11. fejezet

Csak fekszek az ágyban és próbálok erőt venni magamon, hogy elkezdjek készülődni. Mattel megbeszéltük, hogy folytatjuk az edzést. De most is még egyszerűen bámulom a plafont. Xabi… Megcsókolt… Határozottan megcsókolt. Nem értem… Egyáltalán nem értem miért tette ezt. Egyáltalán nem értem… Miért zavart össze? Azt hittem utál… Hiszen még ott van vele az a Zoe nevű cafka, de még is engem csókolt meg. Határozottan… Nem úgy tűnt, mintha véletlenül tapadtak volna az ajkai az enyémre. Nem tudom mit akart ezzel elérni… De egy sikerült neki. Összezavart. Teljesen összezavart. Lépteket hallottam az előtérből és riadtan ültem fel.

- Még mindig az ágyban vagy?-pillantottam meg Mattet az ajtó félfának dőlve.

- Hogy kerülsz ide?-nyújtózkódtam hatalmasat. Jó… Jó tudom a választ, hogy mit keress itt. Edzésünk lesz. Csak azt nem tudom, hogy ezzel a rohadt merevítővel hogyan fogok kesztyűs edzéseket végezni. Hiszen tegnap megpróbáltuk és nem ment. Egy éjszaka nem fog meggyógyulni.

- A kulcs.-emelte fel a dolgot és megrázta előttem.- Egy kis reggelit hoztam neked. De utána vár a munka.

- Munka?

- Igen munka.

- Matt. Kezdem azt hinni, hogy vissza kellene lépnünk a meccstől amíg lehet.

- Pár napot várunk. Addig az állóképességedet növeljük.

- Tehát futni fogunk.-nyögtem fel.

- Csak egy kicsikét.-mutatta a mértéket.

- Nem… Nálad ez azt jelenti, hogy sokat fogunk futni… Nagyon sokat.

- Lehet.-vigyorgott rám.

- Aludni akarok.-dünnyögve dőltem el az ágyon újra. Matt vidáman nevetett rajtam.

- 10 percet kapsz még.

- Imádlak.-dobtam neki egy puszit nevetve.

- Ne hízelegj.-legyintett és a konyhába sétált…

… Fáj minden levegő vétel, de még is örülök, hogy Matt ennyire megkínoz engem. Miért is jó ennyire?  Mert nem igen tudtam gondolkozni szerencsére. Megtámaszkodtam a korláton és a hidat kezdtem el bámulni. A Brooklyn híd lábánál vagyunk és egyszerűen nem tudom levenni a szememet a hatalmas szerekezetről.

- Mi az? Eddig bírtad?-ugratott Matt ahogy utolért.

- Csak egy kis pihenőre van szükségem.-sóhajtottam hatalmasat.

- Mi nyomja a lelked Elena?-támaszkodott meg mellettem és ő is hidat kezdte el bámulni.- Mióta haza jöttünk bánt valami. Mesélj róla… Hogy könnyebb legyen a lelked.

- Matt… én hülyeséget csináltam.-motyogtam.

- Nem meglepő. De mond mit csináltál.-sóhajtott hatalmasat.

- Xabi megcsókolt. Az edzőközpont előtt a parkolóba. Nem tudom mi ütött belém, de álltam… Nem löktem el magamtól és még vissza is csókoltam. Matt miért tettem ezt? Össze vagyok zavarodva… Három éve… Lassan négy éve elhagytam… Megcsalt és elvette tőlem a lányomat. De még is… Hiába érzem egy rohadéknak… Még mindig… Mindig eltudok gyengülni.-kapkodtam a levegőt és a könnyeik csípni kezdték a szememet. Nem sokszor sírok… Csak azt hiszem az elmúlt napok eseményei és a stressz miatt borulok ki ebben a pillanatban.

- Elena…-lépett közelebb hozzám Matt és megsimogatta az arcomat.

- Miért? Miért érzem ezt? Fontosabb még mindig ő mint Cris… Pedig őt akarom… Bele akarok szeretni.-csordultak ki a könnyeim.

- De tudod jól. A szívnek nem lehet parancsolni.

- De én akarom. A portugált akarom.-szipogtam.

- Adj időt magadnak jó?-kérdezte csendesen.

- Jó.-szipogva töröltem meg az arcomat és az orromat. Elmosolyodott.- Tudom most olyan vagyok, mint egy öt éves.

- Nem baj. Engem nem zavar.-rázta meg a fejét. Homlokon puszilt lágyan.- Így is szeretlek.

- Én is téged Matt.-pusziltam meg az arcát. Átkarolta a derekamat és magához húzott.

- Gyere. Edzés ide-oda meghívlak egy sütire. Kell egy kis boldogság hormon.

- Engedéllyel sütizhetek? Szuper…

… Két és fél héttel vagyunk már a kiborulásom óta. Azóta sokkal jobban vagyok lelkileg és testileg is. Már két napja kesztyűs edzéseket is végzek újra. Fáj… Természetesen fáj a kezem, de nem is csodálkozok ezen…És be kell vallanom nem is érdekel. Amíg érzem a fájdalmat annál jobban akarom… Annál keményebben edzek a siker érdekében. Késő este van és zuhanyozni indultam. Hajamat feltűztem és fehérneműre vetkőztem a fürdőszobában. Fura és hirtelen ötlet miatt végig néztem a testemet a tükörbe. Az izmaimat, a zúzódásaimat… Majd valami miatt már nem csak a boksz miatt lévő dolgokat kezdtem el magam bámulni. Saját magamat nem tartom magam valami szépnek. Még is két olyan férfi is akart engem akiért nők milliói vannak oda. De ők miért akartak engem? Fogalmam sincs. Csengettek. Szitkozódva kaptam magamra a köntösömet és elindultam ajtót nyitni.

- Fabio.-nyögtem ki amikor megpillantottam a portugált. Akarva-akaratlanul húztam össze magamon a köntöst. Nem rá számítottam.- Hogy kerülsz ide? Baj van?

- Beszélni akarok veled.-lépett be mellettem az ajtón. Meg se várta, hogy beengedjem.

- Mi ilyen fontos?

- Cristiano.

- Nem értelek Fabi.-ráztam meg a fejem.- Három hete nem találkoztam Cris-szel. Csak webkamerán beszélgettünk.

- Én nem erre gondolok jeleneg.-fordult velem szembe.

- Hanem?

- Láttam.-jelentette ki határozottan és én csak megráztam a fejemet.

- Nem értelek.

- Te csókolóztál Alonsoval. Fényes nappal… Az átkozott parkolóban.

- Fabi… én ezt…

- Nem… Nem kell megmagyaráznod. Nem vagyok rá kíváncsi.-csattant fel és én csak összeráncoltam a homlokomat. Megérdemlem ezt tudom jól.- Azt hittem te más vagy Elena… Nem egy angyal Cristiano se, de te vagy a második lány akibe szerelmes… Az első akibe szerelmes volt szinte összetörte. Lehet nem úgy tűnik, de van szíve Cristianonak… Ne légy olyan nő, mint Irina… Vagy épen Zoe…-mondta ki a legutolsó nevet, amivel talán leginkább a porba tiport a fiatal szőke portugál. Nem vagyok olyan nő, mint Zoe… Akár hogy is… De nála azért jobb vagyok…