10. fejezet

Pár pillanatig egy hangot se hallattunk, pedig én szívem szerint ordítottam volna. Pillanatok kellettek csak és a kéz fejem bedagadt és meg se tudtam mozdítani az ujjaimat. Xabi nem sokáig fogta az arcát, hiszen arra mind a ketten rájöttünk nagyobb kárt tettem saját magamban, mint benne.

- Beviszlek a kórházba.-lépett közelebb hozzám, mire én reflex szerűen hátráltam egyet és neki mentem a könyves polcnak.

- Inkább hagyj jó?-kértem motyogva.

- Elena…

- Én ütöttelek meg. Nem kell jó pofiznod.-motyogtam, hiszen a menekülésemmel neki kedveztem, hiszen egyszerűen sarokba szorított. Nem vagyok pityegős kislány, de ebben a pillanatban még is könnyek gyűltek a szemembe. Más érzés, pofont kapni… és más ez… Nem is a kezem fáj leginkább… Ha nem a lelkem… Hogy a saját lányunknak hazudott… Ezek után jöjjek én és kavarjam össze Emmát… Hogy az évekig halottnak gondolt anya még se az. Nem éri meg… Hogy szenvedést okozzak neki… El kell fogadnom a Sorsomat.

- Beviszlek a kórházba.-jelentette ki újra és óvatosan a csuklómra helyezte a kezét. Ellenkeznem kellett volna, de nem ment. Magához húzta a sajgó kezemet és szemügyre vette.

- Eltört.

- Tudom.

- Ezért foglak bevinni a kórházba.

- Nem akarom. Otthon várnak a többiek.

- De miattam történt ez..-motyogta.

- Nem baj.-ráztam meg a fejem suttogva. A könnyeim már csípték a szememet, de próbáltam nem sírni. Nem sírhatok előtte. Pont előtte nem.

- Menjünk.-közölte.

- Egyetlen papírom sincs nálam. Xabi én nem megyek és nem mehetek veled sehova.

Mire észbe kaptam az ajtó felé tuszkolt. Meg akartam szólalni, de nem volt esélyem rá. Már határozottan terelt a szomszéd villa felé. Nem ért hozzám még is éreztem a derekamon a kezét… A fájós kezemet a mellkasomhoz szorítottam és hatalmasat szipogtam. Eltört… Egy hónap múlva pedig itt lenne a mérkőzésem.

- Mi jár a fejedben?-szólalt meg csendesen a baszk. Összerezzentem a hangjától. Annyira számon magam, hogy el is felejtettem, hogy itt van velem.

- Hogy most szúrtam el az életemet… Újra.-motyogtam fel se nézve rá. Néma csendbe léptünk be a villa ajtaján és azonnal elindultam a konyhába a két férfihoz aki szerintem észre se vette, hogy eltűntem. A hatalmas konyhapultnál ültek és beszélgettek.  Matt volt az aki felpattant ahogy meglátott.

- Mi történt?-kérdezte idegesen.

- Megütött.-szólalt Xabi helyettem.

- Te mit keresel itt?-kapta meg a párostól a kérdést a baszk.

- Megütött és eltört a keze.-felelte higgadtan.

- Ez igaz?-nézett rám az edzőm. Bólintottam némán.

- Beviszlek a kórházba.-jelentette ki a portugál barátom.

- Majd én.-jelentette ki ugyan úgy Xabi.

- Köszönjük Alonso, de nem kérünk belőle. Elég kárt tettél már így is.-fintorgott Cristiano.- Menj vissza oda ahol eddig is voltál.

- Kaphatsz még egyet Ronaldo ha nem fogod be a lepcses szádat.-csattant fel Xabi. Cris gúnyosan felnevetett legelőször.

- Agyrázkódást is kaptál? Nem ugyan úgy emlékszünk a dolgokra…

- Elég!-szólaltam fel hangosan.- Mint két eszetlen gyerek. Majd Matt bevisz a kórházba. Juniort nem hagyhatod magára. Te mondtad, hogy mostanában nem alszik jól így mellette van a helyed.-néztem a barátomra.

- Ezt akarod?-kérdezte immár normális hangnemben és stílusban.

- Igen. Ezt akarom.-bólintottam.

- Van egy ötletem.-szólalt meg Xabi.

- Remek.-horkantott fel a portugál csapattársa mellettem. Csak megráztam a fejem és a volt páromra pislogtam jelezve, hogy hallani akarom az ötletét.

- Eric a csapatnál hamarabb megtudja nézni, hogy mi van a kezével, mint bármelyik kórházban.

- De Elena ökölvívó és nem focista, mint ti.-szólalt meg Matt, miközben a kabátomat már a hátamra terítette.

- De Eric az egyik legjobb doki… Vidd oda Elenát.-kérte csendesen a portugál legnagyobb meglepetésemre. Xabi egyszerűen csak bólintott.

***

Bánom… Igen bánom, hogy hagytam megütni magam és ezzel okoztam a legnagyobb kárt… Hiszen Eric már lassan fél órája vizsgálja Elenát.

- Remélem nem akarod még többet bántani.-szólalt meg az amerikai hosszú idő után először. Csodálkozva kaptam fel a fejemet, hiszen nem értettem mire is gondol.

- Megismételnéd?

- Elena lehet, hogy szeret téged, de rengeteget szenvedett is miattad.

- Ő se volt egy angyal. Ugyan úgy szenvedtem miatta.-védtem magam.

- Hagyjál már Alonso… Te csaltad meg… Elvetted tőle a lányát, ami egy szülő életébe a legszörnyűbb dolog.

- Úgy beszélsz mint aki ismeri évek óta.-horkantottam fel.

- New Yorkban én voltam az első akit megismert. Ahogy kimondták az ítéletet rá egy hónappal ismertem meg… Depressziós volt, de még is boxolni akart.

- Miért mondod el mind ezt nekem?-kérdeztem rá csendesen és próbáltam elképzelni milyen is lehetett akkor Elena… Be kell vallanom a képzeletemet látva is elszörnyülködtem… Akkor mennyire lehetett rossz állapotban a valóságban?

- Csak, hogy tud mihez tartsd magad. Sejtem, hogy Ronaldoval nem lesz hosszú a kapcsolatuk… De nem fogom engedni, hogy visszamenjen hozzád.

- Tessék?

- Nem hagyom, hogy tönkre tedd újra.-jelentette ki határozottan. Azonban nekem leesett az a bizonyos tantusz.

- Te szerelmes vagy Elenába…

- Igen…-vágta rá azonnal, de kapcsolt.- Nem. Csak az edzője vagyok. A barátja.

- Tudja, hogy szereted?-kérdeztem csendesen. Matt csak megrázta a fejét. Fájdalmas pontra tapintottam azt hiszem. Elfordította a tekintetét az amerikai, hiszen kinyílt az ajtó és Elena jelent meg Eric társaságában. Mind a ketten felpattantunk a székről és közelebb léptünk

- Minden rendben?-szólalt meg Matt kinyújtva Elena felé a kezét. A nő a sérült testrészét magához ölelte és az edzőjéhez húzódott. Azt hiszem azért, mert biztonságban érzi magát… Hatalmasat kellett nyelnem, hogy a gombóc eltűnjön a torkomból… Meglepődtem… Miért érzem ezt a torokszorító érzést? Évekkel ezelőtt lezártam magamban ezt…

- Eric szerint nem komoly.-fogtam fel Elena szavait.- Ez a rögzítés segíteni fog.-emelte fel a kezét, amin egy fekete tépőzáras rögzítés volt.

- Azért komoly.-szólalt meg a csapatom tagja.- Elrepedt egy csont a kéz fejében.ű

- Túl élem.-felelte higgadtan a lány.

- 4-5 hetes pihenőt javasolnék.

- Nekem 4-5 hét múlva mérkőzésem lesz.

- Elena! Hallgass Ericre.

- Te ne szólj bele. Miattad kerültem ide.-morogta a lány.- Vigyél el innen. Fáradt vagyok és csomagolnom kell…

… Egész éjszaka nem aludtam semmit se. Egyszerűen nem jött az álom a szememre még a két üveg sör után se amit haza érkezésem után ittam meg. Reggel hét óra körül csengettek. Tudtam Iker érkezett meg amolyan ellenőrzés gyanánt és azért, hogy elrángasson edzésre.

- Gyere be!-kiabáltam ki hangosan. Erőm se kedvem nem volt fel kelni a kanapéról, hogy a kapus elé sétáljak. Pár pillanat múlva már hallottam Iker lépteit, majd a hangját is.

- Veled meg mi történt?

- Semmi.-motyogtam a plafont tovább bámulva. Hatalmasat sóhajtott a hálóőr és leült a kanapéra.

- Xabi… Mi nyomja a lelked?

- Tegnap összevesztünk Elenával.-feleltem gondolkozás nélkül.

- Elenával? Mikor?-csodálkozott el.

- A mérkőzés után ahogy haza jöttem. Találkozott tegnap Emmaval a stadionban.

- Ez komoly?-kérdezett vissza.

- 1000 %-ra komoly… és az én drága hercegnőm elszólta magát előtte, hogy az ő anyja halott.

- És erre Elena kiakadt?!

- Összevesztünk és bemosott nekem egyet.-nyögtem fel.

- De úgy látom jól vagy.-rántotta meg a vállát mire én kérdőn néztem rá.- Az arcod egyben van.-körözött az arca körül az ujjaival utalva arra, hogy egyetlen monoklim sincs.

- Ja… De neki elrepedt egy csont a kézfejében. Ki kellene hagynia pár hetet… De nem hiszem, hogy hallgatni fog az orvosra.

- Majd az edzője leállítja. Ahogy engem is.

- Az edzője?-horkantottam fel.- Aki szerelmes belé? Nem hiszem, hogy nemet mond Elena bármilyen szavára.

- Az amerikai szerelmes belé?

- Ahogy mondom. Az orrom alá dörgölte.-dünnyögtem. A plafont bámultam újra. Iker hatalmasat sóhajtott mielőtt megszólalt volna.

- Xabi te mit akarsz? Most őszintén.

- Tessék?

- Ha Elenát akarod visszakapni. Teperj!

- Minek? Három éve vége. Elhagyott.

- Mert megcsaltad!-világosított fel. Szemeimet forgattam látványosan.- De még is érzel valamit, hiszen itt szenvedsz.

- Nem szenvedek.

- A tegnapi ruhád van rajtad. Nem aludtál szerintem semmit se… és szánalmasan nézel ki.

- Szánalmasan nézek ki?-korholtam le.

- Na-ná. Öltözz és gondolkozz el közben. Ha nem lépsz hamarosan elveszíted minden reményedet és nem marad neked senki más csak Zoé…-fintorogva mondta ki a nő nevét.- 10 perced van…

… Egész edzés alatt nem tudtam 100%-san a feladataimra koncentrálni. A társaim párszor felrúgtak a mélázásom miatt és hallgathattam José papogását is. Elsők közt hagytam el az öltözőt és sétáltam ki a pakolóba, bár tudtam, hogy Iker hozott el és ő utolsók közt fog kijönni. Szánalmas vagyok… Elveszthetem Elenát… Hogyan?... Amikor sose volt az enyém. Sose. Felnéztem a kocsik közt cikázva és megtorpantam.

- Szia.-köszönt csendesen Elena.

- Szia.-köszöntem halkan és végig néztem rajta. Sportosan volt felöltözve, haja le volt engedve és a kezén ott volt a rögzítő amit Erictől kapott tegnap éjszaka.- Hogy vagy?

- Türhetően.- dőlt neki az egyik fekete Audinak és zsebébe dugta a kezét.- Cristianot várom csak. El akarok köszönni tőle.

- Mert?

- New Yorkba megyek. Folytatnunk kell a felkészülést.-vonta meg a vállát.

- Komolyan gondolod?-kérdeztem csendesen.

- Igen. Megtudom csinálni.

- Elena… én sajnálom…

- Nem kell. Magamnak okoztam a bajt.-sóhajtott fel és elnézett a távolba. Közelebb léptem hozzá. Kinyújtottam a kezem felé és megérintettem az arcát.

- Mindent sajnálok.-suttogtam még magamat is meglepve ezzel. Elena csodálkozva pillantott fel rám és abban a pillanatban lecsaptam az ajkaira. Nem tudom miért teszem és lesz-e következménye… Csak lágyan csókoltam remélve, hogy kapok viszonzást… Talán csak pár pillanatba telt és már csókolt is. A nyakamba tette a kezét és már egyre szenvedélyesebb lett. Meglepett a heves reagálásával, de egyszerűen boldog lettem, hogy nem lök el magától. Nem tudom mennyi idő telt el…. Meddig csókoltam az ajkait, de egyszer csak óvatosan eltolt magától.

- Sajnálom.-motyogtam.

- Én is… Szia Xabi.-köszönt csendesen és elindult a bejárat felé.