9. fejezet

Hamarosan létfontosságú meccsen áll előttünk. A Manchester United ellen lépünk pályára itthon. Bajnokok Ligája nyolcad döntője következik. Fáradtan és nyúzottan érkeztem meg az edzésre. Fabio hiába beszélt hozzám a rövidke úton semmit se fogtam fel belőle. Vállára kaptam a táskámat és indultam el az öltöző felé. Belépve az ajtón halkan köszöntem mindenkinek. A mobilom rezget a zsebemben és ahogy próbáltam előszedni a készüléket neki ütköztem valamelyik társamnak.

- Nyisd ki a szemed.-förmedt rám.

Csodálkozva hagytam abba a telefonom keresését és vettem tudomásul ki is köt belém. Gúnyos mosolyra húztam a számat.

- Mi bajod van Alonso?-fintorogtam rá.

- Mondjuk te…-kaptam őszinte választ. Felnevettem gúnyosan. Ledobtam a táskámat a földre és még mindig csak vigyorogtam. Tudom ezzel csak a baszkot idegesítem. A többiek elhallgattak és szerintem mindenki minket bámult.

- Én vagyok a bajod?-kérdeztem rá közelebb lépve hozzá.

- Idegesít a képed.

- Pedig szokj hozzá.-rántottam meg a vállam flegmán.- Vagy talán az a bajod, hogy Elena velem van…

Alonso állán megfeszültek az izmai. Elvigyorogtam újra, hogy sikerült… Sikerült felbosszantanom a baszk csapattársamat.

- Boldogabbá tudom tenni, mint te.

- Mi közöd van ahhoz, hogy nekünk milyen is életünk volt? Ha jól tudom semmi.-sziszegte közelebb lépve hozzám. Jól esik provokálni, hiszen kíváncsi vagyok meddig mehetek el. Meddig tűri, hogy sértegetem.

- Sok közöm van hozzá.

- De hogy van. Elena most az aktuális nőd, akit három hónap múlva lecserélsz. Senki se fog meglepődni rajta.-vicsorgott rám.

- De legalább nem a csapattársam árulná el a nőmnek, hogy félre léptem… Ha már te annyira hülye voltál, hogy az egész csapat előtt tetted meg.

Akarva-akartlanul mindenki Ramosra pillantott. Vagy legalább is a csapat nagy része rögtön tudta, hogy kiről van szó.

- Pont te beszélsz? Te se vagy a hűség mintaképe.

- De én legalább szeretem azt a nőt… És nem teszem tönkre az életét. Büszke vagy a tetteidre? Büszke vagy arra, hogy becsapod a lányodat? Hazudtál neki mindig végig?-ordítottam rá és mire észbe kaptam teljes erővel bemosott nekem. Megtántorodtam, de addigra már két társam megragadott és a zuhanyzóba tuszkolt.

- Ennyit tudsz csak Alonso?-kiabáltam torkom szakadtából.

- Gyere ide! Szét verem a képedet!-hallottam még a spanyol hangját mielőtt teljes egészében a zuhanyzóba tuszkoltak volna. Fortyogtam a dühtől. Vissza akartam menni és szét akartam verni a képét. Neki is indultam, de Fabio utamba állt és visszalökött.

- Engedj ki!-sziszegtem.

- Minek? Hogy összeverjétek egymást?-olyan hangon beszélt velem ahogy én teszem vele.

- Megérdemelné, hogy megtegyem.

- Lehet megérdemelné, de mit mondanál Elenának?-csattant fel és ledermedtem.

- Minek kevered bele Elenát?

- Mert gondolj bele! Mit fog szólni ahhoz, hogy ha szétveritek egymást? A volt és az aktuális pasija…  Szerintem nem repesne az örömtől…

Nem szólaltam meg csak morogtam valamit. Tudom, hogy igaza van, de még is rohadt nehéz bele látni ezt… Hiszen még mindig az lebeg a szemem előtt, hogy összeverjem a csapattársamat.

- Elena nem arra akar haza jönni, hogy monoklis vagy…. Vagy éppen Alonso. Ezekkel a vitákkal a saját életedet is megnehezíted, de Elena életét szintén New Yorkban. Az újságírók így is rá szálltak, de ha provokáljátok egymást akkor még inkább.

- Miért van neked mindig ennyire igazad?-horkantottam fel.

- Mert én gondolkozok.-vigyorgott rám.

- Kapd be!-forgattam a szemeimet.

- Higgadj le és öltözz. José beléd köt, ha nem készülsz el időben.

- A belém köt azt jelenti, hogy meg fog kínozni.-fintorogtam.

- Tehát öltözz.-tapsolt nekem Fabio és magamra hagyott. Be kell vallanom magamnak… A honfitársamnak mindenben igaza volt. Így meg kell próbálnom féken tartanom a nyelvem.

***

- Eljössz velem Matt?-kérdeztem rá a gumi szőnyegen ülve. Erősen kötöm éppen a jobb kezemre a bandzsát, az edzőm pedig a kesztyűzéshez szükséges eszközt készítette elő, hiszen ha felsegíti rám a boksz kesztyűmet ő is felveszi és gyakoroltatja velem a támadást.

- Hova menjek én veled?-csodálkozott el.

- Madridba.

- Menjek Madridba veled?-kérdezett vissza újra.

- Nagyon jól hallottad. Gyere velem. Pár nap kikapcsolódás rád fér.

- Ez neked hogy jutott eszedbe?-érdeklődött Matt felvéve az alapállást. Ugyan így tettem én is. Alapállás… Kezeket fel… És kezdődhetett a játék. Jobb-bal-elhajol… Jobb-bal- elhajol… Mind ezt úgy, hogy folyamatos mozgásban voltam.

- Megteheted te is, hogy néha napján pihenj.-mosolyogtam miközben arra összpontosítottam, hogy elhajoljak a lendülő keze elől.

- Ez hízelgő ugye tudod?

- Miért? Hogy figyelek rád?

- Igen az.

- A barátom is vagy nem csak az edzőm.-rántottam meg a vállamat miközben szólás nélkül emelete a tempót így nekem is kellett. Már horgokat ütöttem ahogy ilyenkor kell és vártam Matt válaszát.

- Három nap?

- Igen három nap.-biccentettem.

- Benne vagyok!-szólalt meg nagy meglepetésemre. Leengedte a karjait és vidáman mosolygott rám. Nem hittem a füleimnek, de valahogy az a mosolya tudatosította bennem, hogy mit mondott. Mosolyogva húztam a számat és egyszerűen megöleltem.

- Köszönöm. Köszönöm. Köszönöm.

***

Február közepe van és közel egy hónap múlva lépek szorítóba a következő mérkőzésem miatt. Igen. Már részben csak erre tudok gondolni… De jelenleg más is a fejembe jár. Nem gondoltam, hogy egy hely emlékeket tud felidézni bennem. Lehunyom a szemem és szinte magam előtt látom amikor akkor történt…

„…Idegesen járkálok fel és alá Santiago Bernabeu stadion sötét folyosóján. Küldtem egy sms-t a barátomnak, hogy még a mérkőzés előtt beszélnem kell vele. Sietős léptekre kaptam fel a fejemet és megpillantottam Xabit. Azonnal a karjai közé zárt és megcsókolt.

- Mi a baj Kicsim? Az sms-ed… Olyan fura.

- Bocsáss meg, hogy a mérkőzésed előtt… De mondanom kell valamit.-suttogtam. Zavarban voltam. Fogalmam sincs, hogyan is mondhatnám el neki. Szóba se jött még köztünk ez a dolog.

- Kicsim… Mi történt?-simogatta meg a két kezével az arcomat, mire felnéztem rá. Hatalmas barna szemei megértést sugároztak felém.

- Terhes vagyok. Babát várok…

- Ez komoly?-kérdezett rá hitetlenkedve mire én csak bólintottam. Meglepetésemre megcsókolt… És ez tényleg azt jelenti, hogy akarja a babát…”

Tényleg akarta a babát… Hiszen Emmát ő neveli. Megráztam a fejem és hatalmasat sóhajtottam. Az ásvány vizes üvegemből kiittam a maradék vizet és Matt-re és Juniorra mosolyogtam. A kis fiú kedvesen fogadta az edzőmet. Szinte azonnal barátként tekint rá.

- Mit csináltok fiúk?-szólaltam meg mosolyogva.

- Éppen azt mondom Matt bácsinak, hogy focista leszek, mint apu… Vagy boxoló, mint te.-felelte határozottan a kisfiú és megpusziltam az arcát.

- És te leendő világhírű focista… Mit hozzak neked a büféből?

- Valami finomat.

- Vettem. Akkor hozok valami finomat.-mosolyogtam.- Matt kérsz valamit?

- Csak még egy üveg vizet.-mosolygott rám. Bólintottam csak és kisétáltam a VIP részlegnek fen tartott büféhez. Természetesen ez nem egy egyszerű büfé, ami egy foci stadionban a rajongók igényeit szolgálják… Ez sokkal puccosabb… Elő kelőbb… Amit be kell vallanom nem csodálok, hiszen milliárdosok fordulnak meg itt nap, mint nap.

Azon gondolkodtam mivel lephetném meg Juniort, amikor neki ütközött a lábamnak valaki. Csodálkozva fordultam meg és egy pillanat alatt több dolog átfutott az agyamon.

- Elnézést.-motyogta illedelmesen a kislány. Igen… Alig hiszem el, de Emma áll előttem. Hatalmas szemekkel pislog rám és én egy aprócska mosoly kíséretében guggoltam le hozzá bár be kell vallanom kis híján elsírtam magam.

- Semmi baj hercegnő.

- Hogy hívnak téged?-tette fel a kérdést komolyan. Csak illegett billegett, de úgy láttam rajta, hogy érdekli tényleg a válaszom.

- Elenának hívnak.

- Elena… Az anyukámat is így hívták.-csicseregte.

- Hívták?-csodálkoztam el.

- Apa azt mondta, hogy az angyalok közt van már… Azért nincs velem.

Hirtelen úgy éreztem magam, mint ha elszívták volna a levegőt körülöttem. Megszédültem és a lábam is megremegetett.

- De biztosan szeret még most is.-simogattam meg az arcát. A csalódottság, keserűség és a düh keveredett bennem… Elviselhetetlen érzés ez, de Emma előtt nem törhetek össze. - Amúgy hova szaladtál ennyire kicsi lány?

- Pattogatott kukoricát szeretnék.

- Gyere. Kérek neked is ki. Junior is azt fog kapni akkor.

- Ismered Juniort?-pislogott rám.

- Az apukája a… barátom.-rántottam meg a vállam.

- Apa nem szereti, ha Juniorral játszok. Szerinte rossz fiú.-bigyesztette le az ajkait Emma, de ettől elmosolyodtam kicsikét…

… Nem tudom megmondani, hogy mi történt a meccsen… Vagy a vacsorán… Csak abban vagyok biztos mind végig Emma szavai jártak a fejemben, mi szerint Xabi azt mondta neki, hogy meghaltam… és a kezdetleges elkeseredetség méreggé változott bennem. Egyszer csak gondoltam egyet és felpattantam a kanapéról, hiszen Junior már elaludt a fiúk pedig a konyhába beszélgetnek. Bele bújtam a papucsomba és felvettem a kabátomat. Csak ide a szomszédba akarok menni. Kérdezni valamit. Öt perc se kellett és csengettem. Tudtam, hogy csengethetek, hiszen láttam Emmát elviszik magukkal Xabi szülei. Pár pillanat múlva Xabi már álmos fejjel állt előttem.

- Mit akarsz?

- Beszélni.-jelentettem ki és meg se várva, hogy beenged-e kikerültem és besétáltam a nappaliba. Hallottam ahogy fújtat egyet és becsukta az ajtót.

- Miben segíthetek én neked Elena?

- Te azt mondtad Emmanak, hogy meghaltam?-csattantam fel.

- Miért? Most jobb lett volna ha tudja az igazat?-tette fel a kérdést fintorogva. Ökölbe szorult a kezem.

- Joga van tudni az igazat.

- Jobb ha nem tud rólad. Hogy elhagytad őt  egy flancos állás miatt.

- Nem a boksz miatt hagytam el. Téged hagytalak el és nem őt. Te tettél róla, hogy ne legyek vele. A kizárólagos gyermekfelügyelettel… Mert te vagy a nagy Xabi Alonso.

- De én legalább vagyok valaki. Te még most se vagy senki Elena. Szánalmas ember vagy és örülök, hogy elvettem tőled Emmát. Megtenném újra… Újra elvenném, hogy tönkre tegyem az életedet.

Elöntötte az agyamat a méreg és a következő pillanatban bemostam neki egy hatalmasat. Xabi az arcához szorította a kezét káromkodva… De én is rájöttem valamire.

- A picsába.-káromkodtam el magam én is.

- Neked meg most mi bajod van?-morogta.

- Eltörtem a kezemet az orrodon.-motyogtam.- A rohadt életben.