17. fejezet

- Matt én ezt el se hiszem.-ráztam meg a fejem az ágyon feküdve.

- Pedig igaz. Elhiheted.-mosolyogva pislogott rám az ajtóban állva.

- De akkor is… Ez mit jelent?-könyököltem fel. Három órája ilyen vagyok… Mint aki egyszerűen túl van pörögve és sose fogok lenyugodni.

- Azt jelenti, hogy Alonso emberségesen is tud viselkedni.-magyarázta nyugodtan és ellökte magát az ajtótól, hogy közelebb sétáljon hozzám. Visszadőltem az ágyra és hatalmasat sóhajtottam.

- Emma… Szeret engem?

- Igen. Szerintem szeret téged. Hiszen nem így fogadott volna.-feküdt mellém Matt.- Most pedig próbálj meg pihenni.

- De hát… Nem vagyok fáradt.

- Holnap edzés.

- Ohh… Színre lépett a diktátor Matt.-sóhajtottam fel. Nevetve csókolt meg…

… Már túl vagyok a mai edzésen. Matt még a teremben maradt, de most én nem vártam meg, hiszen vacsorára kell mennem. Xabival és Emmaval találkozok. Vállamra vettem a sporttáskámat ahogy kiléptem az edzőterem ajtaján és a fülembe dugtam a fülhallgatóimat. Egy pillanatra néztem csak fel és megpillantottam több méternyire tőlem megpillantottam két férfit. Nem szóltak hozzám, de még is valami rossz érzés kelt életre bennem. A vállam felett hátra pillantottam és megláttam még egy férfit, aki követ engem. Ha eszem lett volna visszafordulok és visszamegyek a terembe, de ezt még is lehetetlen ötletnek tartottam, hiszen pont a karjai közé sétáltam volna. Összehúztam magamon a melegítő felsőmet és szigorúan a betonra szegeztem a tekintetemet. Úgy tettem, mint aki észre se vette őket. Pedig tudtam, mind a hárman követnek. A lábam vitt előre. Teljesen más fele indultam el, mint amerre lakok… Jelen pillanatban az eszem és a testem nem tud egyszerre cselekedni. Észbe kaptam és rájöttem saját magamat ejtettem csapdába, hiszen a környék legüresebb utcájába tereltem magam.  Ide csak a drogfutárok járnak átadni a vevőknek a csomagot és a prostik a kuncsaftokkal. Hatalmasat nyeltem és megfordultam. A három férfi pontosan előttem állt és ezzel elzárták a menekülési lehetőségemet. Ökölbe szorítottam a kezemet, mire az egyik… A legnagyobb… és talán a legerősebb és ezzel együtt a leghülyébb felnevetett gúnyosan.

- Ő az.

- Pontosan.-bólogatott a másik.

- Hagyjanak engem békén.-csattantam fel. Bár a hangom remegett a félelemtől. Felnevetett a harmadik.

- Álmodban kislány.

Tudtam hozzájuk képest egy törékeny fűszál vagyok és nincs más lehetőségem, mint a futás… Tudom-tudom. Szégyen a futás, de hasznos. Ebben a pillanatban tényleg hasznos. Pár pillanatig haboztam, majd futásnak eredtem. Azonban az egyikük megragadta a hajamat és teljes erővel visszarántott. Erőteljesen csapódtam a betonra. A tenyeremről az összes bőrt lehorzsolhattam talán, de ebben a pillanatban nem érdekel. Próbáltam talpra evickélni, ami elég gyorsan is sikerült. Zihálva szedtem a levegőt… A torkomban dobogott a szívem.

- Mit akarnak? Mit akarnak tőlem? Pénzt…?

- Nem tőled akarja a főnök.-rázta meg a fejét a középső.

- Akkor engedjenek el kérem.-könyörögtem… Tényleg könyörgök az életemért. Nem értem, hogy mit akarnak pont tőlem.

- Nem tehetjük.-rázta meg a fejét a legközlékenyebb férfi. Közelebb lépett hozzám és hátráltam egy lépést. Csak a szemeibe bámultam így egyszerűen arra eszméltem, hogy ököllel teljes erőből gyomron vágott. Nem kaptam levegőt és összegörnyedtem. Sokkal fájdalmasabb mint amire számítottam. Hajamba markolt ismét és felhúzott. Azt hiszem… Azt hiszem élvezi, hogy kínoznak. Erőt vettem magamon és a közelebbi férfinak bemostam. A kezem is megfájdult, de nem érdekelt, hiszen újra lehetőségem nyílt a szökésre. Egy ideig azt hittem sikerült véghez vinni a szökést, de amikor erős ütést éreztem a hátam közepén tudtam tévedtem. Összeestem. A kezeimet előre tartva tompítottam az esésemet kisebb sikerrel. A következő ütést a bordáimon éreztem. Ordítani akartam volna azt hiszem, de nem tettem meg. Ütöttek… Rúgtak ahol csak értek… A fájdalom egyre jobban eluralkodott a testemen, de nem adtam ki magamból egy hangot se. Csak… reménykedtem, hogy előbb-utóbb vége lesz… Vagy előbb utóbb meghalok.

***

Elena késik… Késik és még se küldött egy átkozott sms-t se. Pedig azt hittem észhez tér és nem csinál. Nem akarom átvágni. Eszem ágában sincs, hiszem itt van Emma. A lányomat nem keverném bele semmi féle beteges bosszúállásba.

- Apa. Mikor jön anya?-fecsegte Emma és engem igen csak meglep, hogy azonnal…  Azonnal elfogadta, hogy Elena az anya, aki nem sokat volt mellette az elmúlt években.

- Nem sokára Szívecském… Csak biztos nagy a forgalom a városban. New York még Madridnál is nagyobb.

- De ugyan olyan szép.-mosolyogni tudtam csak rajta. Tisztára olyan volt ebben a pillanatban, mint Elena. Csörögni kezdett a mobilom ami az asztalon pihent. Csodálkozva pillantottam meg a kijelzőn szereplő számot… Nem otthonról hívnak ez tuti.

- Xabi Alonso.-szóltam bele komolyan.

- Tisztelt Uram. Eleonor Sanchez vagyok a Szent Mária kórházból. Elene Ramos hozzátartozója?

- Igen.-feleltem komolyan.

- Kérem fáradjon be minél hamarabb kórházunkba.