6. fejezet

Elment az eszem! Kijelenthetem, hogy nem vagyok normális! Minek jöttem át ide… és minek mentem bele Elena rohadt kis játékába. Persze ő ezt élvezi… Élvezheti, hiszen úgy rángatja az embereket ahogy csak akarja. Végig trappoltam a rövidke kis úton és hangosan bevágtam magam mögött a bejárati ajtót. Még szerencse, hogy Emma Ikerrel és Saraval van… Még ha jelenleg nem sokáig már. Leroskadtam a kanapéra hatalmasat sóhajtva. Szívem szerint törnék zúznék, de az elmúlt időszakban megtanultam, hogy nem szabad minden felkavaró érzé miatt törnöm zúznom. Fél órát ültem egyedül a csendben és ezzel csak azt értem el, hogy Elena szavait hallottam újra és újra a fejemben… Tudta, hogy megcsaltam Zoeval… Az már csak részletkérdés lenne, hogy az összes alkalomról tud-e vagy sem… Kinyílt a bejárati ajtó és lépett be először Iker kezében Emmaval. Rám nézett és rögtön kapcsolt…

- Kicsim…-fordult a mögötte érkező riporter nő felé.- Mi lenne ha még is megkapná azt a sütit Emma amit ígértem neki?

A kapus és a szerelme összenéztek és szerencsére Sara kapcsolt és elvette Emmat Ikertől. Nyomott egy hatalmas puszit lányom arcára.

- Csajos sütizés. Nem kellenek nekünk ugye a fiúk?

- Szia apa.-csicseregte Emma és vigyorogva integetett nekem. Iker leült velem szembe a kanapéra és csak akkor szólalt meg amikor az ajtó hangosan becsukódott.

- Veled meg mi történt? Úgy nézel ki, mint aki majd felrobban az idegtől.

- Ez a szar a bajom.-kaptam fel az újságot. Átdobtam Ikernek aki komolyan áttanulmányozta, mint aki nem is tudna erről az egészről. Egész Madrid… Sőt talán egész Spanyolország erről csámcsog ebben a pillanatban is.

- Mondj már valamit.-förmedtem rá.

- Igaz ez?-csodálkozott el.

- Menj át és nézd meg.

- Én ezt… Nem gondoltam.-csóválta meg a fejét a kapus.

- Szerinted én gondoltam ezt?-pattantam fel a kanapéról és elkezdtem fel s alá járkálni.

- És együtt vannak?

- Azt szerinted mit jelent, hogy a szomszédban van?-túlságosan ideges vagyok, hogy normális hangnemben tudjak beszélni. Pedig tudom azt is, hogy Iker jelenleg semmiről se tehet. De szerencsére jó barát annyira, hogy elviseli az ilyen kiborulásomat is. Egyszerűen vállat vont és ledobta az újságot az asztalra.

- És tudod mi a legjobb?-beszéltem tovább már fel-alá járkálva a szobában.

- Mire gondolsz?

- Elena tudja!

- Mit tud Xabi?

- Tudja, hogy megcsaltam Zoeval.

- Dehogy tudja.

- De tudja… A képembe vágta. Elmondta. Tudja, hogy nem voltam hűséges hozzá.

- Ezek után megértheted, hogy nem akart tovább maradni.

- Iker… Te kinek is a pártján állsz?

- Nem akarok senkinek se a pártján állni.-tárta szét a karjait.- De a barátom vagy.

- Ha tudta miért tűrte?

- Mert szeretett téged Xabi.-sóhajtott hatalmasat Iker. Morogva trappoltam még mindig és akarva-akaratlanul kibámultam az ablakon.- Ülj már le. Elszédülök ha sokáig nézlek.

- Muszáj csinálnom valamit.-morogtam.

- Elena akkor Ronaldoval van… És mi lesz ezek után?

- Nem értelek.-ráztam meg a fejem.

- Együtt tudsz dolgozni vele?

- Miért ne tudnék? Maximum edzésen néha keményebb leszek.-fintorogtam.

- Xabi! Normálisan kell viselkedned. Világos?-adta ki a parancsot Iker.

- Világos!-morogtam.-Csak tudnám miért akartam megcsókolni…

***

Karácsony után már meguntam az otthon ülést és egyik reggel óvatosan kimásztam Cristiano mellől az ágyból. Melegítőbe bújtam a hajamat összefogtam és elindultam futni. Most már muszáj volt kikapcsolódnom és tudom ez csak a futással sikerül. A testmozgás az ami kitisztítja a fejemet. Nem kell gondolkoznom… Csak pakolnom kell az egyik lábamat a másik után. A légzésemre figyelek és arra, hogy kikerüljek minden utamba kerülő akadályt. Nem tudom mennyit futottam eddig, de arra eszméltem egy kutya szaladt elém és kis híján átestem rajta.

- Francokat.-káromkodtam.

- Sajnálom.-mentegetőzött egy férfi és ahogy felnéztem legnagyobb meglepetésemre a Real Madrid kapusa állt előttem. Civilben volt és kutyapóráz volt a kezében.

- A te kutyád Iker?

- Igen. Doce gyere ide.-adta ki a zsemleszínű labradornak a parancsba és a kutya engedelmeskedett neki. Ezért jutalomból fülvakarást kapott a lihegő négylábú.- Jól vagy Elena?

- Miért ne lennék jól Iker?

- Csak megkérdeztem… Nincs kedved meginni velem egy kávét?

- Iker… Te Xabi barátja vagy nem?

- De… De nem akarok veled se rosszba lenni.

- Három éve semmit se tudsz rólam.

- Ezt akarom bepótolni.-rántotta meg mosolyogva a vállát.- Velem jössz? Kávé? Tea? Reggeli?

- Egy kávéban benne vagyok.

- Ez remek.

Sétálva indultunk el a közeli kávézó felé. Nem szólaltam meg. Nem voltam benne biztos, hogy bármit is tudnék mondani a kapusnak… Sőt igazából nem is voltam benne biztos, hogy nekem kell ezt a beszélgetést kezdeményeznem. A hideg ellenére leültem a kinti asztalhoz és Doce, ahogy Iker nevezte a kutyáját a lábamhoz húzódott. A kutya barátkozni próbál velem, hiszen lökdösni kezdte a kezemet miután a gazdája belépet a kávézóba rendelni két habos kávét.

- Na itt is vagyok.-huppant le elém Iker és elém tolta a bögrét.-Hoztam neked még két cukrot is.

- Köszi, de nem lehet. Az edzőm ki is nyírna miatta.

- Két cukor nem a világ vége.-nevetett rajtam.

- Mattnek viszont az.-forgattam a szemeimet. Bele kortyoltam a kávéba ami nagyon is keserű volt, de próbáltam tartani magam, de végül még is megtörtem és bele borítottam az édesítő szert.

- Az edződ nem fogja megtudni. Esküszöm!-emelte fel a kezeit Iker.

- Persze… Tőled sose tud meg az ember semmit se.- nyögtem fel és elfordítottam a tekintetemet a távolba. Éreztem, hogy a kapus engem bámul szótlanul.

- Kitől tudod Elena?-kérdezett rá végül csendesen.

- Miért fontos ez?-néztem rá összeráncolt szemöldökkel.

- Csak tudni szeretném.

- Fogadjunk az egész csapat tudta, hogy Xabi lefeküdt azzal a nővel.-nem akartam elárulni azt a személyt akiben volt annyi gerinc, hogy elém állt és közölte azokat a tényeket, amiket az állítólagos vőlegényem tett.

- Nem fogod elárulni.-állapította meg, mire én csak megráztam a fejemet. Iker hatalmasat sóhajtott.- Na jó… Akkor ez most komoly?... Már mint neked olyan férfira van szükséged mint a portugál?

- Ne bántsd Cristianot.-ráztam meg a fejem.- Jó ember. Nagyon jó ember.

- Nem ismered.

- De eléggé ismerem, hogy eltudjam dönteni vele akarok-e lenni.

- Mivel érte el, hogy így bele zúgj?

- Nem zúgtam bele.-jelentettem ki határozottan.

- Akkor?

- Három évig nem volt az életemben semmi más csak az elviselhetetlen hiány, amit Emma miatt érzek… Azaz érzés, hogy rossz ember vagyok… Egyedül voltam… Cris ezt nem nézte… Fényt hozott az elcseszett életembe.

­- Tényleg vissza akarod kapni Emmat?

- Legalább annyit el akarok érni, hogy ismerjen.-motyogtam magam elé szomorkásan.

- Elena…-motyogta Iker a nevemet, de én már feleltem. Hiszen felpattantam és egy köszönés elmotyogása után futásnak eredtem.

***

Szilveszter éjszaka van és Cris barátaival töltjük az éjszakát. Pontosabban a csapattársaival. A portugál társaival. Az asztalhoz léptem és öntöttem magamnak egy pohár vizet.

- Szilveszter van. Buliznunk kell.-lépett hozzám egy szőke hajú srác.

- Te Fabio vagy ugye?-pislogtam rá bátortalanul, hogy tudjam jól emlékszek-e.

- Személyesen.-mosolygott rám kicsikét flúgosan.- Pezsgőt?

- Nem kérek…-ráztam meg a fejem.

- Létszi… A kedvemért.-nyújtott át nekem félig megtöltött poharat, amit még is elvettem tőle egy hamiskás kis mosollyal az arcomon. Összekoccintottuk a két kristálydarabot és bele kortyoltam a friss nedűbe. Rezegni kezdett a telefonom.

- Bocsánat. Ezt fel kell vennem.-mentettem ki magam miután a kijelzőn elolvastam az edzőm nevét. Fabio csak bólintott és a terasz felé mutatott, miután mint ha a gondolataimban olvasna és a csendes helyet ajánlott nekem.

- Köszönöm Fabio.-mosolyodtam el, mire én csak bólintottam és kisétáltam a szabadba. Felvettem a telefont és a fülemhez emeltem a készüléket.- Szia Matt.

- Szia Elena!

- Minden rendben? Hogy vagy?

- Híreim vannak.-ezzel az egy mondatával elérte, hogy a gyomrom görcsbe rándult.

- Igen?-kérdeztem csendesen. Kezemet a hasamhoz szorítottam és az ujjaimat pedig gondolkodás nélkül ökölbe szorítottam.

- A tárgyalásoknak a mai nappal vége…

- Ez jót jelent vagy inkább rosszat?-suttogtam.

- Nem tudom mi számít jónak… És mi számít rossznak.

- Matt… Nyögd ki.-kérleltem.- Essünk túl rajta.

- Feltudsz készülni két és fél hónap alatt?

- Tessék?-kérdeztem vissza csodálkozva.

- Március 16-án éjszaka Las Vegasban lenne mérkőzésed.

- Las Vegas?-csodálkoztam el újra és a maga valójában kezdtem sejteni a dolgokat.

- Las Vegas… Címmérkőzés.

- A világbajnoki címért mehetek?

- Elég felkészültnek látlak. Testileg és lelkileg is… Hála a portugál lovagodnak.

- Világbajnoki meccsem lesz.-izlelgettem a szót.

- Igen. Most hagylak is. Bulizz. Boldog új évet… És hamarosan találkozunk.-nyomta ki a telefont. Szinte sokkos állapotban sétáltam vissza a társasághoz. Cris ahogy meglátott a kanapén ücsörögve felpattant.

- Baj van Kicsim?

- Nincs.-ráztam meg a fejem.

- Akkor? Mi történt? Elena mondj valamit kérlek.-lépett hozzám azonnal a portugál focista.

- Március közepén… Márciusban világbajnoki címért fogok boxolni. Itt az életem lehetősége… Világbajnok lehetek.-hebegtem-habogtam egyszerűen. Cristiano elmosolyodott és szorosan magához ölelt. Egyszerűen el sem hiszem… Ilyen pocsék év után remélhetőleg valami jobb következik… Sokkal jobb… 

5. fejezet

Összehúztam a kabátomat morcosan. Hideg van… De mire is számítottam így karácsony előtt pár nappal. A bőröndömet magam után vonszolva indultam el így a késői órán is taxit fogni, hogy a villa negyedbe vitessem magam. Szerencsére az első próbálkozásommal sikerült taxit fognom. A sofőr készségesen segített nekem bepakolni a táskámat a csomagtartóba, majd udvariasan megkérdezte, hogy hova is vihet. Elmondtam neki a villa negyedben található címet. Az idősebb férfi kicsikét meglepődött, de bólintott. Néma csendben telt el az út. Nem akartam beszélgetni. Azon gondolkoztam mennyire jó ötlet is szólás nélkül ide jönni. Amíg le nem szállt a gépem itt Madridban addig mindent jó ötletnek tartottam… Hogy szólás nélkül meglepem a portugál férfit. De most már bánom, hogy nem telefonáltam az indulás előtt. A sofőr ugyan olyan készségesen segített a kipakolásban, mint ahogy a reptérnél így megérdemelten adtam át neki a magas borra valót. Nagyot sóhajtva léptem a kapuhoz és nyomtam meg a csengőt. Csendesen vártam, hogy valaki kijöjjön hozzám. Akarva akartlanul pislogtam körbe a teljesen kihalt utcában. Persze… Attól tartottam, hogy valaki felismer… Vagy is csak egy ember… A szomszéd…. Az a bizonyos szomszéd… Elmélkedésemből Cristiano zökkentett ki amikor megpillantottam magam előtt.

- Szia.-köszöntem csendesen. A portugál focista csodálkozva pislogott rám, hiszen nem szólalt meg legelőször csak megölelt. Szorosan amennyire csak lehetet.- Ugye nem baj, hogy itt vagyok?

- Dehogy baj… De hogy kerülsz ide?

- Matt elengedett. Körülbelül egy hónapunk van… Szabadságot kaptam az ünnepekre és még le kell egyeztetni pár dolgot a következő mérkőzésre… Mondjuk, hogy ki legyen az ellenfelem.-rántottam meg a vállam.- De azt is megértem ha zavarok. Elmehetek.

- Ne beszélj hülyeséget kérlek.-rázta meg a fejét komolyan.

- Csak nem szóltam, hogy jövök.

- Ne beszélj hülyeséget.-ismételte magát és már kapun belül voltam. Igazából a bejáratig húzott engem, én pedig gondolkozás nélkül követtem. A táskám végül a bejárati ajtó mellett landolt és újra magához ölelt. Szorosan csimpaszkodtam belé és hatalmasat szippantottam a férfias illatából. Ha akarnám se tudnám letagadni, hogy megnyugtat. Tett egy lépést hátra felé és szemügyre vett. Mint ha azt akarná ellenőrizni, hogy mindenem meg van-e. Végül a keze óvatosan az arcomra csúszott.

- Észre vettem ahogy néztem a mérkőzést, hogy megsérültél.

- De nem komoly.-mosolyodtam el.

- Elég csúnya.

- Egyáltalán nem csúnya.-ráztam meg a fejem huncutsággal a szememben.

- De szerintem az.-dacolt velem akaratosan. Felnevettem, majd nyomtam az ajkaira egy óvatos csókot.

- Hozzá kell még szoknod… Nem fájt és hamarosan meggyógyul.-simogattam meg az arcát.

***

Pár napja már itt vagyok Madridban a portugál focistával és a kis fiával. Junior igazából az ujja köré csavart teljesen. Szerencsére kölcsönös a szimpátia. Fura azt hiszem, de boldognak érzem magam… Évek óta most először érzem boldognak magam. De a lelkem mélyén tudom, hogy nem ez az igazi boldogságom… Hiszen saját magamat kapom rajta ahogy az ablakból leskelődök át a szomszédba és azt a pillanatot várom, hogy megpillantsam Emmát. Látni akarom… Még ha csak másodpercekig…

Még nem döntöttem el, hogy mi legyen a perrel… Van-e értelme egyáltalán véghez vinni ezt az egészet… Összezavarni Emmát… Igazából akarom, hogy ismerjen a lányom, de nem tudom, hogy neki ez jó lenne-e… Talán igazat kell adnom Xabinak… És nem vagyok jó ember… Nem vagyok anyának való és azzal teszek legjobbat Emmanak, hogy ha békén hagyom. Egy senkiházi mihaszna vagyok? Egy gerinctelen féreg, aki elhagyta a lányát?

- Kicsim…-ölelt át hátulról Cris és összerezzentem. Nem is hallottam, hogy itt van.- Miért nem alszol még?

- Az idő eltolódás.-motyogtam és neki dőltem a mellkasának.

- Gyere vissza az ágyba.-kérlelt.

- Edzenem kellene.-dünnyögtem miközben szembe fordultam vele.

- Mióta is vagy itt?

- Négy napja.-motyogtam.

- Így pihennünk.-jelentette ki a portugál és mire észbe kaptam a vállán voltam. Halkan kuncogtam, hiszen nem akartam felébreszteni Juniort. Cristiano is vigyorgott rajtam miközben a lépcsőn felcaplatva dobott le a francia ágyra dobott. Mellém mászott vigyorogva és betakart.- Ma csak pihenni fogunk.

- Ezt úgy mondtad mint ha lenne valami programod.-kuncogtam, miközben úgy feküdt, hogy a lábaimmal lefogta az enyémet az arcát pedig a nyakamba fúrta.

- Vásárlás.-jelentette ki a nyakamba motyogva, de azt hittem rosszul hallok.

- Vásárlás?

- Ahogy hallod.-kuncogott.- De most még aludj. Világos?

- Igen is diktátor.-nevettem fel, de hozzá bújtam szorosan.

***

Cristiano Ronaldo becsajozott!

Madrid- Napokban fotósaink érdekes képeket rögzítettek az egyik madridi bolt közelében. A Real Madrid portugál csillaga egy csinos barna hajú nővel és a kisfiával mutatkozott, látszólag nem foglalkozva a bámészkodó rajongókkal. Vidáman válogattak, beszélgettek az eladókkal.  Megállapítható, hogy mindenki kedvence Ronaldo nem csak a habfehér mezben teljesít jól, hiszen ex barátnője Irina Shayk után is egy modellt, vagy egy modell alkatú hölgyet tudott elcsábítani.

Döbbenten olvastam el újra és újra a cikket. Egyedül vagyok a villában és ezt így még nehezebb feldolgozni. Tudtam, hogy nem tudjuk sokáig titokban tartani a kapcsolatunkat, de nekem ez rohadt meglepő… és kicsikét kiakasztó, hiszen nem is gondoltam arra, hogy figyelnek minket. Valaki kopogni kezdett a bejárati ajtón… Bár egyenesen rám törte az ajtót. Felsóhajtottam és felálltam a kanapéról. Elindultam ajtót nyitni. Meglepetésemre Xabi állt előttem és talán azt hiszem a dühös volt a legenyhébb kifejezés.

- Ezek szerint igaz.-vicsorgott.

- Neked is szia Xabi.-sóhajtottam fel. Gondolkozás nélkül tört utat a lakásba és nem volt más dolgom, mint becsukni utána az ajtót és követni. A nappaliba értem utol, ahol a baszk focista dühösen trappolt fel és alá.

- Miben segíthetek neked Xabi?-kérdeztem csendesen, de diplomatikusan.

- Ez valami vicc?-horkantott fel.

- Az élet mikor vicc?-fontam át a mellkasom körül a kezemet. Egyszerűen bizonytalan lettem. Itt áll előttem és számon kér olyan dolgokkal kapcsolatban, amikhez talán semmi köze sincs.

- Válaszolj már a kérdésemre.-fintorgott.

- Nem tartozok neked semmilyen magyarázattal.-ráztam meg a fejem. Határozottan tett felém egy lépést mire saját magamat szorítottam sarokba a hátrálással. Mellkasomban szorult a levegő, de nem bírtam máshová nézni csak a szemébe.

- Válaszolj Elena! Mit csinálsz itt? Mit keresel itt? Mi ez a szar?-mutogatta az újság összegyűrt példányát.- Válaszolj!

Talán kicsikét félek tőle jelenleg… Azt is tudom, hogy ha kellene megtudnám védeni magamat… De reménykedek… Xabi a múlt ellenére talán esze ágában sincs bántani, de még is mindenem lefagyott… Mint egy elcseszett program…

- Elena!

- Együtt járok Ronaldoval.-suttogtam alig hallható hangon.

- Ez mire jó? Mire jó mond meg?-csattant fel megint.

- Tudod mire jó?! Ő nem csalt meg és talán nem is fog.-csúszott ki a számon, de már nem is érdekelt, hogy az orra alá dörgölöm azt amiről évekig azt hitte fogalmam sincs.

- Te ezt…?

- Miért fontos ez?-kérdeztem vissza lazán.- És miért fontos az neked, hogy járok-e Cristianoval vagy nem?

- Jogom van tudni.-csattant fel.

- Járok vele!

- Minek? Hogy engem idegesíts?

- Ehhez az év világon semmi… De semmi közöd sincs.

- De van!

- Szerinted azok után, hogy megcsaltál… és annyira természetesnek vetted, hogy ott vagyok… De még is megcsaltál… Lett ami lett a kapcsolatunk vége… De nem hiszed… Hogy örökre utánad sírok? Három év… Több mint három év után én is boldog akarok lenni. Azt érezni, hogy talán számítok valamit.

- Szerinted ezt megkapod attól a hülye gyerektől?

- Ha nem is kapom meg, de legalább próbálkozik… Te próbálkoztál valaha? Szerettél valaha?-kérdeztem rekedtes hangon, hiszen azon kaptam magam, hogy egyre közelebb hajol hozzám. A gyomromban pillangók repkednek ezt hiába akarnám letagadni… Emellett azon kapom magam, hogy ténylegesen közelebb hajol hozzám… Akarom… Csókoljon meg… Meg akkor is ha a zsigereim visítva ellenzik. Azt hiszem ebben a pillanatban ő sem gondolkozik. Automatikusan hajol felém közelebb… De mielőtt a csók megtörténhetett volna, mind a ketten kapcsoltunk… Határozottan toltam el magamtól és szabadultam ki a sarokból ezzel.

- Menj innen Xabi!-mutattam az ajtó felé.

- Ugye tudod, hogy ezzel nincs lezárva semmi se.

- Nem érdekel! Menj innen!-jelentettem ki határozottan és szerencsére hamar megtalálta az ajtót. A lábaim erőtlenül csuklottak össze és roskadtam le a földre…