13. fejezet

Ruhák szétdobálva hevernek a földön… A bajnoki öv amit magammal hozhattam a kanapén van kiterítve… Én a fotelban ülök felhúzott lábakkal és egy üveg whiskeyvel a kezemben… Egy másik üveg pedig üresen eldőlve hever az asztalon… Csak bámulok magam elé… És talán a világ legszánalmasabb embere vagyok ezekben a pillanatokban.

Egyedül maradtam újra… Mire megszoktam volna, hogy valaki velem van és normális életem lehet egyszerűen mindent elszúrtam… Miért? Miért nem tudtam egyszerűen ellökni magamtól Xabit? Elfelejteni azt a vonzalmat amit évekkel ezelőtt éreztem. Csak azért mentem Madridba, hogy újra a lányommal lehessek… Nem azért, hogy újra bele szeressek a spanyol focistában… Megadta nekem a sors, hogy boldog legyek. Engem akart egy olyan férfi, mint Cristiano Ronaldo… Aki megkaphatná a világ bármelyik nőjét, aki ezerszer szebb nálam… De még is engem akart. Csak is engem… És még is elszúrtam. Pár órája kisétált azon az ajtón és soha… Soha nem fog visszajönni… Hirtelen cselekedtem… Felkaptam az üres üveget és teljes erőmből a falhoz vágtam… hatalmas csattanás közepette tört millió darabra az üveg és szilánkokkal borítva be mindent. Bele kortyoltam a még félig teli üvegbe és megpillantottam a mobilomat. Nem tudom mi ütött belém csak felkaptam a készüléket és kikerestem egy számot. Nem tudom megmondani miért teszem ezt. De azt éreztem meg kell tennem. Negyedik… Ötödik csengésre vette fel a tulajdonosa a telefont.

- Igen?

- Nem kell félned… Feladom… Igazad van… Szánalmas ember vagyok és szánalmas anya.-hadováltam össze természetesen az alkoholtól.

- Elena? Elena te vagy az?-csodálkozott el a férfi.

- Szerinted ki lenne az Xabi?-horkantottam fel.- Nem kell tartanod tőlem… Nem mint ha tartottál volna valaha is tőlem… Nem foglak beperelni… Emma a te lányod… én egy szánalmas idegen lennék számára.

- Elena te részeg vagy?-kérdezett rá csendesen a baszk.

- És ha igen? Miért baj az?

- Elena hagyd ezt abba… Tudod jól, hogy nem bírod a piát.-korholt le.

- A pia miatt ismertelek csak meg… -morogtam és bele kortyoltam a whiskeybe újra.

- Cristiano hozzád utazott. Nincs ott veled? Elena miért vedelsz?-emelte fel a hangját és én egyszerű kacagásban törtem ki… Hisztérikus kacagásban.

- Azért jött ide, hogy szakítson velem.-közöltem vele pedig egyáltalán nem tartozik rá. Miért tartozna rá bármi is az életemből?

- Szakított veled?

- Szakított velem, mert szerinte még mindig téged szeretlek.-fakadtam ki egyszerűen. A vonal másik végén hullacsend volt.

- Elena mennyit ittál már?-kérdezett rá csendesen és nem is vette tudomásul, hogy mit mondtam neki pillanatokkal ezelőtt.

- Nem eleget.-vágtam rá határozottan.

- Elena hagyd abba az ivást.-csattant fel.

- Miért parancsolsz?-fintorogtam.

- Jobb, ha most abba hagyod a piálást. Holnap ha kijózanodsz felülsz az első gépre és idejössz Madridba.

- Ne dirigálj Alonso.

- De! Dirigálok!-csattant fel egyre dühösebben. Kis büszkeség tölt el, hogy még mindig feltudom bosszantani. Azt hiszem ez csak az alkohol miatt van.- Csak a javadat akarom.

- Akkor is a javamat akartad, amikor Zoéval keféltél?-fogalmaztam nyersen.

- Ez most nem tartozik ide.

- Dehogy nem.-erősködtem.

- Nem tartozik az a dolog ehhez.-felelte higgadtan.

- Válaszolj Xabi! Miért csaltál meg?-csattantam fel megint kicsikét hisztérikusan.

- Nem szándékos volt. De hagyjuk ezt abba. Holnap reggel felhívlak, hogy kijózanodtál-e… Idejössz Madridba és mindent helyre teszünk.

- Nem kell semmit se helyre tenni. Ezek a dolgok kisiklottak örökre.-szipogtam már immár. Persze… A pia… Egyszer fent egyszer lent.

- Kérlek Elena. Pihenj és józanodj ki.-kedves hangjával meglágyította a szívemet. Engedtem neki… Immár megint….

… Amikor reggel felébredtem iszonyatosan fájt a fejem. A fejemre húztam az első kezembe kerülő dolgot. Bántott a napfény… Bántottak a hangok is. Mi a fenének ittam ennyit? Ja igen tudom… Azért mert Cris kidobott… Hiába akartam beszélni vele nem tudtam… Nem vette fel a telefont… Telefon… Valahol zenél. A kanapé alól halásztam ki és emeltem a fülemhez a készüléket.

- Igen?

- Felébredtél már? Lefoglaltam a repülőjegyedet. Csak át kell venned a repülőtéren.-hadarta.

- Miről beszélsz Xabi?-kérdeztem csukott szemmel.

- Megbeszéltük este, hogy Madridba jössz és megbeszélünk mindent.

- Xabi… Én nem emlékszek arra, hogy felhívtalak.-nyögtem fel hangosan és óvatosan hanyatt fordultam. Utálom a másnaposságot. Ezt az egyet mellőzhetnénk.

- Nem emlékszel semmire?

- Fél üveg után képszakadás… És fejfájásból ítélve nem ennyit ittam… Miről beszéltünk Xabi?

- Gyere ide Madridba és megtudod.

- Nem akarok Madridba menni.-jelentettem ki.- Nincs miért…

- De van. Gyere ide! Szedd össze magad. A repjegyedet lefoglaltam. Leírom sms-ben mikor és hol találkozzunk.

- De…

- Nincs de! Szia Elena!-nyomta ki a készüléket a baszk focista és én csak percekig hallgattam a monoton csipogást…

… Igen… Engedelmeskedtem Xabi Alonso kérésének. Több órás repülő út után landolt a gépem Madrid egyik legnagyobb repülőterén. Sms-ben kaptam meg a találkozónk helyét. Régen is ide jártunk mindig. Itt találkoztunk mindig. Itt volt az első igazi randink is. Leültem a pult mellé és kértem egy pohár vizet. A fránya másnaposság. Csak bámultam a poharat amikor vidám baba kacagás ütötte meg a fülemet. Mosolyogva biccentettem a fejemet a hangirányában és megpillantottam egy csinos barna hajú lányt egy csodaszép kisfiúval, aki egy labdát szorongatott. Elmosolyodtam. Aranyos látványt nyújtanak.

- Apa mindjárt itt lesz.-hallottam meg a nő hangját.- És szerintem hozza Sergio bácsit… Vagy Iker bácsit… Vagy talán Xabi bácsit hozza.

Sietősen fordultam meg… Sergio… Iker… Xabi… Mielőtt megszólalhattam volna a kisfiú elejtette a labdáját. Sietősen kaptam fel és nyújtottam a nő felé.

- A lurkó labdája. Elejtette.

- Köszi.-mosolygott rám.- Raul… Apa mit fog szólni ha elhagyjuk a labdádat?

A kisfiú kuncogni kezdett és szégyellősen pislogott rám. Persze… egy szívdöglesztő mosolyt is küldött felém. Elnevettem magam.

- Arany pofa vagy.-kuncogtam még mindig.

- Szimpatikus vagy neki.

- Nekem is. Annyira aranyos.-mosolyogtam és megsimogattam a kicsi arcát.

- Shenae Leite.-nyújtott kezet nekem először a nő. Rám mosolygott bátorítólag így kezet nyújtottam.

- Elena Ramos.

- Emma anyukája ugye?-meglepődtem, hogy így tudja ki is vagyok én, pedig most látom életemben először.- Ő pedig Raul Arbeloa.

- Akkor Alvaro felesége vagy?

- Majd augusztusban lesz az esküvő.-vonta meg a vállát a nő mosolyogva. De az arcára halvány pír került.

- Sok boldogságot így előre is.

- Köszönöm.

Ekkor nyílt ki az ajtó és lépett be először a kedves lány párja, majd a baszk focista. Számítottam igazából talán Ikerre és Sergiora is, de egyikük se jött. Alvaro előre sietett és csókkal köszöntötte a párját és a kisfiút. Mosolyogva figyeltem őket és meglepődtem amikor Xabi óvatosan végig simított a karomon.

- Szia Elena.-köszönt csendesen és felnéztem rá.

- Szia.

- Beszélgessünk négy szem közt egy kicsit.-terelt a másik irányba ahol az elzárt boxok voltak. Nem szólaltam meg, csak akkor amikor a pincér meghozta az italunkat és leadhattuk a rendelésünket. Nagyot sóhajtottam és a hajamat egyszerűen a fülem mögé tűrtem.

- Xabi bármit mondtam is sajnálom.

- Arról szeretnék beszélni amit mondtál nekem.-jelentette ki határozottan. Elszégyeltem magam teljesen. Hiszen fogalmam sincs róla miket hordtam össze neki az éjjel.

- Padlóra kerültem és ezt most nem a szombati meccs miatt mondom.-motyogtam még mindig az asztal lapot bámulva az asztal alatt pedig egyszerűen malmoztam az ujjaimmal.

- Láttam a mérkőzésed… és látom az arcodon is a nyomait.-nyúlt át az asztal felett és a szemem alatti apró kis seben végig húzta az ujjait.

- Nem vészes.-motyogtam.

- Az ami Cris-szel történt…

- Arról nem igazán akarok beszélni.-motyogtam. Túl korai… Azt hiszem túl korai még erről beszélni. Mi van ha mostani meggyőződésem szerint egyik legnagyobb hibámat követem el, ha még Cristianot is elengedem…

- Én azt akartam mondani… Tudom, hogy kegyetlen vagyok… De örülök neki.

- Xabi… -szaladt két oktávnyit fel a hangom. Felháborító, hogy ezt mondja. De mit várok… Talán élvezi, hogy újra szenvedek… Hogy újra egyedül vagyok, hiszen neki ott van az a nő. Az a ribanc…- Ha kárörvendeni akarsz telefonon is megtehetted volna.-pattantam fel az asztaltól. Megfogta a kezemet meglepetésemre visszahúzott maga mellé.

- Nem azért mondtam… Csak… Majd elmondom később… Amikor úgy alakul.

- Nem értelek...-ráztam meg a fejem.

- Nem baj.-motyogta.- Mondtál valamit Emmáról is.

- Emmáról?

- Azt mondtad, hogy feladod… és szánalmas anya vagy.

- De hát ez igaz.-motyogtam. Ismét felálltam a székről. Elszorult a torkom és levegőre volt szükségem. Ha ezt is az orrom alá akarja dörgölni mint ahogy tudta azt, hogy Cris dobott, jobb ha felkötöm magam az első fára.- Úgy tudja, hogy halott az anya… Jobb ha nem zavarjuk össze… Legalább ennyit tegyek megérte… Hogy nem teszem tönkre az eddigi életét.

- Elena… Én teljes életet akarok Emmának adni…

- Azt adod meg neki most is nem?-csak ácsorogtam az asztal mellett. A baszk csak lassan bólintott.- Látod. Végre valamiben egyet értünk.

- Szeretném, hogy tudja ki is vagy.-motyogta.

- Tessék?-roskadtam vissza a székre.

- Az anyja vagy. Azt akarom, hogy tudja…

- Ugye nem átverni akarsz most?-kérdeztem vissza, de csak megrázta a fejét. Hatalmasat sóhajtottam és próbáltam megemészteni a szavait, amikor megszólalt a telefonja.- Vedd csak fel nyugodtan.

Bólintott és a füléhez emelete a készüléket.

- Igen Zoé… Én vagyok az…-sóhajtott hatalmasat.- Ebédelni vagyok. Nem… Találkozzunk máskor… Zoé… Dolgom van.- irtóztam már attól, hogy meghallottam a nevét. Rövid időn belül kijelenthetem rühellem… Gyűlölöm a nőt.- Igen… Ha muszáj… Szia.

Ahogy befejezte a hívást letette a telefont az asztalra. A két tenyerébe temette az arcát és hatalmasat sóhajtott.

- Baj van Xabi?-kérdeztem csendesen.

- 5 perc és idejön. Valami nagyon fontosat akar mondani.

- A nőd?-kérdeztem rá és ahogy rám nézett inkább finomítottam.- A barátnőd?

- Nem igazán.

- Akkor csak néha megdugod ha kedved van hozzá?-fintorogva bólintott igazából.- Négy-öt éve folyamatosan?

- Elena… Kérlek…

- Jó…Jó… Csak kíváncsi voltam.-rántottam meg a vállam. Hallottuk ahogy kinyílik az étterem ajtaja és abban a pillanatban a nő hangját is meghallottuk ahogy a főpincértől arról érdeklődik merre találja Xabit. Az említett személy felemelkedett a helyéről és lassan megfordult. Talán abban a pillanatban Zoé már meg is csókolta. Elhúztam a számat.

- Kicsim… Kicsim olyan hírem van… Most jövök az orvostól…-hadart folyamatosan.- Terhes vagyok… Kicsim kis babánk lesz. Egy közös babánk.