12. fejezet

Március 14-ét mutat a naptár és itt vagyunk már Las Vegasban. Aludnom kellene, de nem megy. A gyomrom görcsben áll pedig még csak holnap után lesz a mérkőzésem. Ma sajtótájékoztató, nyilvános edzés, ami leginkább a nézőknek szól és nem nekem. Ránéztem az órámra. Hat óra sincs még. Remek… Ezért Matt ki fog nyírni. Hiszen ilyenkor a jelszava… Pihenés… Pihenés… Pihenés… Persze nálam ez ilyenkor nem működik. Túl nagy az izgalom. Nem első mérkőzésem igaz, de ez a lámpaláz örökre… Szerintem örökre megmarad…

***

… Reggelinél ücsörgök már és csak azért eszek, hogy ne oktasson ki Matt. Nem lenne semmi értelme. Bár egyik kezemmel a telefonomat nyomkodtam. Híreket olvastam… Végig néztem a twittert. Erre igen egyszerű a magyarázat. Unatkozok és tudni akarom mi van Spanyolországban és tudni akarom van-e valami friss információ Crisről vagy Xabiról. Igen tudom… Megint itt tartok. Érdekel mi van a spanyol focistával. Csak puszta kíváncsiságból. Kár volt… Azt hiszem mondhatom azt, hogy kár volt megnéznem, hiszen megláttam egy képet Xabiról és arról a ribancról. Oké… nem érzem magam féltékenynek… Ismerem azt az érzést, amikor féltékeny vagyok… Ez inkább szánalmas. Zoe hatalmas őszinte mosollyal ül a baszk focista mellett… Xabi mosolyog… De még se annyira őszinte. Tudom. Csak azért tudom, mert jól ismerem. Túl jól ismerem. Nem boldog… Nem igazán boldog… De ő tudja… Nem értem miért csókolt meg. Miért akart összezavarni? Igen összezavart, de így bele gondolva talán saját magát zavarta össze legjobban. Mert nekem van kiért és miért küzdenem. Madridban vár Cristiano… Itt pedig talán világbajnok lehetek, amivel elismerést szerzek és talán tisztelni fognak…

***

Csak némán ücsörgök a mikrofon mögött és hallgatom ahogy az amerikai nőt faggatják arról, hogy mit gondol a szombati mérkőzésről. Egyértelműnek gondolja, hogy csak is ő nyerhet. Senki más. Csak gúnyosan elhúztam a számat. Azért ebben én nem vagyok annyira biztos. Hiszen nem csak dísznek vagyok itt. Azért vagyok itt, hogy megnyerjem a címet. Az pedig csak úgy sikerül, hogy ha legyőzöm. Tudom… Még mindig engem tartanak esélytelennek. Pedig Matt szerintem(és ez nem csak azért mondta, hogy az edzőm és növelje az önbizalmamat.) az állóképességem tökéletes, jó a technikám és könnyen eltudok hajolni az ütések elől… Bár ha szükséges akkor tökéletes vagyok  boksz zsáknak is.

- Kedves Elena…-szólalt meg az egyik riporter, amivel sikeresen visszarántottak a valóságba. Mosolyra húztam a számat, hiszen kedvesen szóltak hozzám.- Hogy gondolja? Milyen esélyei vannak?

- Szerintem ugyan olyan esélyeim vannak… Bár az ellenfelem egy dolog miatt előnnyel indul. Nála van az öv.

- Mit gondol sikerül megnyernie az övet?

- Szerintem van. Pontozással vagy kiütéssel nyerek azt nem tudom megmondani, de nyerni fogok.-jelentettem ki magabiztosan. Az újságírók összesúgtak, én pedig az első sorban ülő Mattre pillantottam, aki ugyan úgy, és ugyan olyan büszkén vigyorog, mint én. Magabiztosság… Ez ebben a pillanatban a jelszavam és azt hiszem sikerül is annak látszanom.

A következő kérdéseket újra az ellenfelem kapta. Már nem mindegyik a mérkőzésre vonatkozott, hanem pár normális kérdés ami a magán életéhez kapcsolódott. Sejtettem hasonló kérdéseket én is kapni fogok. Az lenne a meglepő ha én nem kapnék kérdést, hiszen már kezdik kapisgálni, hogy a világ egyik leghíresebb focistájával járok.

- A barátja Cristiano Ronaldo nézni fogja a mérkőzést?-kaptam egy kérdést. Nem volt túl tolakodó még is a lényegre tért.

- Nem tudom. A hétvégén mérkőzése lesz és ha bevonult a csapattal a szálódába azt kell tennie, amit az edzője diktál.-húztam meg a vállam.

- Bánja, hogy nem lehet itt Önnel?

- Inkább én bánom, hogy nincs itt… Mert ha nyerek nem tudok osztozni vele a boldogságomban.-húztam meg a vállam lazán, de szégyellősen mosolyogva. Ez az igazság.

***

Idegesen járkálok fel és alá az öltözőben. Már abban a ruhában vagyok amit a ringben viselek majd. Kezemen a bandázs már meg van kötve, a hajam pedig szoros fonatban van. Ez a legpraktikusabb viselet, hiszen nem lóg a szemembe a hajam és ez nem zavarhat meg. Már meg se tudom számolni hanyadjára tárcsázom a számot… Rájöhettem volna már. Feleslegesen teszem, hiszen nem veszi fel. Nem akartam mást, mint a bevonulás előtt utoljára hallani a hangját. Azonban feladtam. Ennyi idő után bárki felvette volna nekem azt az átkozott telefont. Morogva szakítottam meg hívást és löktem a táskámba a telefont immár kikapcsolt állapotban. Napok óta nem reagál a hívásaimra… Csak tudnám miért.

- Felkészültél?-lépett be az ajtón Matt mosolyogva. Miért mosolyog? Neki is idegesnek kellene lennie, mint nekem.

- Persze.-vágtam rá nem túl hitelesen. Az eddigi önbizalmam elszállt. Nem tudom pontosan miért is… Hogy itt állok már az öltöző közepén és Matt már a kesztyűt tuszkolja fel a kezemre? Vagy azért mert hallom a nézők ordítását… Vagy mert nem tudtam Cristianoval beszélni amikor nagyon is nagy szükségem lenne rá.

- Elena…-hallottam meg az edzőm hangját ami visszarántott a földre.- Jól vagy? Fal fehér vagy.

- Csak izgulok.-motyogtam rekedtes hangon. A szám kiszáradt és a nyelés egyszerűen fájdalmas érzés volt.

- Fáj valamid? Gyomrod? Kezed?

- Kicsit fáj a kezem, de menni fog.-biztattam saját magamat is.- Menni fog Matt. Sikerülni fog.

- Ez a beszéd kislány. Ez a beszéd.-mosolyodott el és megsimogatta az arcomat. Egyszerűen a kellemes meleg tenyerébe hajtottam a fejemet. Kellemes és biztató érzés fogott el. Sikerülni fog. Tényleg érzem azt, hogy nyerhetek.

***

Hatodik menetet gongatták és tudtam muszáj kimennem… Talpon kell maradnom… De annyira fáradtnak érzem magam, hogy attól félek még a kezemet se tudom felemelni. Matt szerint jól állok… Talán két pontozó bírónál is én vezetek. De ebben nem lehetünk biztosak… Küzdenem kell…

Utolsó menetben járunk és azt hiszem mind a ketten eléggé elfáradtunk. Alig várom, hogy véget érjen a meccs. Az ütéseinkben már nincsen erő… Pontatlanok vagyunk és az ellenfelem többet ölelget mint kellene. Igen… Persze, hogy ölelget, hiszen így lefogja a kezeimet és nem tudok támadni. Hallom Matt biztató szavait és a bíró szét parancsol minket. Körülbelül a menet felénél tartunk és lépnem kell. Támadást indítok. Folyamatos ütésekkel sorozom a testét. Tudom nem mindegyikkel érem el a célom, de már tántorog az ellenfelem. Talán sikerül… A következő ütésem az állát találta el és mire észbe kaptam a földön volt. A bíró a semleges sarokba küldött. Számolni kezdett… Egy… Kettő… Három… Négy… Vele együtt suttogtam a számokat… Az ellenfelem felállt. A bíró felteszi a szokásos kérdéseket neki… Tudja folytatni? Persze erre minden ökölvívónak az a válasza, hogy igen… A bíró akadékoskodik… Megkéri lépjen előre, de az előbb még földön fekvő ökölvívót, hogy tegyen felé pár lépést. A nő bólint és elindul felé, de megszédül és megbotlik. A bíró kezei a magasba lendülnek jelezve szó sincs a folytatásról. Tehát… Tehát ez az jelenti én vagyok a világbajnok. Szinte sokkos állapotban állok a semleges sarokban és arra eszméltem, hogy Matt előttem áll és örömébe magához szorít… Akár mit mondott nem fogtam fel… Csak annyira emlékszek, hogy világbajnok vagyok….

***

Csak kedd hajnalban értem haza New Yorkban. Fáradt volt, hiszen nem tudtam még rendesen kialudni magam. Nem azért mert buliztam, hanem az öv megszerzésével plusz kötelezetségeim is akadtak. Azonban most már nem akarok mást csak venni egy forró fürdőt és aludni… Több, mint 12 órát aludni. Kilépve a liftből megtorpantam. Cristiano guggolt a fal mellett a lakásom ajtajában.

- Szia.-suttogtam.- Hogy kerülsz ide?

- Szia.-egyenesedett ki.- Hozzád jöttem.

- Menjünk be.-húztam ki a kabátom zsebéből a kulcsaimat. Beengedtem magunkat a lakásba és ledobtam a táskámat. Feszültnek éreztem a légkört… Feszült Cristiano és így én is. Vártam, hogy megszólaljon. Idegesen billegtem az egyik lábamról a másikra.

- Először gratulálni szeretnék.

- Köszönöm.-suttogtam. Pedig tudtam nem ezért van itt, hogy gratuláljon.

- Elena beszélnünk kell.-motyogta.- Szeretek veled lenni, de tudom ez nem az igazi…

- A távolság…-suttogtam.

- Nem… Nem csak a távolság.-rázta meg a fejét.

- Cris…

- Kérlek ne szakíts félbe.- szólt rám.- Szeretek veled lenni és szerintem te is… De te még mindig Alonsoba vagy szerelmes. Tudom… Látom rajtad… És azt is láttam, hogy csókolóztatok.

- Én nem szeretem már Xabit.

- Elena nem kell hazudnod… És nem haragszok rád. Csak jobb ha mi ezt befejezzük.-rázta meg a fejét. Meg akartam szólalni… Közbe akartam vágni, hogy hagyja abba ezt a hülyeséget. Akarom őt… Akármit érzek Alonso iránt, nekem kell ő… Könnyek gyűltek a szemembe, amikor homlokon csókolt. Sarkon fordult és köszönés nélkül indult el az ajtó felé. Fejére húzta a kapucnit és elindult a lift felé. Kapcsoltam… Nem… Nem hagyhat el…

- Nem hagyhatsz el.-motyogtam magam elé és lassan indultam el az ajtó felé. A könnyeim potyogtak az arcomon.- Nem… Cris…-szóltam hangosabban.- Cris ne menj el.-kiabáltam végül és kapkodni kezdtem a lábam. Rohantam a felvonóhoz, de amikor csillingelést hallottam rájöttem elkéstem. Neki rontottam az ajtónak de már csukva volt… Elment… Elhagyott… Egyedül maradtam pedig ezt nem akartam…