunk már a kiborulásom óta. Azóta sokkal jobban vagyok lelkileg és testileg is. Már két napja kesztyűs edzéseket is végzek újra. Fáj… Természetesen fáj a kezem, de nem is csodálkozok ezen…És be kell vallanom nem is érdekel. Amíg érzem a fájdalmat annál jobban akarom… Annál keményebben edzek a siker érdekében. Késő este van és zuhanyozni indultam. Hajamat feltűztem és fehérneműre vetkőztem a fürdőszobában. Fura és hirtelen ötlet miatt végig néztem a testemet a tükörbe. Az izmaimat, a zúzódásaimat… Majd valami miatt már nem csak a boksz miatt lévő dolgokat kezdtem el magam bámulni. Saját magamat nem tartom magam valami szépnek. Még is két olyan férfi is akart engem akiért nők milliói vannak oda. De ők miért akartak engem? Fogalmam sincs. Csengettek. Szitkozódva kaptam magamra a köntösömet és elindultam ajtót nyitni.

- Fabio.-nyögtem ki amikor megpillantottam a portugált. Akarva-akaratlanul húztam össze magamon a köntöst. Nem rá számítottam.- Hogy kerülsz ide? Baj van?

- Beszélni akarok veled.-lépett be mellettem az ajtón. Meg se várta, hogy beengedjem.

- Mi ilyen fontos?

- Cristiano.

- Nem értelek Fabi.-ráztam meg a fejem.- Három hete nem találkoztam Cris-szel. Csak webkamerán beszélgettünk.

- Én nem erre gondolok jeleneg.-fordult velem szembe.

- Hanem?

- Láttam.-jelentette ki határozottan és én csak megráztam a fejemet.

- Nem értelek.

- Te csókolóztál Alonsoval. Fényes nappal… Az átkozott parkolóban.

- Fabi… én ezt…

- Nem… Nem kell megmagyaráznod. Nem vagyok rá kíváncsi.-csattant fel és én csak összeráncoltam a homlokomat. Megérdemlem ezt tudom jól.- Azt hittem te más vagy Elena… Nem egy angyal Cristiano se, de te vagy a második lány akibe szerelmes… Az első akibe szerelmes volt szinte összetörte. Lehet nem úgy tűnik, de van szíve Cristianonak… Ne légy olyan nő, mint Irina… Vagy épen Zoe…-mondta ki a legutolsó nevet, amivel talán leginkább a porba tiport a fiatal szőke portugál. Nem vagyok olyan nő, mint Zoe… Akár hogy is… De nála azért jobb vagyok…