4. fejezet

A repülőgép késve érdekezett meg New York-ba és nem volt időm haza menni. Szerencse, hogy az autóm csomagtartójában mindig el van készítve a sport táskám, hogy ilyen esetekben ne húzzam ki a gyufát Matt-nél. Matt Sullivan az edzőm… Véletlen folytán kerültünk egymással össze és először nem is akart engem edzeni, hiszen lealacsonyítónak tartotta, hogy egy nő edzője legyen… De sikerült meggyőznöm, hiszen azóta együtt törekszünk arra, hogy minél sikeresebb legyek.

Szaporán szedem a lábaimat a lépcsőn fel felé még annak ellenére, hogy magas sarkúban vagyok. Hangosan csapódik ki a terem ajtaja és rontok be rajta.

- 10 perced van.-kiabált utánam Matt szórakozottan.

- Készen leszek nyugi.-kapott választ és már az öltözőbe rontottam be. Az ajtóból rúgtam le magamról a cipőmet és rángattam már le a nadrágomat is. Sietnem kell. Nem akarom, hogy Matt csak úgy heccből megszívasson. Felvettem a sport melltartómat és a hajamat szoros lófarokba kötöttem. Bele léptem a sport cipőmbe és a két tekercs bandázsnak való tekercsekkel indultam vissza a terembe, hogy Matt szolgálataira álljak.

- 8 perc… Időn belül.-szórakozott rajtam Matt miközben intett a fejével, hogy menjek közelebb hozzá. Tudtam, hogy mit akar. Általában ő köti meg a bandázsomat. Igazából én is megtudom, de még is így szorosabbnak és biztonságosabbnak érzem. Szó nélkül nyújtottam felé a kezem és ő még mindig somolyogva csóválta a fejét.

- Na mesélj! Milyen volt az a híres neves Madrid?

- Hosszú.-nyögtem fel.

- Ráérünk nem? Csak neked van ma edzésed. Mit szólt a nagy Alonso a megjelenésedhez?-kérdezett rá komolyan.

- Szerinted? Lehidalt, de közölte, hogy nem engedi azt, hogy újra lássam Emmát.

- Ez várható volt nem?-kérdezett rá, miközben ugyan olyan precízen kötötte a kezemet ahogy szükséges.

- De. Ezen meg se lepődtem.

- És mi volt még? Gondolom nem ennyi minden történt Madridban.

- Jól sejted.-nyögtem fel.

- Miért kell minden szót harapó fogóval kihúznom belőled?-nézett rám és a hatalmas kék szemeivel meggyőzött.

- Ronaldo segített rajtam.

- Ronaldo? De mivel?

- Találkoztam vele. Segített ügyvédet keresnem. Elméletileg az egyik legjobb… És lefeküdtem vele.-vontam meg a vállam. A kötéssel végzett és addig amíg a ragasztót letépte a fogaival addig nem szólalt meg.

- Lefeküdtél vele?-ízlelgette a szót.

- Ez most miért fura?-csodálkoztam el.

- Mert szerintem évek óta az első pasi aki a bugyidba jutott.-kuncogott rajtam mire én csak bemutattam neki.

***

3 hete tart a kő kemény felkészülésünk… Napok… Hetek óta csak az edzőteremben vagyok és szinte vért izzadok. Igen… Néha feladnám szívem szerint, de tudom ezen túl kell esnem… Ezt le kell győznöm mind azért, hogy egy hónap múlva a ringben is nyerni tudjak. Vállamon a táskámmal ballagok végig a folyosón a lakásom felé. Nem akarok semmi mást, csak egy hatalmas zuhanyt és lefeküdni aludni. A zsebemből elő halásztam a kulcscsomómat és amikor felnéztem meg is torpantam.

- Te hogy kerülsz ide Cris?-kérdeztem csendesen, de ténylegesen meglepődve. A portugál focista felpattant a földről és elém állt. A kezében egy kicsikét megviselt csokor virág volt. A női szívek megrontója úgy topog előttem, mint egy esetlen kis gyerek.

- Csak… Csak hiányoztál és úgy gondoltam hamarabb látlak, ha eljövök ide, mint hogy azt várom te mikor jössz el Madridba. Remélem nem baj, hogy itt vagyok.-pislogott rám ártatlanul. Nem értem, hogyan de elérte, hogy ellágyuljon a szívem. Közelebb léptem hozzá és miután ledobtam a táskámat átkaroltam a nyakát. Fura módon megnyugtatott a jelenléte. Óvatosan átkarolta a derekamat és magához húzott még szorosabban.

- Hiányoztál.-vallotta be csendesen. Szinte csak suttogott.

- Te is nekem.-mosolyodtam el. Megfogtam a kezét.- Gyere be.

Csendesen követett a portugál focista, így ketten léptünk be a lakásom ajtaján. Nem túl nagy lakás… Vagy is az ő hatalmas villájához képest ez csak egy egér lyuk… De mindenki tudhatja… Nem vagyunk egy szinten… anyagilag sose leszünk. Azonban most ez nem érdekel.

- Edzésed volt?-vette el a táskámat és letette a földre.

- Igen… Minden egyes nap.-dünnyögtem kicsikét fáradtan. Magamhoz húztam az övénél fogva.

- Itt maradhatok?

- Veszel velem egy forró fürdőt?-kontráztam rá. Elvigyorodott kacéran és válasz gyanánt levette a pólóját.- Tehát igen. Megengedem a vizet.-pusziltam meg.

Körülbelül 15 perc kellett és már mind a ketten elterülve a kádban feküdtünk. Szerencsére kényelmesen elférünk benne. A mellkasán fekszek és ez most jól esik. Megpuszilta a homlokomat.

- Ez nagyon jól esik.- nyögtem fel.- Semmi túlzással kijelenthetem, hogy mindenem fáj.

- Kemény edzés?

- Fokozatosan emeljük a nehézségi szinteket… De mindig eljön egy holt pont… Nálam ez általában a harmadik héten jön el.-magyaráztam miközben a hajamat piszkálta.

- De ma este nem leszel egyedül.

- És ez annyira jó.-suttogtam hálásan.

- Nekem is.

- Valaki tudja, hogy itt vagy?-néztem fel rá, de csak megrázta a fejét.

- Annyit mondtam anyunak, hogy el kell utaznom. Ő pedig készségesen vigyázz Junior-ra.

- Egyszer megismerhetem a fiadat?-kérdeztem csendesen. Nem tudom miért csúszott ki ez a számon.

- Persze, hogy megismerheted.

- Köszönöm.-pislogtam rá.-  Nem vagyok rossz ember, mint aminek Xabi beállít… Aprópó… Mondott valamit rólam nektek?

- Nekünk nem… Már mint tudod meg vannak azért a klikkesedések a csapatban. A spanyoloknak biztos többet mondott.

- Megint én vagyok a szívtelen lotyó.-suttogtam.

- Ha ő még annak is tart, én tudom, hogy nem vagy az. Jó ember vagy.

- Ne hízelegj Cris.-nevettem fel.

- Nem hízelgek. Ez a valóság.-cirógatta a kezemet. Nem szólaltam meg. Nem tudtam mit mondani neki.- Kérdezhetek valamit Elena?

- Baj van?-pislogtam rá.

- Fura… Tudom fura ezt kérdeznem…

- Kinyögnéd? Mert sajnos egy szót se értek belőle.-ráztam meg a fejem.

- Járnál velem?-nyögte ki a nagy kérdést. Elmosolyodtam, de még is egy szinten bizonytalan voltam.

- Járok veled… Csak egyet kérek…

- És mi lenne az?

- Ne csalj meg.-jelentettem ki határozottan.

- Ne csaljalak meg?

- Egyszer már megtették és utáltam.-dünnyögtem de inkább csak áthúztam a karjait a derekamon, hogy minél jobban ölelni tudjon.

***

Szívem a torkomban dobog, pedig nem lenne semmi más feladatom, mint kimenni a ringbe és nyerni. Matt felkészített. Nem lesz egyszerű menet… Szó szoros értelemben nem lesz egy könnyű menetem se. Ez a nő inkább egy buldózer, mint boxoló… Matt szó nélkül ellenőrizte a kötést a kezemen, majd felhúzta rá a kesztyűmet és azt is szorosan megkötötte. Feladta rám a köntösömet.

- Sikerülni fog… Ésszerűen kell küzdened és nem lesz baj.

- Egy tank ellen ésszel? Nem lesz könnyű.

- Ezért küzdöttünk hetekig. Menj…

… A következő amire emlékszek, hogy megszólal a gong. A mexikói nő nekem rontott azonnal és sorozott. Próbáltam védekezni, de csak úgy tudtam, hogy arcom elé tartottam a kettős fedezékemet. Ha a bíró szerintem nem rángatja el tőlem akkor a menet végig a sarokba szorítva vert volna engem. Pillanatom volt csak kifújni magam és rájönni, hogy hirtelen mindenem sajog. Szó szoros értelemben. Ki pillantottam Mattre aki aggódva figyelt rám. Nem… Nem okozhatok csalódást neki… Győznöm kell…

***

Pihegve, de még is mosolyogva ülök az öltözőben az asztalon és figyelem ahogy Matt leszedi a kezemről a kesztyűmet.

- Sikerült.- nevettem fel.

- Tudom. De nyugodj már le.-forgatta a szemeit.- A jeget pedig tedd már oda a szemöldöködhöz.

- De sikerült. Mi lesz a következő feladatom?

- Most először lezuhanyzol.

- Hosszabb távú célokra gondoltam.-forgattam a szemeimet.

- Január végéig szabadságot kapsz. Addig én kitalálok valamit. Felveszem a kapcsolatot az emberekkel, hogy még egy mérkőzést tudj vívni a cím meccs előtt.

- Cím meccs?-csodálkoztam el, mint ha ez új dolog lenne.

- Most miért csodálkozol? Megbeszéltük, hogy hamarosan elérjük azt a lépcsőfokot, hogy a címért küzdj.

- Szerinted felkészültem rá?

- Teszünk róla, hogy felkészült legyél.-mosolygott rám és megpuszilt.- Most leginkább a pihenésé lesz a főszerep.

3. fejezet

Csak ülök az öltözőben a padon és bámulok magam elé. Napok óta nem tudok mit kezdeni magammal, hiszen Elena megjelenésével minden… Szó szerint minden felfordult és jelen esetben nem tudok mit kezdeni magammal.

- Nincs kedved valamihez?-lépett mellém Iker.

- Hmm?-kaptam fel a fejem, hiszen nem sok mindent fogtam fel a szavaiból.

- Nincs kedved meginni velem egy sört?

- Te és a sör.-horkantottam fel.

- Látom, hogy pocsék a kedved. Csak kicsikét ki akartalak zökkenteni ebből a napok óta tartó depressziódból.

- Elena visszajött.-nyögtem ki miközben felálltam a padról és vetkőzni kezdtem. Kibújtam a pólómból és gombócba bele dobtam a sporttáskámba.

- Elena?-kérdezett vissza csodálkozva.- Minek?

- Majd a sör mellett elmesélem.

Rövid idő alatt lebeszéltem a dadussal, hogy pár óra hosszát maradjon még Emmaval. Természetesen nem volt ellenére a dolog hiszen imádja a lányomat és Emma is imádja Ana-t. Ő segít nekem mióta egyedül nevelem a lányomat.

- Ülj le! Hozom a sört.-jelentette ki Iker, ahogy beléptünk a háza ajtaján. Nagyot sóhajtottam és jelen pillanatban úgy engedelmeskedtem neki, mint egy kis gyerek. Kiléptem a cipőmből és levágtam magam a kanapéra. Felraktam a lábamat a dohányzó asztalra, és ahogy hátra hajtottam a fejemet behunytam a szememet. Zsong a fejem. Napok óta zsong azoktól a gondolatoktól, hogy Elena ott állt a küszöbömön.

- Na mi a helyzet?-nyújtotta át Iker nekem az üveget.- Mitől kerültél így padlóra?

- Elena.

- Elena?-kérdezett vissza csodálkozva.- Hogy kerül a képbe Elena?

- Pár napja megjelent az ajtóm előtt, hogy ő vissza akarja kapni Emmát.

- Ez durva.-nyögött fel Iker is.

- Nekem mondod? Emmát meg kell védenem tőle.

- Azért Elena nem olyan rossz ember.-motyogta Iker.

- Lehet… De nem anyának való. Ezt mindenki tudja.-ráztam meg a fejem.

- Ez nem biztos Xabi. Nem is volt ideje megmutatni, hogy milyen anya is lenne.

- Milyen anya lenne az olyan ember, aki egyszerűen lelép?-háborodtam fel. Iker csak megcsóválta a fejét és bele kortyolt a sörébe. Pillanatokig egyikünk se szólalt meg. Bámultunk magunk elé.

- De Xabi…-sóhajtott fel végül a kapus.

- Igen?        

- Te se vagy egy szent. Nagyon jól tudod.

- Miért kell minden egyes alkalommal felemlegetned Zoet?-horkantottam fel.

- Te csaltad meg Elenát Zoe-val… Az is lehet, hogy Elena megtudta valahonnan, hogy mit tettél.

- Elmondtad neki?-szögeztem neki a kérdést.

- Mi?-csodálkozott el.- Dehogy.

- Biztos vagy benne?

- Xabi már akkor elmondtam neked erről a véleményemet, de nem árultalak el.

- Akkor ha megtudta kitől tudta meg szerinted?

- Fogalmam sincs.-rántotta meg a vállát.- A médiában szerepelsz… Vannak rossz akaródi.-világított rá az amúgy is alapvető dologra.

- Mindegy. Nem engedem, hogy csak úgy visszatáncoljon Emma életébe. A bíróság nekem ítélte a felügyeleti jogot és ragaszkodok is hozzá.-jelentettem ki határozottan. Iker csak bólintott, én pedig megittam a maradék folyékony kenyeremet.

- Kérdezhetek valamit még?-szólalt meg csendesen a csapatkapitányunk. Csak ránéztem és bólintottam.- Milyen Elena? Már mint mit éreztél amikor megláttad?

- Gyönyörű nő… Sokkal szebb, mint amire emlékeztem.

***

A hetek lassan teltek és szinte rettegtem… Rettegtem, hogy Elena vagy az ügyvéde mikor fog újra betoppanni az életemet és ezzel mikor akarja fenekestől felforgatni az életemet. De felszívódott és be kell vallanom megkönnyebbültem… Szombat este van már és holnap játszunk, még is már be kellett vonulnunk a szálódába. Vacsora után egy magamban ballagtam a lift felé amikor meg akadt a tekintetem a csarnokban gyülekező embereken. Valami miatt a tv előtt gubbasztanak öten-hatan. A kíváncsiság miatt indultam el feléjük. A portugál hármas, Marcello és Ramos gubbasztott a kanapén.

- Mit néztek?-kérdeztem semleges hangon, bár amikor ránéztem a tv képernyőjére kezdtem kapisgálni.

- Boksz gálát.-szólalt meg Sergio vállát megvonva.- Eddig nem olyan érdekes.

- Majd most. Jönnek a csajok.-vihogott a brazil. Mindenki csodálkozva pislogott rá.- Most mi van? A női boxolók többsége elég szexi.

- De ne akarj tőlük pofont kapni.-veregette vállon Fabio komolyan a társunkat. Elhúztam egy fél oldalas mosolyra a számat, majd egyszer csak felkaptam a fejem.

„- Esélytelenebbnek tartott Elena Ramos határozottan vonul be a ringbe. A Hölgy mérlege eddig hibátlan, de attól tartunk Sanchez stílusa ellen nehezen fog védekezni… De ki tudja… A közönség a spanyol nő mellett áll és remélik őt kiáltják ki győztesen és nem a mexikói hölgyet.”

Elenát pillantottam meg a képernyőn ahogy az edzője levette róla a köntös szerű ruha darabot. A haja szorosan összefonva és összeütötte az ökleit. A férfi szájába nyomta a fogvédőt és kiment a ringből. Gong szót hallottam és neki veselkedett.

- Xabi jól vagy?-nézett rám Sergio.

- Azt hiszem… Bocs, de mennem kell… Felhívom Emmát.

2. fejezet

Fáradtan fordultam a hátamra és jöttem rá, hogy reggel van már. Ma is egy hosszú nap vár rám. Cristiano elvisz ma az ügyvédéhez, hogy legyen esélyem visszaszerezni Emmát. Hiszen látni akarom. Vele akarok lenni. Az anyja akarok lenni amennyire csak lehetek. De ebben a helyzetben tudom kevés vagyok… Tudom, hogy szükségem van egy segítő emberre… Pontosabban egy jó ügyvédre.

Erőt vettem magamon és kikászálódtam az ágyból. Össze kell szednem magam, hiszen fogalmam sincs Ronaldo mikor érkezik. A táskámhoz léptem és próbáltam valami göncöt kiválasztani, hogy ne valljak csődöt. Hogy jó benyomást keltsek magamról. Végül egy fekete nadrágot vettem fel egy fehér felsővel és egy fekete blézerrel. Hajamat kifésültem és halvány sminket vittem fel az arcomra. Megszólalt a telefon. A szoba telefon.

- Igen?

- Cristiano Ronaldo megérkezett.-felelte nyersen a recepciós nő.

- Kérem mondja meg, hogy öt perc és ott vagyok.

- Megmondom.-közölte velem és letette. Összekaptam a táskámat és a lépcsőn siettem lefelé. Megszokás ez az egész, de tényleg. A recepciónál megtaláltam a portugál hírességet. Csak lazán támaszkodik a pultnak és a telefonját nyomkodja.

- Szia.-álltam meg előtte és elmosolyodtam.

- Szia.-csillant fel a szeme.- Nagyon csinos vagy.

- Köszönöm a bókot.-mosolyodtam el.- Nem túl kihívó? Igazából fogalmam sincs mi csinos és mi nem.

- Miért? Jobban szereted a farmert és a melegítőnadrágot?

- Baj, ha azt mondom igen?-húztam el a számat, miközben elindultunk az ajtó felé.

- Szerintem nem.-rázta meg a fejét.- Meddig maradsz itt Madridba?

- Holnap reggel indul a gépem.

- Muszáj elmenned?-kérdezett rá szomorkásan.

- Muszáj. 6 hét múlva mérkőzésem lesz.-vontam meg a vállam.- 6 hét kemény edzés vár rám és Jeremy szerintem alig várja, hogy megtudjon kínozni… Újra és újra…

- Ki az a Jeremy?-kérdezett rá csendesen ahogy beültünk az autójába. Egy csodaszép fekete sport autóba.

- Jeremy az edzőm.-vontam meg a vállam.- 2 és fél éve ő készít fel a mérkőzésekre. Előtte nem volt egyetlen állandó edzőm se… Általában úgy készültem fel, hogy valakinek aki felettem állt a ranglétrán annak az edzőpartnere voltam.

- Nyertél?

- Igen!-jelentettem ki határozottan.

- Veretlen vagy még mindig?-kérdezett rá vigyorogva.

- Csak is.-jelentettem ki határozottan.- Bajnok akarok lenni. Nem vagyok már igazán fiatal, de szükségem van arra, hogy bajnok legyek… Hogy meg legyen a gyümölcse annak, hogy ennyi évig küzdöttem. Pont mint nálatok… Egy-egy kupa győzelem.

- Az lenne a legjobb ha mindet megnyernénk.-jelentette ki komolyan, mire összenéztünk és elmosolyodtunk.

- Miért segítesz nekem Cristiano? A csapattársadat akarom beperelni.-kérdeztem rá újra.

- Már mondtam. Segíteni akarok rajtad.

- De te is egyedül neveled Juniort.-motyogtam.

- Nem a szó szoros értelemben egyedül, hiszen anyu segít nekem mindenben… Junior igazi anyja pedig halott. Ezért nevelem én a fiamat.-jelentette ki határozottan.

- Sajnálom. Nem akartam tuskó lenni.

- Semmi baj.-rázta meg a fejét és kinyújtotta felém a kezét miközben megállt a piros lámpánál.- Elena…-nyúlt az állam alá, hiszen a kezemet bámultam csak. Lassan engedtem neki és ránéztem.- Az én fiamnak halott az anyja, de te élsz… és biztos vagyok te egy remek ember vagy… És remek anya.

- Egyiket se tudhatod biztosan.-ráztam meg a fejem.

- De. Biztos vagyok benne. Arra is emlékszek Alonso mennyit áradozott rólad az öltözőben. Azt hiszem te vagy élete szerelme.

- Voltam…A helyes kifejezés talán az, hogy voltam.-jelentettem ki határozottan. Abban biztos vagyok, hogy a fiúk nem mindenről tudnak… Nem csak én voltam rossz… Xabi Alonso se szent. Biztos vagyok benne, hogy arról nem „dicsekedett”, hogy mit tett amikor még terhes voltam… De lenyelem a keserű pirulát és nem beszélek róla…

… Közel négy órát töltöttünk az ügyvédnél… Mindenről kikérdezett… Annyi mindenre kíváncsi volt aminek felét se értettem meg, hogy miért kérdezi. Minek fontos hova jártam iskolába? Megcsaltam-e Xabit? Jelenleg van-e valami kapcsolatom? A pálya futásom során nyúltam-e valaha teljesítmény fokozó szerekhez? Stb… Stb… Stb…

- Azt hiszem csak arra akart kilyukadni ezzel, hogy mennyire vagy megbízható.-léptünk ki a szabad levegőre.

- Mindegy nekem. Csak legyen eredménye.-nyögtem fel.- Szét megy a fejem.

- Reggeliztél?

- Nem.-adtam meg a választ.- Pedig szoktam.

- Akkor ezt most megoldjuk.

- Nem értelek.-ráztam meg a fejem.

- Elmegyünk ebédelni.

- De Cris…-nyögtem fel újra.- Ha lefotóznak minket együtt…-kezdtem el beszélni, mert tudtam van rá lehetőségünk. Sajnos nagyon is.- Te rosszul fogsz járni. Nem kellene még több cikk rólad amiben a magánéletedet boncolgatják.

- Leszarom.-rántotta meg a legnagyobb egyszerűséggel a vállát.

- Cristiano.-sóhajtottam fel.- Ez így nem lesz jó.

- Mi nem lesz jó?-ültünk be a kocsiba. Tudom, hogy össze-vissza fecsegek jelenleg és ezzel még jobban összezavarom, a portugál focistát.

- Ez az egész… Xabi csapattársa vagy.

- Ez nem fontos.-rántotta meg a vállát.- Nem érdekel Elena.

- Komolyan?

- Teljesen komolyan…

… Együtt ebédeltünk valami puccos helyen, de ez nem is zavart jelenleg. Mire észbe kaptam Cristiano házának a nappalijában ácsorgok.

- Nem harapok.-nevetett fel a portugál pár lépésnyire tőlem.- Gyere már be.

- Oké… Oké…-sóhajtottam fel és kiléptem a cipőmből. A táskámat ledobtam a kanapéra és közelebb sétáltam hozzá.

- Mutatok valamit.-mosolyogva fogta meg a kezemet és az ablakhoz húzott.

- Mi az?-nem értettem mire is akar jelenleg kilyukadni.

- Csak nézz ki az ablakon.-motyogta miközben a derekamra tévedt a keze. Éreztem, hogy a teste hozzám simul. A szomszédos villa udvarán megpillantottam egy szőke csutkás kislányt. A szívem hevesebben vert és rögtön tudtam, hogy ki ő.- Ő Emma.

- De szép kis lány tényleg.-suttogtam.

- Olyan gyönyörű, mint te.-suttogta a fülembe.- Megéri küzdeni érte. Látod.

Megfordultam az ölelésébe és megcsókoltam. Nem tudom miért teszem, de szükségem van erre. Hevesen csókolom az ajkait, miközben már a nadrágját csatoltam ki. Eszem ágában sem volt leállni… Ezzel talán elrontok mindent, de nem érdekelt és úgy tűnik őt se…

1. fejezet

A repülő gépem körülbelül fél órája landolt Madrid repülő terén. A válltáskámmal az oldalamon várakoztam, hogy túl esek a kötelező vizsgálatokon és közben azon gondolkoztam mit is mondhatnék Xabinak amikor szemtől szembe állok majd vele… Hogy akkor is leszek olyan bátor, mint most? Sejtem, hogy a válasz rá, hogy nem… Ha szemtől szemben állok majd vele tudom, hogy el fog szállni a bátorságom. Elgyengülök és makogni fogok. De megpróbálok erős maradni…

Az ellenőrzések után az egyik szálódába mentem ahogy szobát vegyek ki. Ahogy megkaptam először lezuhanyoztam és átöltöztem. Tudtam, hogy hol lakik Xabi és remélem ott is lesz. Fél órás taxi út után érkeztem meg a jól ismert villához. Nagyot sóhajtottam és elindultam a bejárati ajtó felé. Csengettem és vártam… Eközben a gombóc a gyomromba szikla méretűvé növekedett. Percek teltek el mire kinyílt az ajtó és előttem a borostás arcú baszk állt. Láttam a szemén, hogy egy pillanatra elcsodálkozik majd kilép a faszerkezeten és behúzza maga után.

- Elena mit keresel itt?

- Látni akarom a lányomat.-jelentettem ki határozottan. Semmi köszönés vagy valami… Ha ő így lép fel akkor viszont is ezt kapja.

- A bíróság nekem ítélte Emmát. Neked nincs jogod itt lenni.

- De van! Küzdeni fogok a lányomért. Már én is eltudom látni… Vele akarok lenni.

- Még mindig abban a koszos lyukban laksz?

- Miért? Miért érdekel ez téged?-sziszegtem.

- Nem is érdekel… Csak van különbség, hogy mit tudok én adni Emma-nak és mit tudsz te adni.

- Nem fogok bele törődni. Egyszerűen nem!-csattantam fel.

- Ne ordibálj!-emelte fel fenyegetően a kezét.

- Nem félek tőled.-ráztam meg a fejem.- Nem félek attól, hogy most véletlenül kapnék tőled egy pofont.-fintorogtam el. Lesápadt azt hiszem.

- Ja persze…-esett le neki az a bizonyos tantusz és hátra lépett egyet tőlem neki ütközve az ajtónak.- Ezek szerint tényleg az lettél ami akartál lenni.

- Női ökölvívó vagyok. Most már profi.-jelentem ki határozottan.- Ezért akarok harcolni Emma-ért. Nem mondhatod, hogy egy senki vagyok… Úgy mint 3 éve.

- Emma-nak jobb mellettem. Nem fogom engedni, hogy ezen változtass. Vagy bármilyen bíró változtasson. Most pedig menj el innen!-mutatt dühösen a taxi felé.- Elena menj innen! Nincs jogod ahhoz, hogy itt légy.

A szemeim villámokat szórnak felé és tudom jelenleg igaza van. Nem lehetek itt, de ezen akarok változtatni. Ezen, hogy Emma ismerjen engem is. Az élete része legyek és ne csak egy átkozott idegen.

Nem mentem vissza a szálódába, hanem egy bárba mentem. Pedig nem szeretek inni. Csak azt reméltem, hogy a hangos zene, az átkozott cigi füst és a villogó fények elterelik a figyelmemet. A pulthoz ültem le és kértem egy pohár whiskeyt. Ahogy megkaptam a poharat bele kortyoltam, de fintorogtam az ízétől. Letettem a pultra a poharat és bámultam ahogy a jég úszkál az alkoholos italban.

- Küldenél három két sört ahhoz az asztalhoz?-szólalt meg egy ismerős hangú férfi mellettem. Csak felsandítottam, de visszafordítottam a tekintetemet az italomra.

- Még valamit kérsz?-érdeklődött a pincér.

- Egy ásványvizet.-felelte úgy mint ha egyértelmű lenne. A válasz hallatán egyszerűen felnevettem. A pincér és a férfi értetlenül pislogott rám.

- Bocsánat.-motyogtam és még mindig a nevetésemet próbáltam legyőzni.

- Elena?-csodálkozott el a férfi és én végre felnéztem rá.- Elena Ramos?

- Igen…-bólintottam és felismertem a férfit. A volt vőlegényem csapattársa, a portugál világ klasszis csoda gyerek áll előttem.- Szia.-köszöntem csendesen.

- Ezer éve nem láttalak.

- Három éve.-javítottam ki, hiszen utálom ha túloznak az emberek.

- Hogy vagy?-ült le mellém gondolkozás nélkül. Felsóhajtottam csak és bele kortyoltam a piámba, de megint csak fintorogtam.

- Miért iszol?-vette el a poharat tőlem.

- Mert ehhez van kedvem.-rántottam meg a vállam és a poharamért nyújtkózkodtam.- Add vissza Ronaldo azaz én poharam és italom.

- Dehogy adom.

- Add ide.-harciaskodtam, de már azon gondolkoztam jó erősen bordán kellene vágnom és talán el engedné a poharamat. Még is rájöttem elég rohadék megmozdulás lenne ez.

- Nem tudtad? Az alkohol öl és nyomorba dönt.

- Ne okoskodj.-fintorogtam.

- Hol voltál ennyi ideig? Nem tudunk rólad semmit se.

- New Yorkban élek.

- New York…-ízlelgette a város nevét.-Szeretem. Jó kis hely.

- Te most csak azért teszed a szépet, hogy tud miért vagyok itt.-sóhajtottam hatalmasat. Azt hiszem az évek folyamán elég jól kiismertem az embereket. Azért azt hiszem, mert csak saját magamra számíthatok.

- Lehetséges.-rántotta meg a vállát.

- A lányomat akarom… Hibáztam. Tudom, hogy hibáztam, de akkor három éve én Xabi Alonsohoz képest egy kis senki voltam. Nem volt semmim… Nem volt munkám… Nem volt lakásom… Nem volt pénzem…  Így a bíróság azt gondolta nem is vagyok jó anya…-ömlöttek belőlem a szavak megállás nélkül és a portugál csak elkerekedett szemekkel pislogott rám, hiszen nem gondolta, hogy szinte első mondata után belőlem csak ömleni kezdenek a szavak mint a csapból a víz. Éreztem, hogy az arcomon végig csurog egy aprócska könnycsepp. Nem akartam eltűntetni a bizonyítékot arra, hogy talán sírok… A portugál férfi óvatosan nyújtotta ki felém a kezét és megérintette az arcomat és ezzel eltűntette az egyetlen könnyemet ami végig gördült az arcomon.

- Kérlek… Kérlek ne sírj.-suttogta talán kicsikét megrémülve. Pasi… Persze… Nem tudja mit kezdjen egy síró nővel.

- Nem sírok!-jelentettem ki határozottan. Meglepetésemre Ronaldo felállt a székről és a kezeit az enyémbe csúsztatta.

- Gyere velem Elena.-kért meg csendesen. A lábaim hamarabb engedelmeskedett, mint mielőtt az agyam eldöntötte volna, hogy helyes-e ez a gondolat. Ronaldo kifizette az italomat, majd intett a barátainak azt hiszem és elindult velem kifelé a bárból.

- Hova viszel Ronaldo?-kérdeztem rá végül amikor már a kocsijában ültem.

- Visszaviszlek a szálódába ahol laksz.

- Köszi.-sóhajtottam fel.

- Holnap pedig elviszlek az ügyvédemhez.-folytatta szinte azonnal.

- Tessék?-csodálkoztam el rajta, hiszen nem vártam, hogy ő valaha segíteni is akarna rajtam.

- Az ügyvédem remek ember, és a bíróságon igazi hárpia… Ilyen emberre van szükséged. Igazán ilyen emberre…

- Ezt hogyan tudnám megköszönni neked?-kérdeztem rá csendesen.

- Nem azért teszem, hogy hálálkodj.-rázta meg a fejét komolyan, miközben az útra szegezte a tekintetét.

- Akkor miért teszed ezt? Alig ismersz.-pislogtam rá, hiszen kíváncsi voltam a válaszára.

- Meg akarlak ismerni. Látom rajtad, hogy megváltoztál… Más ember lettél és ez valahogy érdekel engem. Ezért akarlak megismerni… Persze remélve, hogy engeded… Lehetek egyszerűen csak a barátod.

Elmosolyodtam hosszú idő óta először. Fura, hogy ennyi idő óta valaki normálisan, kedvesen szól hozzám… és talán a maga valójában udvarol nekem. Igen… Az elmúlt három évben ehhez se volt szerencsém… A napjaim nagy részét kitöltötte a több hetes edzés program amivel egy-egy mérkőzésre készültem fel… Vagy ott volt a munka az újságnál amit meg kellett csinálnom minden egyes alkalommal… Normális életre… Pasikra nem volt időm.

- Engedem.-suttogtam magam elé, de tudtam ő is hallotta a szavaimat.- Nincs normális életem… Nincsenek normális barátaim… és normális kapcsolatom.

Fogalmam sincs, miért nyílok meg neki ilyen rövid idő alatt… Olyan dolgokat mondok el neki amiről eddig senkinek fogalma se volt… Ezt eddig nálam csak egy személy érte el csak… Xabi Alonso amikor még megismertem és szinte azonnal az ujja köré csavart… Ő volt a végzetem… Aki megmutatta mi a szerelem… De azt is, hogy milyen a pokol… Hiszen Ő maga taszított oda…