10. fejezet

Pár pillanatig egy hangot se hallattunk, pedig én szívem szerint ordítottam volna. Pillanatok kellettek csak és a kéz fejem bedagadt és meg se tudtam mozdítani az ujjaimat. Xabi nem sokáig fogta az arcát, hiszen arra mind a ketten rájöttünk nagyobb kárt tettem saját magamban, mint benne.

- Beviszlek a kórházba.-lépett közelebb hozzám, mire én reflex szerűen hátráltam egyet és neki mentem a könyves polcnak.

- Inkább hagyj jó?-kértem motyogva.

- Elena…

- Én ütöttelek meg. Nem kell jó pofiznod.-motyogtam, hiszen a menekülésemmel neki kedveztem, hiszen egyszerűen sarokba szorított. Nem vagyok pityegős kislány, de ebben a pillanatban még is könnyek gyűltek a szemembe. Más érzés, pofont kapni… és más ez… Nem is a kezem fáj leginkább… Ha nem a lelkem… Hogy a saját lányunknak hazudott… Ezek után jöjjek én és kavarjam össze Emmát… Hogy az évekig halottnak gondolt anya még se az. Nem éri meg… Hogy szenvedést okozzak neki… El kell fogadnom a Sorsomat.

- Beviszlek a kórházba.-jelentette ki újra és óvatosan a csuklómra helyezte a kezét. Ellenkeznem kellett volna, de nem ment. Magához húzta a sajgó kezemet és szemügyre vette.

- Eltört.

- Tudom.

- Ezért foglak bevinni a kórházba.

- Nem akarom. Otthon várnak a többiek.

- De miattam történt ez..-motyogta.

- Nem baj.-ráztam meg a fejem suttogva. A könnyeim már csípték a szememet, de próbáltam nem sírni. Nem sírhatok előtte. Pont előtte nem.

- Menjünk.-közölte.

- Egyetlen papírom sincs nálam. Xabi én nem megyek és nem mehetek veled sehova.

Mire észbe kaptam az ajtó felé tuszkolt. Meg akartam szólalni, de nem volt esélyem rá. Már határozottan terelt a szomszéd villa felé. Nem ért hozzám még is éreztem a derekamon a kezét… A fájós kezemet a mellkasomhoz szorítottam és hatalmasat szipogtam. Eltört… Egy hónap múlva pedig itt lenne a mérkőzésem.

- Mi jár a fejedben?-szólalt meg csendesen a baszk. Összerezzentem a hangjától. Annyira számon magam, hogy el is felejtettem, hogy itt van velem.

- Hogy most szúrtam el az életemet… Újra.-motyogtam fel se nézve rá. Néma csendbe léptünk be a villa ajtaján és azonnal elindultam a konyhába a két férfihoz aki szerintem észre se vette, hogy eltűntem. A hatalmas konyhapultnál ültek és beszélgettek.  Matt volt az aki felpattant ahogy meglátott.

- Mi történt?-kérdezte idegesen.

- Megütött.-szólalt Xabi helyettem.

- Te mit keresel itt?-kapta meg a párostól a kérdést a baszk.

- Megütött és eltört a keze.-felelte higgadtan.

- Ez igaz?-nézett rám az edzőm. Bólintottam némán.

- Beviszlek a kórházba.-jelentette ki a portugál barátom.

- Majd én.-jelentette ki ugyan úgy Xabi.

- Köszönjük Alonso, de nem kérünk belőle. Elég kárt tettél már így is.-fintorgott Cristiano.- Menj vissza oda ahol eddig is voltál.

- Kaphatsz még egyet Ronaldo ha nem fogod be a lepcses szádat.-csattant fel Xabi. Cris gúnyosan felnevetett legelőször.

- Agyrázkódást is kaptál? Nem ugyan úgy emlékszünk a dolgokra…

- Elég!-szólaltam fel hangosan.- Mint két eszetlen gyerek. Majd Matt bevisz a kórházba. Juniort nem hagyhatod magára. Te mondtad, hogy mostanában nem alszik jól így mellette van a helyed.-néztem a barátomra.

- Ezt akarod?-kérdezte immár normális hangnemben és stílusban.

- Igen. Ezt akarom.-bólintottam.

- Van egy ötletem.-szólalt meg Xabi.

- Remek.-horkantott fel a portugál csapattársa mellettem. Csak megráztam a fejem és a volt páromra pislogtam jelezve, hogy hallani akarom az ötletét.

- Eric a csapatnál hamarabb megtudja nézni, hogy mi van a kezével, mint bármelyik kórházban.

- De Elena ökölvívó és nem focista, mint ti.-szólalt meg Matt, miközben a kabátomat már a hátamra terítette.

- De Eric az egyik legjobb doki… Vidd oda Elenát.-kérte csendesen a portugál legnagyobb meglepetésemre. Xabi egyszerűen csak bólintott.

***

Bánom… Igen bánom, hogy hagytam megütni magam és ezzel okoztam a legnagyobb kárt… Hiszen Eric már lassan fél órája vizsgálja Elenát.

- Remélem nem akarod még többet bántani.-szólalt meg az amerikai hosszú idő után először. Csodálkozva kaptam fel a fejemet, hiszen nem értettem mire is gondol.

- Megismételnéd?

- Elena lehet, hogy szeret téged, de rengeteget szenvedett is miattad.

- Ő se volt egy angyal. Ugyan úgy szenvedtem miatta.-védtem magam.

- Hagyjál már Alonso… Te csaltad meg… Elvetted tőle a lányát, ami egy szülő életébe a legszörnyűbb dolog.

- Úgy beszélsz mint aki ismeri évek óta.-horkantottam fel.

- New Yorkban én voltam az első akit megismert. Ahogy kimondták az ítéletet rá egy hónappal ismertem meg… Depressziós volt, de még is boxolni akart.

- Miért mondod el mind ezt nekem?-kérdeztem rá csendesen és próbáltam elképzelni milyen is lehetett akkor Elena… Be kell vallanom a képzeletemet látva is elszörnyülködtem… Akkor mennyire lehetett rossz állapotban a valóságban?

- Csak, hogy tud mihez tartsd magad. Sejtem, hogy Ronaldoval nem lesz hosszú a kapcsolatuk… De nem fogom engedni, hogy visszamenjen hozzád.

- Tessék?

- Nem hagyom, hogy tönkre tedd újra.-jelentette ki határozottan. Azonban nekem leesett az a bizonyos tantusz.

- Te szerelmes vagy Elenába…

- Igen…-vágta rá azonnal, de kapcsolt.- Nem. Csak az edzője vagyok. A barátja.

- Tudja, hogy szereted?-kérdeztem csendesen. Matt csak megrázta a fejét. Fájdalmas pontra tapintottam azt hiszem. Elfordította a tekintetét az amerikai, hiszen kinyílt az ajtó és Elena jelent meg Eric társaságában. Mind a ketten felpattantunk a székről és közelebb léptünk

- Minden rendben?-szólalt meg Matt kinyújtva Elena felé a kezét. A nő a sérült testrészét magához ölelte és az edzőjéhez húzódott. Azt hiszem azért, mert biztonságban érzi magát… Hatalmasat kellett nyelnem, hogy a gombóc eltűnjön a torkomból… Meglepődtem… Miért érzem ezt a torokszorító érzést? Évekkel ezelőtt lezártam magamban ezt…

- Eric szerint nem komoly.-fogtam fel Elena szavait.- Ez a rögzítés segíteni fog.-emelte fel a kezét, amin egy fekete tépőzáras rögzítés volt.

- Azért komoly.-szólalt meg a csapatom tagja.- Elrepedt egy csont a kéz fejében.ű

- Túl élem.-felelte higgadtan a lány.

- 4-5 hetes pihenőt javasolnék.

- Nekem 4-5 hét múlva mérkőzésem lesz.

- Elena! Hallgass Ericre.

- Te ne szólj bele. Miattad kerültem ide.-morogta a lány.- Vigyél el innen. Fáradt vagyok és csomagolnom kell…

… Egész éjszaka nem aludtam semmit se. Egyszerűen nem jött az álom a szememre még a két üveg sör után se amit haza érkezésem után ittam meg. Reggel hét óra körül csengettek. Tudtam Iker érkezett meg amolyan ellenőrzés gyanánt és azért, hogy elrángasson edzésre.

- Gyere be!-kiabáltam ki hangosan. Erőm se kedvem nem volt fel kelni a kanapéról, hogy a kapus elé sétáljak. Pár pillanat múlva már hallottam Iker lépteit, majd a hangját is.

- Veled meg mi történt?

- Semmi.-motyogtam a plafont tovább bámulva. Hatalmasat sóhajtott a hálóőr és leült a kanapéra.

- Xabi… Mi nyomja a lelked?

- Tegnap összevesztünk Elenával.-feleltem gondolkozás nélkül.

- Elenával? Mikor?-csodálkozott el.

- A mérkőzés után ahogy haza jöttem. Találkozott tegnap Emmaval a stadionban.

- Ez komoly?-kérdezett vissza.

- 1000 %-ra komoly… és az én drága hercegnőm elszólta magát előtte, hogy az ő anyja halott.

- És erre Elena kiakadt?!

- Összevesztünk és bemosott nekem egyet.-nyögtem fel.

- De úgy látom jól vagy.-rántotta meg a vállát mire én kérdőn néztem rá.- Az arcod egyben van.-körözött az arca körül az ujjaival utalva arra, hogy egyetlen monoklim sincs.

- Ja… De neki elrepedt egy csont a kézfejében. Ki kellene hagynia pár hetet… De nem hiszem, hogy hallgatni fog az orvosra.

- Majd az edzője leállítja. Ahogy engem is.

- Az edzője?-horkantottam fel.- Aki szerelmes belé? Nem hiszem, hogy nemet mond Elena bármilyen szavára.

- Az amerikai szerelmes belé?

- Ahogy mondom. Az orrom alá dörgölte.-dünnyögtem. A plafont bámultam újra. Iker hatalmasat sóhajtott mielőtt megszólalt volna.

- Xabi te mit akarsz? Most őszintén.

- Tessék?

- Ha Elenát akarod visszakapni. Teperj!

- Minek? Három éve vége. Elhagyott.

- Mert megcsaltad!-világosított fel. Szemeimet forgattam látványosan.- De még is érzel valamit, hiszen itt szenvedsz.

- Nem szenvedek.

- A tegnapi ruhád van rajtad. Nem aludtál szerintem semmit se… és szánalmasan nézel ki.

- Szánalmasan nézek ki?-korholtam le.

- Na-ná. Öltözz és gondolkozz el közben. Ha nem lépsz hamarosan elveszíted minden reményedet és nem marad neked senki más csak Zoé…-fintorogva mondta ki a nő nevét.- 10 perced van…

… Egész edzés alatt nem tudtam 100%-san a feladataimra koncentrálni. A társaim párszor felrúgtak a mélázásom miatt és hallgathattam José papogását is. Elsők közt hagytam el az öltözőt és sétáltam ki a pakolóba, bár tudtam, hogy Iker hozott el és ő utolsók közt fog kijönni. Szánalmas vagyok… Elveszthetem Elenát… Hogyan?... Amikor sose volt az enyém. Sose. Felnéztem a kocsik közt cikázva és megtorpantam.

- Szia.-köszönt csendesen Elena.

- Szia.-köszöntem halkan és végig néztem rajta. Sportosan volt felöltözve, haja le volt engedve és a kezén ott volt a rögzítő amit Erictől kapott tegnap éjszaka.- Hogy vagy?

- Türhetően.- dőlt neki az egyik fekete Audinak és zsebébe dugta a kezét.- Cristianot várom csak. El akarok köszönni tőle.

- Mert?

- New Yorkba megyek. Folytatnunk kell a felkészülést.-vonta meg a vállát.

- Komolyan gondolod?-kérdeztem csendesen.

- Igen. Megtudom csinálni.

- Elena… én sajnálom…

- Nem kell. Magamnak okoztam a bajt.-sóhajtott fel és elnézett a távolba. Közelebb léptem hozzá. Kinyújtottam a kezem felé és megérintettem az arcát.

- Mindent sajnálok.-suttogtam még magamat is meglepve ezzel. Elena csodálkozva pillantott fel rám és abban a pillanatban lecsaptam az ajkaira. Nem tudom miért teszem és lesz-e következménye… Csak lágyan csókoltam remélve, hogy kapok viszonzást… Talán csak pár pillanatba telt és már csókolt is. A nyakamba tette a kezét és már egyre szenvedélyesebb lett. Meglepett a heves reagálásával, de egyszerűen boldog lettem, hogy nem lök el magától. Nem tudom mennyi idő telt el…. Meddig csókoltam az ajkait, de egyszer csak óvatosan eltolt magától.

- Sajnálom.-motyogtam.

- Én is… Szia Xabi.-köszönt csendesen és elindult a bejárat felé.

9. fejezet

Hamarosan létfontosságú meccsen áll előttünk. A Manchester United ellen lépünk pályára itthon. Bajnokok Ligája nyolcad döntője következik. Fáradtan és nyúzottan érkeztem meg az edzésre. Fabio hiába beszélt hozzám a rövidke úton semmit se fogtam fel belőle. Vállára kaptam a táskámat és indultam el az öltöző felé. Belépve az ajtón halkan köszöntem mindenkinek. A mobilom rezget a zsebemben és ahogy próbáltam előszedni a készüléket neki ütköztem valamelyik társamnak.

- Nyisd ki a szemed.-förmedt rám.

Csodálkozva hagytam abba a telefonom keresését és vettem tudomásul ki is köt belém. Gúnyos mosolyra húztam a számat.

- Mi bajod van Alonso?-fintorogtam rá.

- Mondjuk te…-kaptam őszinte választ. Felnevettem gúnyosan. Ledobtam a táskámat a földre és még mindig csak vigyorogtam. Tudom ezzel csak a baszkot idegesítem. A többiek elhallgattak és szerintem mindenki minket bámult.

- Én vagyok a bajod?-kérdeztem rá közelebb lépve hozzá.

- Idegesít a képed.

- Pedig szokj hozzá.-rántottam meg a vállam flegmán.- Vagy talán az a bajod, hogy Elena velem van…

Alonso állán megfeszültek az izmai. Elvigyorogtam újra, hogy sikerült… Sikerült felbosszantanom a baszk csapattársamat.

- Boldogabbá tudom tenni, mint te.

- Mi közöd van ahhoz, hogy nekünk milyen is életünk volt? Ha jól tudom semmi.-sziszegte közelebb lépve hozzám. Jól esik provokálni, hiszen kíváncsi vagyok meddig mehetek el. Meddig tűri, hogy sértegetem.

- Sok közöm van hozzá.

- De hogy van. Elena most az aktuális nőd, akit három hónap múlva lecserélsz. Senki se fog meglepődni rajta.-vicsorgott rám.

- De legalább nem a csapattársam árulná el a nőmnek, hogy félre léptem… Ha már te annyira hülye voltál, hogy az egész csapat előtt tetted meg.

Akarva-akartlanul mindenki Ramosra pillantott. Vagy legalább is a csapat nagy része rögtön tudta, hogy kiről van szó.

- Pont te beszélsz? Te se vagy a hűség mintaképe.

- De én legalább szeretem azt a nőt… És nem teszem tönkre az életét. Büszke vagy a tetteidre? Büszke vagy arra, hogy becsapod a lányodat? Hazudtál neki mindig végig?-ordítottam rá és mire észbe kaptam teljes erővel bemosott nekem. Megtántorodtam, de addigra már két társam megragadott és a zuhanyzóba tuszkolt.

- Ennyit tudsz csak Alonso?-kiabáltam torkom szakadtából.

- Gyere ide! Szét verem a képedet!-hallottam még a spanyol hangját mielőtt teljes egészében a zuhanyzóba tuszkoltak volna. Fortyogtam a dühtől. Vissza akartam menni és szét akartam verni a képét. Neki is indultam, de Fabio utamba állt és visszalökött.

- Engedj ki!-sziszegtem.

- Minek? Hogy összeverjétek egymást?-olyan hangon beszélt velem ahogy én teszem vele.

- Megérdemelné, hogy megtegyem.

- Lehet megérdemelné, de mit mondanál Elenának?-csattant fel és ledermedtem.

- Minek kevered bele Elenát?

- Mert gondolj bele! Mit fog szólni ahhoz, hogy ha szétveritek egymást? A volt és az aktuális pasija…  Szerintem nem repesne az örömtől…

Nem szólaltam meg csak morogtam valamit. Tudom, hogy igaza van, de még is rohadt nehéz bele látni ezt… Hiszen még mindig az lebeg a szemem előtt, hogy összeverjem a csapattársamat.

- Elena nem arra akar haza jönni, hogy monoklis vagy…. Vagy éppen Alonso. Ezekkel a vitákkal a saját életedet is megnehezíted, de Elena életét szintén New Yorkban. Az újságírók így is rá szálltak, de ha provokáljátok egymást akkor még inkább.

- Miért van neked mindig ennyire igazad?-horkantottam fel.

- Mert én gondolkozok.-vigyorgott rám.

- Kapd be!-forgattam a szemeimet.

- Higgadj le és öltözz. José beléd köt, ha nem készülsz el időben.

- A belém köt azt jelenti, hogy meg fog kínozni.-fintorogtam.

- Tehát öltözz.-tapsolt nekem Fabio és magamra hagyott. Be kell vallanom magamnak… A honfitársamnak mindenben igaza volt. Így meg kell próbálnom féken tartanom a nyelvem.

***

- Eljössz velem Matt?-kérdeztem rá a gumi szőnyegen ülve. Erősen kötöm éppen a jobb kezemre a bandzsát, az edzőm pedig a kesztyűzéshez szükséges eszközt készítette elő, hiszen ha felsegíti rám a boksz kesztyűmet ő is felveszi és gyakoroltatja velem a támadást.

- Hova menjek én veled?-csodálkozott el.

- Madridba.

- Menjek Madridba veled?-kérdezett vissza újra.

- Nagyon jól hallottad. Gyere velem. Pár nap kikapcsolódás rád fér.

- Ez neked hogy jutott eszedbe?-érdeklődött Matt felvéve az alapállást. Ugyan így tettem én is. Alapállás… Kezeket fel… És kezdődhetett a játék. Jobb-bal-elhajol… Jobb-bal- elhajol… Mind ezt úgy, hogy folyamatos mozgásban voltam.

- Megteheted te is, hogy néha napján pihenj.-mosolyogtam miközben arra összpontosítottam, hogy elhajoljak a lendülő keze elől.

- Ez hízelgő ugye tudod?

- Miért? Hogy figyelek rád?

- Igen az.

- A barátom is vagy nem csak az edzőm.-rántottam meg a vállamat miközben szólás nélkül emelete a tempót így nekem is kellett. Már horgokat ütöttem ahogy ilyenkor kell és vártam Matt válaszát.

- Három nap?

- Igen három nap.-biccentettem.

- Benne vagyok!-szólalt meg nagy meglepetésemre. Leengedte a karjait és vidáman mosolygott rám. Nem hittem a füleimnek, de valahogy az a mosolya tudatosította bennem, hogy mit mondott. Mosolyogva húztam a számat és egyszerűen megöleltem.

- Köszönöm. Köszönöm. Köszönöm.

***

Február közepe van és közel egy hónap múlva lépek szorítóba a következő mérkőzésem miatt. Igen. Már részben csak erre tudok gondolni… De jelenleg más is a fejembe jár. Nem gondoltam, hogy egy hely emlékeket tud felidézni bennem. Lehunyom a szemem és szinte magam előtt látom amikor akkor történt…

„…Idegesen járkálok fel és alá Santiago Bernabeu stadion sötét folyosóján. Küldtem egy sms-t a barátomnak, hogy még a mérkőzés előtt beszélnem kell vele. Sietős léptekre kaptam fel a fejemet és megpillantottam Xabit. Azonnal a karjai közé zárt és megcsókolt.

- Mi a baj Kicsim? Az sms-ed… Olyan fura.

- Bocsáss meg, hogy a mérkőzésed előtt… De mondanom kell valamit.-suttogtam. Zavarban voltam. Fogalmam sincs, hogyan is mondhatnám el neki. Szóba se jött még köztünk ez a dolog.

- Kicsim… Mi történt?-simogatta meg a két kezével az arcomat, mire felnéztem rá. Hatalmas barna szemei megértést sugároztak felém.

- Terhes vagyok. Babát várok…

- Ez komoly?-kérdezett rá hitetlenkedve mire én csak bólintottam. Meglepetésemre megcsókolt… És ez tényleg azt jelenti, hogy akarja a babát…”

Tényleg akarta a babát… Hiszen Emmát ő neveli. Megráztam a fejem és hatalmasat sóhajtottam. Az ásvány vizes üvegemből kiittam a maradék vizet és Matt-re és Juniorra mosolyogtam. A kis fiú kedvesen fogadta az edzőmet. Szinte azonnal barátként tekint rá.

- Mit csináltok fiúk?-szólaltam meg mosolyogva.

- Éppen azt mondom Matt bácsinak, hogy focista leszek, mint apu… Vagy boxoló, mint te.-felelte határozottan a kisfiú és megpusziltam az arcát.

- És te leendő világhírű focista… Mit hozzak neked a büféből?

- Valami finomat.

- Vettem. Akkor hozok valami finomat.-mosolyogtam.- Matt kérsz valamit?

- Csak még egy üveg vizet.-mosolygott rám. Bólintottam csak és kisétáltam a VIP részlegnek fen tartott büféhez. Természetesen ez nem egy egyszerű büfé, ami egy foci stadionban a rajongók igényeit szolgálják… Ez sokkal puccosabb… Elő kelőbb… Amit be kell vallanom nem csodálok, hiszen milliárdosok fordulnak meg itt nap, mint nap.

Azon gondolkodtam mivel lephetném meg Juniort, amikor neki ütközött a lábamnak valaki. Csodálkozva fordultam meg és egy pillanat alatt több dolog átfutott az agyamon.

- Elnézést.-motyogta illedelmesen a kislány. Igen… Alig hiszem el, de Emma áll előttem. Hatalmas szemekkel pislog rám és én egy aprócska mosoly kíséretében guggoltam le hozzá bár be kell vallanom kis híján elsírtam magam.

- Semmi baj hercegnő.

- Hogy hívnak téged?-tette fel a kérdést komolyan. Csak illegett billegett, de úgy láttam rajta, hogy érdekli tényleg a válaszom.

- Elenának hívnak.

- Elena… Az anyukámat is így hívták.-csicseregte.

- Hívták?-csodálkoztam el.

- Apa azt mondta, hogy az angyalok közt van már… Azért nincs velem.

Hirtelen úgy éreztem magam, mint ha elszívták volna a levegőt körülöttem. Megszédültem és a lábam is megremegetett.

- De biztosan szeret még most is.-simogattam meg az arcát. A csalódottság, keserűség és a düh keveredett bennem… Elviselhetetlen érzés ez, de Emma előtt nem törhetek össze. - Amúgy hova szaladtál ennyire kicsi lány?

- Pattogatott kukoricát szeretnék.

- Gyere. Kérek neked is ki. Junior is azt fog kapni akkor.

- Ismered Juniort?-pislogott rám.

- Az apukája a… barátom.-rántottam meg a vállam.

- Apa nem szereti, ha Juniorral játszok. Szerinte rossz fiú.-bigyesztette le az ajkait Emma, de ettől elmosolyodtam kicsikét…

… Nem tudom megmondani, hogy mi történt a meccsen… Vagy a vacsorán… Csak abban vagyok biztos mind végig Emma szavai jártak a fejemben, mi szerint Xabi azt mondta neki, hogy meghaltam… és a kezdetleges elkeseredetség méreggé változott bennem. Egyszer csak gondoltam egyet és felpattantam a kanapéról, hiszen Junior már elaludt a fiúk pedig a konyhába beszélgetnek. Bele bújtam a papucsomba és felvettem a kabátomat. Csak ide a szomszédba akarok menni. Kérdezni valamit. Öt perc se kellett és csengettem. Tudtam, hogy csengethetek, hiszen láttam Emmát elviszik magukkal Xabi szülei. Pár pillanat múlva Xabi már álmos fejjel állt előttem.

- Mit akarsz?

- Beszélni.-jelentettem ki és meg se várva, hogy beenged-e kikerültem és besétáltam a nappaliba. Hallottam ahogy fújtat egyet és becsukta az ajtót.

- Miben segíthetek én neked Elena?

- Te azt mondtad Emmanak, hogy meghaltam?-csattantam fel.

- Miért? Most jobb lett volna ha tudja az igazat?-tette fel a kérdést fintorogva. Ökölbe szorult a kezem.

- Joga van tudni az igazat.

- Jobb ha nem tud rólad. Hogy elhagytad őt  egy flancos állás miatt.

- Nem a boksz miatt hagytam el. Téged hagytalak el és nem őt. Te tettél róla, hogy ne legyek vele. A kizárólagos gyermekfelügyelettel… Mert te vagy a nagy Xabi Alonso.

- De én legalább vagyok valaki. Te még most se vagy senki Elena. Szánalmas ember vagy és örülök, hogy elvettem tőled Emmát. Megtenném újra… Újra elvenném, hogy tönkre tegyem az életedet.

Elöntötte az agyamat a méreg és a következő pillanatban bemostam neki egy hatalmasat. Xabi az arcához szorította a kezét káromkodva… De én is rájöttem valamire.

- A picsába.-káromkodtam el magam én is.

- Neked meg most mi bajod van?-morogta.

- Eltörtem a kezemet az orrodon.-motyogtam.- A rohadt életben.

8. fejezet

Hosszú órák óta fekszünk a hatalmas ágy közepén összebújva. Nincs erőm megmozdulni pedig a ruhám igazán kényelmetlen. Cristiano a hajamat simogatja. Elmeséltem neki mindent, ami a mosdóban történt, ő pedig néma csendben hallgatta végig a mesémet.

- Ezek szerint ez a megjelenés most szándékos volt.-sóhajtott fel.

- Amúgy te ismered ezt a cafkát?-néztem fel rá és csak bólintott.- Ugye nem feküdtél le vele?-szaladt ki a számon a kérdés meggondolatlanul. Persze… Ez vagyok én... Csak én tudok ilyen hülyeséget kérdezni.

- Sok nővel lefeküdtem már, de azért nekem is van ízlésem.-forgatta a szemeit somolyogva.- De újságíró és riporter, mint Sara Iker nője.

- Még szerencse.-sóhajtottam fel. Kimásztam az ágyból, hiszen meguntam, hogy szorít a ruha. Nyújtózkodtam, hogy lehúzzam a cipzárt, de nem értem így. Észleltem, hogy a portugál focista fel áll az ágyról és mögém sétált. Óvatosan félre tolta a kezemet és lehúzta a cipzárt ahogy én is akartam. Lassú mozdulatokkal csinálta azt is ahogy kihúzta a csatokat a hajamból. Átkarolta a derekamat és lágyan a nyakamba csókolt.

- Kérdezhetek még valamit?-bújt a nyakamhoz.

- Igen?

- Ramos mondta el neked az igazságot?-hiszen a mesémben ezt nem jelentettem ki konkrétan.

- Igen. Ő volt az.

- De miért tette?

- Nem tudom… Sose kérdeztem rá igazából. Talán azt akarta, hogy tudjam az igazat… Bár ezzel életem legnagyobb katasztrófáját indította vagy is indítottam el, de legalább tudtam az igazságot. A színtiszta igazságot.-motyogtam.

- Amúgy a mai napban van valami jó is nem gondolod?-mosolyogva puszilt arcon.

- És mi lenne az?-csodálkoztam el.

- Szereztél egy barátnőt Pillar személyében. Jól gondolom?-somolygott még mindig. Megfordultam a karjaiban úgy, hogy még mindig a derekamon pihent a keze. Megsimogattam az arcát.

- Ebben igazad van.-bólintottam és megcsókoltam.

- Mikor kell visszamenned?-érdeklődött miközben kigomboltam az ingén egy gombot… és még egyet… és még egyet.

- Holnap délben indul a gépem. Nem hagyhatok ki nagyon sok napot.-ráztam meg a fejem.

- És én akkor hetekig nem látlak majd megint.

- Most is csak két hétig nem láttál.

- Az is nehezen bírtam ki.-dohogta és a lábaim alá nyúlt és megcsókolt szenvedélyesen. Az ágyig cipelt és eszem ágában sem volt elszakadni tőle, hiszen hosszú ideig nem lesz hasonló alkalmunk. Szeretgetni akartam… Csókolni… És érezni minden porcikáját…

***

Két hét telt el és eddig egész jól viselem a napi edzéseket. Vagy is nagyon jól bírom. Matt folyamatosan szívja a véremet, de tudom ezzel csak ösztönözni akar, hogy minél jobban küzdjek. Hogy ne adjam fel… Ne gyengüljön az akaraterőm.

Hajnal van igaz, de már az edző terembe sétálok. A pulóverem kapucniját a fejemre húztam, a táskámat átvetettem a vállamon és a kezemet a zsebembe dugtam, hiszen a kesztyűmet a lakásomban hagytam, csak természetesen lusta voltam visszamenni érte. Mosolyogtam magam elé elmerülve a gondolataimban. Tegnap este beszélgettem a portugál focistával és a kis fiával. Ez csal mosolyt az arcomra úgy igazából.

- Elena… Elena Ramos…-hallottam meg valaki hangját. Ahogy megfordultam meglepődtem, hiszen 10-12 ember közeledett felém. Újságírók… Fotósok… És egyre inkább közeledtek felém. Földbe gyökerezett lábbal álltam és csóváltam a fejem.

- Hagyjanak engem békén.

- Elena… Kérem válaszoljon néhány kérdésre.-kiabáltak rám miközben a vakuk elvakítottak szinte.

- Hagyjanak.-ismételtem magam és elindultam. Tudtam, hogy le kell ráznom őket. Minél hamarabb.

- Hogy találkozott Ronaldoval?

- Mit szól a kapcsolatukhoz Alonso?-kaptam a következő kérdést. Ezek szerint tudják, hogy mi a múltam is igazából.

- Nem válaszolok egyetlen kérdésükre se. Hagyjanak békén. Fogják már fel.-ordítottam rájuk és már futásnak eredtem. Szerencsére gyorsabb voltam náluk és hamar sikerült pár méter lépés előnyre szert tennem. Miért? Miért találtak meg? Futva értem már el az utca sarkát és egy pillanatra hátra néztem, hogy a firkászok hol vannak. Ez lett a vesztem azt hiszem… Mire észbe kaptam fájdalmasan terültem el a hideg járdán. A fejem hatalmasat koppant az aszfalton, de emellett még a térdem is megfájdult. Valaki hangosan káromkodott körülöttem, de azon gondolkoztam, hogy New Yorkban mióta lehet csillagokat látni.

- Jól van?-rántott fel valaki a földről.

- Azt hiszem igen.

- Biztos?

- Persze. Jól vagyok.-biccentettem és köszönés nélkül indultam tovább. Körülbelül még negyed órát sétáltam és megérkeztem az edzőterembe. Tudtam, hogy elsők közt vagyok, de nem érdekel… A fejem lüktet… És még mindig csillagokat látok. Ledobtam a táskámat a padra és behunytam a szememet. Percek teltek el néma csendbe.

- Elena!-hallottam meg Matt hangját.- Veled meg mi történt?

- Jól vagyok… Csak adj két percet… Átöltözöm…

- Vérzel?

- Tessék?-nyitottam ki a szememet végre és láttam, hogy a térdeimet tényleg lehorzsoltam.

- Fal fehér vagy.-megsimogatta az arcomat. Leguggolt elém és végre ránéztem. Ma is borostás volt az arca, de hatalmas kék szemeiből aggodalmat tudtam kiolvasnom.

- Elütött egy biciklis azt hiszem, miközben az újságírók elől menekültem.-motyogtam.

- Agyrázkódásod lehet.

- Tuti biztos.-bólintottam bár bele szédültem.- Ezt ma hanyagolom. Átöltözök.

- De nem itt és nem most.-jelentette ki Matt. Meglepetten pislogtam rá.- Ma nem lesz edzés.- a lábaim alá nyúlt és felemelt. A nyakába kapaszkodtam.

- Hova megyünk?

- Haza viszlek…-jelentette ki határozottan.

- Firkászok tuti ott várnak rám.-dünnyögtem.

- Hozzám.

- Matt…-dünnyögtem.

- Nyugi. Vigyázok rád.-mosolygott rám és én megbíztam benne. Egy fél órás autó út után érkeztünk meg a lakásához. Szerencsére itt tényleg nem vártak fotósok minket. Felkísért a harmadik elemeltre.

- Itt maradsz míg jobban nem leszel.-terelt be az ajtón.

- Annyira sajnálom, hogy ez történt. Edzenünk kellene.

- Öltözz át és addig én főzök neked egy teát.-kezembe nyomott egy pólót és egy rövid nadrágot.- Ott a fürdő.-mutatta az irányt.

Biccentettem és megcsináltam amit kért. Besétáltam a fürdőszobába és lassan átöltöztem. Akadályozott a hányinger és a fejfájás… Az elviselhetetlen fejfájásom. Matt ruhái rám kicsikét nagyobbak rám, de nem zavar. Valahogy nem zavart jelen pillanatban. Hajamat összefogtam lófarokba és szinte abban a pillanatban felfordult a gyomrom. Még szerencse, hogy közel volt a wc. Kihánytam magamból szerintem mindent… Persze… Miért lepődök meg? Agyrázkódással sokszor együtt jár a hányinger és a hányás… Kimostam a számat alaposan, majd megmostam az arcomat is. Nagyot sóhajtva léptem ki a fürdőszobából. Matt ott ácsorgott a rövid folyosón.

- Jól vagy?

- Hánytam.-közöltem vele, mint ha ezt kérdezte volna. Kinyújtotta felém a kezét és én gondolkozás nélkül csúsztattam tenyerébe az enyémet. Matt a hálószobába húzott engem, hiszen ebben a kis lakásban nincs vendégszoba. Leroskadtam az ágy szélére.

- Itt van két szem gyógyszer.-adta a kezembe az említett dolgokat Matt.- És a tea. Ezek után pedig aludnod kell.

- Nem akarok egyedül lenni.-dünnyögtem. Persze… Ha beteg vagyok mindig rám jön ez. Hogy nem akarok egyedül lenni… Vágyok a társaságra.

- Itt maradhatok…-motyogta Matt miután elvette tőlem a bögrémet és letette az éjjeli szekrényre.

- Szeretném.-vallottam be csendesen.

Elmosolyodott Matt és így ledőlt az ágyra mellém. Az oldalamra fordultam és gondolkozás nélkül hozzá bújtam. A vállára hajtottam a fejem és a kezemet a szíve felé helyeztem. Matt csodálkozva pislogott rám, de megsimogatta a hajamat. Kaptam a homlokomra egy apró kis puszit.

- Pihenned kell.

- Pihenek.-hunytam le a szememet. Hatalmasat szippantottam az illatából. Valahogy ebben a pillanatban megnyugtatónak éreztem.

- Végre szót fogadsz nekem.-jelentette ki komolyan, mire átfutott az arcomon egy aprócska mosoly.

- Általában szót fogadok neked.

- Általában Elena… Ez azt jelenti, hogy nem mindig.

- Ne piszkálj. Beteg vagyok.-dünnyögtem.

- Agyrázkódásod van. Ki kell pihenned.

- Alszok egyet és minden jobb lesz. Ugye?-motyogtam, hiszen pillanatok alatt magával ragadott a fáradtság.

- Igen. Minden jobb lesz.-hallottam még a hangját mielőtt elaludtam volna.

***

Fura módon a pillangók életre keltek a gyomromban ahogy Elena a nyakamhoz bújva szuszog. Igen… Akár hogy is akarnám letagadni szerelmes vagyok… Szerelmes vagyok Elena Ramosba. Tudtam. A kezdetektől fogva tudtam, hogy ez lesz… Már akkor sejtettem amikor belépett az edzőterembe és egy papír cetlivel a kezében és engem keresett… Nem volt jó hírnevem az eladott mérkőzés miatt… De Elena minden pletyka ellenére kijelentette engem akar… És elvállaltam… Három éve állok mellette jóban… Rosszban… Talán olyan ez mint egy fura kapcsolat… Talán így esett meg, hogy bele szerettem hamar… A saját hibám az, hogy nem álltam elé hamarabb… Nem mondtam el mindent amit érzek. Talán viszonzásra találtam volna. De elszúrtam. Hiszen Elena megismerkedett a portugál focistával és egész boldog lett. Kivirult és jobban koncentrál a munkánkra, mint bármikor. Nem tudom, hogy ez örökre így lesz-e… Azt se tudom, hogy Ronaldo-e igazi a számára. Abban viszont biztos vagyok nekem nincs esélyem… Az érzéseimet mélyen magamba kell temetnem… Nem lehetek több egy edzőnél… Barátnál… Pedig több akarok lenni. Az akarok lenni akire ez a csodás nő reggelente rá mosolyog… Akit megcsókol ezekkel a csodás ajkakkal… és akinek azt mondja, hogy „szeretlek”… De tudom ez szinte lehetetlen…

Sziasztok!

http://www.youtube.com/watch?v=HnwvUtnFZnU&feature=youtu.be

A történet videója :) Nem rég készítettem és remélem tetszeni fog :)

Puszi:

Kira

7. fejezet

Új év második napján már indulnom kellett vissza New Yorkba… Nem gondoltam, hogy ennyire nem lesz kedvem itt hagyni a portugál focistát és a kis fiát. De ma elérkezett a napja annak, hogy el kell válnom tőlük, hiszen vár New York… Matt… És a rengeteg kimerítő edzés.

- Ugye hamarosan visszajössz hozzánk?-kérdezte Junior hatalmas szemekkel pislogva rám az apja kezéből.

- Amilyen hamar tudok visszajövök. Ígérem.-simogattam meg a kis fiú arcát.

- Biztos?-kérdezett rá bátortalanul.

- Biztos.-bólogattam és nyomtam egy puszit az arcára.- Csak el kell mennem, hogy kicsikét híres legyek és legyen egy szép csillogó övem.

- Övet majd vesz neked apa. Csak ne menj el Elena néni.-dünnyögte a csodálatos fiúcska.

- Ha minden jól megy három hét és elszökök hozzátok.-mosolyogtam. Biztos vagyok benne ha Matt elégedett lesz velem akkor kitudok sírni egy hétvégét. Akkor eljöhetek ide újra.

- Három hét.-emelte fel komolyan a kezét Junior.- Számolom a napokat majd… Bár először megkérdezem aput mennyit kell aludni, hogy újra itt légy.

- Majd számoljuk együtt.-mosolygott a focista. Megszólalt a hangosbemondó amivel el kellett fogadnunk a tényt… Indulnom kell, hiszen nem késhetem le a gépet. Megcsókoltam Cristianot.

- Mennem kell.-motyogtam ahogy elválltam az ajkaitól. Igazából azt hiszem még mindig a csók hatása alatt állt.

- Beszélünk majd.-suttogta.

- Persze. Sziasztok fiúk.-intettem nekik és szomorúan indultam el a beléptető kapu felé… és így New York felé.

***

Két hete vagyok New Yorkba és gondolkozás nélkül vetettem magam bele az edzésekbe. Tudtam, hogy muszáj erre koncentrálnom. Ki zártam a fejemből napközben a portugál focistát… a kis fiát… de ezzel együtt ki kellett zárnom a fejemből Xabit és sajnos a lányomat is. Fáradtan roskadtam össze a szőnyegen és köptem ki a fogvédőmet. Meg se bírtam mozdulni. A fájdalom ólom súlyként nehezedett minden porcikámra.

- Matt hagyjuk abba. Kérlek.-nyögtem fel.

- Mi van? Ellustultál?-kacagott rajtam és átmászott a köteleken. Az edzőpartnerem már távozott a ringből.

- Nem… Csak nem tudok megmozdulni.

Matt gondolkozás nélkül vágta le a kezemről a kesztyűt. Hálásan pislogtam rá.

- Arra gondoltam…-kezdett el beszélni Matt és ahogy végzett a kezeimmel felemelte a lábamat és masszírozni kezdte a vádlimat, mert előbb-utóbb görcsbe lesz mindenem.

- Hogyan tudnál holnap még jobban megkínozni?-kérdeztem rá nyöszörögve.

- Nem…-kuncogott rajtam.

- Akkor?

- Van egy repülő jegyem.

- Hova akarsz utazni?

- Nem nekem kellene elutaznom.-rázta meg a fejét.

- Matt… Kérlek. Kérlek nyögd már ki, hogy mi is a baj. Kinek hova kell utaznia?-könyököltem fel.

- Neked. Két napra elengedlek.

- De hova?

- Miért kell neked mindenről tudnod?-kérdezett vissza kicsikét felháborodva.

- Tudod jól, hogy ilyen vagyok.-rántottam meg a vállam, majd kinyújtottam felé a kezemet, hogy segítsen fel. Szemeit forgatta csak, és a következő pillanatban már talpon is voltam.

- Jól van. Elmondok mindent.

- Rendben. Hallgatlak.

- A barátod felhívott pár napja…

- Cristiano?-csodálkoztam el, mire csak bólintott.- Mit akart tőled?

- Ha nem szólnál közbe akkor el is tudnám mondani.-dohogta látványosan. Csak felhúztam az orromat látványosan, amivel sikeresen megmosolyogtattam, de beszélni kezdett újra.- Azt szeretné, hogy elmenj Svájcba. Valami év játékosa díj átadó lesz vagy mi… Igaz nagy lesz a felhajtás… és rengeteg újságíró és fotós lesz ott, de szüksége van rád… És azt hiszem neked is rá… Azért, hogy fejben később is egyben légy.

- Egyben vagyok.

- Most még. De tudod jól, hogy egy idő után hullám völgybe kerülsz… Mert most még itt rendben vagy.-mutatott a fejemre.- És csak a tested fárad el… De idővel ez meg fog változni… A tested bírni fogja a napi több órás kínzást… De a lelked elgyengül… Feladja a küzdelmet.

- Most mire akarsz kilyukadni?-ráztam meg a fejem értetlenül.

- Két hetente engedélyezni fogom, hogy két-három napra elengedlek hozzá… De ez azzal jár, hogy a fen maradó napokon szinte kétszer többet kell edzened, hogy bepótoljuk a kiesést.-rántotta meg a vállát, mint aki élvezné azt, hogy többet szadizhat itt a teremben.

- Komolyan mondod?

- Teljesen komolyan.-bólintott.

- Köszönöm… Köszönöm! Köszönöm Matt!-öleltem meg szorosan.

- Ezt azzal tudod meghálálni, ha nyersz.

- Nyerni fogok.-jelentettem ki határozottan.

***

Még mindig nem tudom eldönteni, hogy mennyire jó ötlet az a dolog, hogy ide jöttem. Hiszen ezzel a húzásunkkal világgá kürtöljük Cristianoval, hogy mi egy párt alkotunk… Főleg akkor ha fel is ismernek… Jó három év alatt külsőleg is sokat változtam. Erősebb lett a testem… A hajam szőkéről barnára váltott… De még is ugyan az vagyok… Xabi Alonso exe… és a gyerekének az anyja… Ezt nem tudom letagadni. Örökre ez leszek és ezen nem segít semmilyen edzés, és semmi féle hajfesték.

A fővárosba megérkezve abba a szálódába mentem amit megbeszéltünk a portugál focistával. Ő majd a gála után jön ide és tölt velem egy éjszakát mielőtt visszautazok Amerikába újra. Hatalmasat sóhajtva léptem be a lakosztály ajtaján és dobtam le a sporttáskámat. Elsőnek kiszúrtam egy zsák szerű dolgot az ágyon. Kíváncsian léptem közelebb és húztam végig a cipzárt. Meglepett, de még is elmosolyodtam azon, hogy egy csoda szép fekete ruhát találtam benne… Tudtam… 100%-san biztos voltam abban, hogy a portugál focista ajándéka ez… És abban is, hogy tökéletesen illeni fog rám ez a ruha…

***

Órák teltek el mire teljesen elkészültem… Zuhanyzás után saját magamnak készítettem el a frizurámat, kifestettem a körmeimet és végül beigazolódott az állításom, hiszen magamra öltöttem a tökéletes ruhámat. Egy kocsi már várt rám a szálóda előtt és a sofőr szólás nélkül indult el, hiszen tudta hova kell vinnie… A gyomrom görcsben áll és hullámzik… Szívem szerint bármelyik pillanatban kidobnám azt a bizonyos rókát… Legutoljára így talán három éve izgultam… Amikor az első profi mérkőzésem előtt álltam egy fél órával… De akkor hánytam… Most ezt igazából elkerülném… Ilyen tökéletes kinézett mellett tartanom kell magam… De nehéz… Félek a fogadtatástól… Félek az emberektől… Egyszerűen félek mindentől. A kocsi lassan húzódott le az út szélére és már azonnal észre vettem a vakuk fényeit. Kétszer sóhajtottam hatalmasat és a sofőr már ki is nyitotta nekem az ajtót. Megértően nézett le rám és nyújtott nekem segítő kezet. Egy árva szót se beszéltünk az úton, de tudhatta mennyire rosszul érzem magam. Arcomra erőltettem egy mosolyt és a tőlem tehető legkecsesebb módon szálltam ki a kocsiból. A fotósok gépei már ekkor megszámlálhatatlanul villogtak… De csak biccentettem feléjük és elindultam a bejárat felé, ahol kirajzolódott előttem egy ismerős alak… Az előbb arcomra erőltetett hamis mosoly igazi lett… Itt van végre Ő is…

- Szia Kicsim.-köszönt nekem mosolyogva ahogy odaértem mellé és megfogta a kezemet. Elmosolyodtam újra és erre egy aprócska, de annál lágyabb puszit kaptam az arcomra.- Gyönyörű vagy.

- Köszönöm… És köszönöm a ruhát is.-néztem végig magamon.

- Tökéletes vagy.

- Cristiano… Ugye nem hagysz magamra az éjszaka?

- Nem. Melletted leszek ahol csak tudok.

Kézen fogva indultunk el a vörös szőnyeg felé. Erősen szorítottam a portugálom kezét, de az arcomon ott volt az a mű mosoly, amit Matt magyarázott el nekem, hogy mire is jó… Kielégíteni a sajtót… A szponzorokat… És a rajongókat, még azokon a napokon is, amikor szívünk szerint bebújnánk a jó vastag takaró alá és sose mozdulnánk ki onnan. Cristiano miatt minden második méteren meg kellett állnunk… A fotósok kiabáltak nekünk az előkelő hely ellenére, hogy mosolyogjunk csak nekik.

- Ezt utálom.-dünnyögtem amikor lassan tovább sétáltunk és már a riporterek következtek.

- Nem kell megszólalnod. Majd én beszélek velük.-biztatott mosolyogva miközben a hüvelykujjával köröket rajzolt a kézfejemre.

- Elhiheted, hogy nem akartam beszélni velük.-motyogtam, mire ő csak halkan kuncogott. Szemeimet forgattam rá és elengedtem lassan a kezét. Pár lépésnyire előre haladtam és türelmesen vártam, hogy nyilatkozzon az egyik tv csatornának. Addig nézegettem az érkező embereket. Sok-sok ismeretlen sétált el mellettem, akik csak megszokásból biccentettek felém, pedig szerintem nekik se volt fogalmuk arról, hogy én ki is vagyok. Voltak azért ismerős emberek is akiknek már a nevükre nem emlékeztem, de abban viszont biztos voltam, hogy Xabi párjaként találkoztam velük… Sőt talán még beszélgettünk is.

- Elena?-lépett vissza mellém egy férfi és megfogta a kezemet. Felnéztem rá és meglepődtem.

- Sergio. Te vagy az?

- Igen.-mosolyogva bólintott.- És bemutatom a barátnőmet. Pilar Rubiot. Pilar ő itt Elena Ramos. Meséltem már róla.

Végig mértem a nőt aki szemmel láthatólag is idősebb volt Sergionál. Először ő is ugyan így tett, de kezet nyújtott nekem barátságosan. Megnyugtató a helyzet. Még akkor is, ha ez csak egy első találkozás. Kedvesen viszonoztam a gesztust, és meglepetésemre kaptam két puszit is.

- Sergio sokat mesélt rólad.-suttogta a fülembe titokzatosan.- Én is elmondtam volna neked… És ugyan ezt tettem volna a helyedben, mint ahogy cselekedtél. Nem ezt érdemelted Xabitól.

- Köszönöm.-motyogtam csak.

- Gyere be velünk.-folytatta tovább.- Cristianot úgy is sokáig faggatják. Addig is kikerülsz a kereszttűzből.

- Igaza van Pilarnak.-bólintott a sevillai labdarúgó.- Hallgass rá. Riporter ő is.

- Rendben. Bemegyek veletek.-bólintttam hasonlóan. Sergio beszélt pár szót Cris-szel aki csak bólintott. Tudom arról volt szó, hogy kimentenek innen.

Besétáltam tehát a spanyol párral és mire észbe kaptam a nő kezembe nyomott egy pohár pezsgőt.

- Ezt nekem igazából nem szabadna. Felkészülés alatt nincs alkohol.-ráztam meg a fejem.

- Csak egy pohár… És ezek szerint tényleg ökölvívó vagy?-kérdezett rá, mire én csak bólintottam.- Ez nem semmi. Elismerésem.

- Köszönöm… De ez olyan családi hagyomány. Apám is boxoló volt és a nagyapám is.

- De ez akkor is szép.

- Amerikában nagyobb népszerűsége van a női ökölvívásnak.

- De elismernek nem?-kérdezett rá Pilar.

- Lassan talán.

Csak bele kortyoltam a buborékos italba és körbe pásztáztam a tömeget.

- Ugye mennyi képmutató ember?-szólalt meg a nő is csendesen. Felé fordítottam a tekintetemet mire ő még mindig az embereket bámulta.- Most mindenki csak mosolyog a másikra… agyon dicsérik csak azért, mert szmokingot viselnek, pezsgőt isznak és kaviárt esznek.

- Sok a képmutató ember… Ebben a világában és az én világomban is. Nyitott szemmel kell járni és figyelni kell… Hogy netán azaz ember vágja a hátadba a kést akire nem is gondol az ember…-mondtam el a véleményemet és ismét kortyoltam.

- Igazad van.-bólintott egy elismerő mosollyal az arcán.

Hosszú volt az díjátadó… Untam… Be kell vallanom őszintén, hogy nagyon untam, de arcomra erőltettem az a mázas mosolyt a kamerák kedvéért. Talán két óra múlva állhattam fel a helyemről és a mosdóba siettem, hiszen hívott a természet… És be kell vallanom, hogy ebben a ruhában még ez se egyszerű… A bezárt fülkében voltam még amikor hangokat, pontosabban egy beszélgetésre lettem figyelmes.

- Hogy bírod ezt a felhajtást?

- Tudod jól, hogy ez a munkánkkal jár. Riporter vagyok… Egy focista barátnője… A magánélet fogalma lecsökken a négy fal közé. Inkább nekem kellene kérdeznem… Hogy bírod?

- Az a nő nagyobb szenzáció.-fintorgott… Vagy talán fintorgott és azt éreztem rólam van szó.

- Nyugi… Csak a hírnevet hajhásza. Újra…

- Megtalálta a tökéletes pali madarat hozzá.-horkantott fel gúnyosan az egyik nő, míg a másik csak nevetett.

- Kimegyek… Megkeresem a többieket. Remélem hamarosan indulhatunk haza.-kuncorászott még mindig az a nő, aki az előbb még hangosan nevetett.

- Pár perc és én is megyek.

Megvártam, hogy becsukódjon az ajtó és kibújtam a rejtekhelyemről. Egy szőke hajú nőcske állt a tükör előtt és a sminkjét igazította. Alaposan végig mértem majd odaléptem mellé és megmostam először a kezemet, majd a sminkemet is megigazítottam.

- Milyen Ronaldo csillogásában megbújni?-szólalt meg flegmán újra a nő. A kezemben lévő szájfény hangosan koppant a csapban.

- Miről beszélsz itt?-fordultam felé és a kezem máris ökölbe zárult.

- Tudom ki vagy.

- Az jó, mert nekem fogalmam sincs, hogy te ki vagy…

- Nem vagy más, mint egy pénz éhes cafka… Aki gyerekkel akarta magához láncolni Xabit, de szerencsére megismerte és felnyitottam a szemét.-eresztett meg egy gúnyos mosolyt és visszafordult a tükör felé.

- Te vagy az a Zoe?-kérdeztem rá meglepetten.

- Teljes nagyságban… És egy hete már hivatalosan is Xabi barátnője.

- Három éve… titokban keféltek?-bukott ki belőlem nem túl úri nő módjára a kérdés,

- Mi az irigy vagy?-kacarászott rajtam. Elértem azt a pillanatot, hogy szívem szerint alaposan bevernék neki… De tudom nem tehetem… Kontrolálnom kell magam… és balhét se kellene csinálnom. Hatalmasat fújtattam. A nő minden apróságot bele dobált a táskájába és felém fordult újra.- Szívódj fel. Úgy ahogy három éve tetted… Menj innen és élj máshol.

- Hagyj engem békén.-sziszegtem.

- Örömmel… De hagyd békén te meg Xabit. Sose szeretett… Egy nő voltál neki… Már rég túl van rajtad…

- Szakadj meg te cafka.-kaptam fel a táskámat és hangosan becsaptam magam mögött az ajtót. Ölni tudtam volna… És ez a legenyhébb kifejezés… Neki ütköztem egy férfinak aki miatt megtorpantam.

- Mi a baj Elena?

- Hagyj most Iker.-sziszegtem.- Elmegyek innen különben megtépem azt a nőt.

- Milyen nőt?-csodálkozott el.

- Zoét.-ejtettem ki a nevét mire Iker elfehéredett.

- Találkoztál vele?

- Volt hozzá szerencsém. Egy ribanc.-fintorogtam.- Szia Iker.-rohantam el megkeresni a barátomat, hogy kiszabaduljak innen.

6. fejezet

Elment az eszem! Kijelenthetem, hogy nem vagyok normális! Minek jöttem át ide… és minek mentem bele Elena rohadt kis játékába. Persze ő ezt élvezi… Élvezheti, hiszen úgy rángatja az embereket ahogy csak akarja. Végig trappoltam a rövidke kis úton és hangosan bevágtam magam mögött a bejárati ajtót. Még szerencse, hogy Emma Ikerrel és Saraval van… Még ha jelenleg nem sokáig már. Leroskadtam a kanapéra hatalmasat sóhajtva. Szívem szerint törnék zúznék, de az elmúlt időszakban megtanultam, hogy nem szabad minden felkavaró érzé miatt törnöm zúznom. Fél órát ültem egyedül a csendben és ezzel csak azt értem el, hogy Elena szavait hallottam újra és újra a fejemben… Tudta, hogy megcsaltam Zoeval… Az már csak részletkérdés lenne, hogy az összes alkalomról tud-e vagy sem… Kinyílt a bejárati ajtó és lépett be először Iker kezében Emmaval. Rám nézett és rögtön kapcsolt…

- Kicsim…-fordult a mögötte érkező riporter nő felé.- Mi lenne ha még is megkapná azt a sütit Emma amit ígértem neki?

A kapus és a szerelme összenéztek és szerencsére Sara kapcsolt és elvette Emmat Ikertől. Nyomott egy hatalmas puszit lányom arcára.

- Csajos sütizés. Nem kellenek nekünk ugye a fiúk?

- Szia apa.-csicseregte Emma és vigyorogva integetett nekem. Iker leült velem szembe a kanapéra és csak akkor szólalt meg amikor az ajtó hangosan becsukódott.

- Veled meg mi történt? Úgy nézel ki, mint aki majd felrobban az idegtől.

- Ez a szar a bajom.-kaptam fel az újságot. Átdobtam Ikernek aki komolyan áttanulmányozta, mint aki nem is tudna erről az egészről. Egész Madrid… Sőt talán egész Spanyolország erről csámcsog ebben a pillanatban is.

- Mondj már valamit.-förmedtem rá.

- Igaz ez?-csodálkozott el.

- Menj át és nézd meg.

- Én ezt… Nem gondoltam.-csóválta meg a fejét a kapus.

- Szerinted én gondoltam ezt?-pattantam fel a kanapéról és elkezdtem fel s alá járkálni.

- És együtt vannak?

- Azt szerinted mit jelent, hogy a szomszédban van?-túlságosan ideges vagyok, hogy normális hangnemben tudjak beszélni. Pedig tudom azt is, hogy Iker jelenleg semmiről se tehet. De szerencsére jó barát annyira, hogy elviseli az ilyen kiborulásomat is. Egyszerűen vállat vont és ledobta az újságot az asztalra.

- És tudod mi a legjobb?-beszéltem tovább már fel-alá járkálva a szobában.

- Mire gondolsz?

- Elena tudja!

- Mit tud Xabi?

- Tudja, hogy megcsaltam Zoeval.

- Dehogy tudja.

- De tudja… A képembe vágta. Elmondta. Tudja, hogy nem voltam hűséges hozzá.

- Ezek után megértheted, hogy nem akart tovább maradni.

- Iker… Te kinek is a pártján állsz?

- Nem akarok senkinek se a pártján állni.-tárta szét a karjait.- De a barátom vagy.

- Ha tudta miért tűrte?

- Mert szeretett téged Xabi.-sóhajtott hatalmasat Iker. Morogva trappoltam még mindig és akarva-akaratlanul kibámultam az ablakon.- Ülj már le. Elszédülök ha sokáig nézlek.

- Muszáj csinálnom valamit.-morogtam.

- Elena akkor Ronaldoval van… És mi lesz ezek után?

- Nem értelek.-ráztam meg a fejem.

- Együtt tudsz dolgozni vele?

- Miért ne tudnék? Maximum edzésen néha keményebb leszek.-fintorogtam.

- Xabi! Normálisan kell viselkedned. Világos?-adta ki a parancsot Iker.

- Világos!-morogtam.-Csak tudnám miért akartam megcsókolni…

***

Karácsony után már meguntam az otthon ülést és egyik reggel óvatosan kimásztam Cristiano mellől az ágyból. Melegítőbe bújtam a hajamat összefogtam és elindultam futni. Most már muszáj volt kikapcsolódnom és tudom ez csak a futással sikerül. A testmozgás az ami kitisztítja a fejemet. Nem kell gondolkoznom… Csak pakolnom kell az egyik lábamat a másik után. A légzésemre figyelek és arra, hogy kikerüljek minden utamba kerülő akadályt. Nem tudom mennyit futottam eddig, de arra eszméltem egy kutya szaladt elém és kis híján átestem rajta.

- Francokat.-káromkodtam.

- Sajnálom.-mentegetőzött egy férfi és ahogy felnéztem legnagyobb meglepetésemre a Real Madrid kapusa állt előttem. Civilben volt és kutyapóráz volt a kezében.

- A te kutyád Iker?

- Igen. Doce gyere ide.-adta ki a zsemleszínű labradornak a parancsba és a kutya engedelmeskedett neki. Ezért jutalomból fülvakarást kapott a lihegő négylábú.- Jól vagy Elena?

- Miért ne lennék jól Iker?

- Csak megkérdeztem… Nincs kedved meginni velem egy kávét?

- Iker… Te Xabi barátja vagy nem?

- De… De nem akarok veled se rosszba lenni.

- Három éve semmit se tudsz rólam.

- Ezt akarom bepótolni.-rántotta meg mosolyogva a vállát.- Velem jössz? Kávé? Tea? Reggeli?

- Egy kávéban benne vagyok.

- Ez remek.

Sétálva indultunk el a közeli kávézó felé. Nem szólaltam meg. Nem voltam benne biztos, hogy bármit is tudnék mondani a kapusnak… Sőt igazából nem is voltam benne biztos, hogy nekem kell ezt a beszélgetést kezdeményeznem. A hideg ellenére leültem a kinti asztalhoz és Doce, ahogy Iker nevezte a kutyáját a lábamhoz húzódott. A kutya barátkozni próbál velem, hiszen lökdösni kezdte a kezemet miután a gazdája belépet a kávézóba rendelni két habos kávét.

- Na itt is vagyok.-huppant le elém Iker és elém tolta a bögrét.-Hoztam neked még két cukrot is.

- Köszi, de nem lehet. Az edzőm ki is nyírna miatta.

- Két cukor nem a világ vége.-nevetett rajtam.

- Mattnek viszont az.-forgattam a szemeimet. Bele kortyoltam a kávéba ami nagyon is keserű volt, de próbáltam tartani magam, de végül még is megtörtem és bele borítottam az édesítő szert.

- Az edződ nem fogja megtudni. Esküszöm!-emelte fel a kezeit Iker.

- Persze… Tőled sose tud meg az ember semmit se.- nyögtem fel és elfordítottam a tekintetemet a távolba. Éreztem, hogy a kapus engem bámul szótlanul.

- Kitől tudod Elena?-kérdezett rá végül csendesen.

- Miért fontos ez?-néztem rá összeráncolt szemöldökkel.

- Csak tudni szeretném.

- Fogadjunk az egész csapat tudta, hogy Xabi lefeküdt azzal a nővel.-nem akartam elárulni azt a személyt akiben volt annyi gerinc, hogy elém állt és közölte azokat a tényeket, amiket az állítólagos vőlegényem tett.

- Nem fogod elárulni.-állapította meg, mire én csak megráztam a fejemet. Iker hatalmasat sóhajtott.- Na jó… Akkor ez most komoly?... Már mint neked olyan férfira van szükséged mint a portugál?

- Ne bántsd Cristianot.-ráztam meg a fejem.- Jó ember. Nagyon jó ember.

- Nem ismered.

- De eléggé ismerem, hogy eltudjam dönteni vele akarok-e lenni.

- Mivel érte el, hogy így bele zúgj?

- Nem zúgtam bele.-jelentettem ki határozottan.

- Akkor?

- Három évig nem volt az életemben semmi más csak az elviselhetetlen hiány, amit Emma miatt érzek… Azaz érzés, hogy rossz ember vagyok… Egyedül voltam… Cris ezt nem nézte… Fényt hozott az elcseszett életembe.

­- Tényleg vissza akarod kapni Emmat?

- Legalább annyit el akarok érni, hogy ismerjen.-motyogtam magam elé szomorkásan.

- Elena…-motyogta Iker a nevemet, de én már feleltem. Hiszen felpattantam és egy köszönés elmotyogása után futásnak eredtem.

***

Szilveszter éjszaka van és Cris barátaival töltjük az éjszakát. Pontosabban a csapattársaival. A portugál társaival. Az asztalhoz léptem és öntöttem magamnak egy pohár vizet.

- Szilveszter van. Buliznunk kell.-lépett hozzám egy szőke hajú srác.

- Te Fabio vagy ugye?-pislogtam rá bátortalanul, hogy tudjam jól emlékszek-e.

- Személyesen.-mosolygott rám kicsikét flúgosan.- Pezsgőt?

- Nem kérek…-ráztam meg a fejem.

- Létszi… A kedvemért.-nyújtott át nekem félig megtöltött poharat, amit még is elvettem tőle egy hamiskás kis mosollyal az arcomon. Összekoccintottuk a két kristálydarabot és bele kortyoltam a friss nedűbe. Rezegni kezdett a telefonom.

- Bocsánat. Ezt fel kell vennem.-mentettem ki magam miután a kijelzőn elolvastam az edzőm nevét. Fabio csak bólintott és a terasz felé mutatott, miután mint ha a gondolataimban olvasna és a csendes helyet ajánlott nekem.

- Köszönöm Fabio.-mosolyodtam el, mire én csak bólintottam és kisétáltam a szabadba. Felvettem a telefont és a fülemhez emeltem a készüléket.- Szia Matt.

- Szia Elena!

- Minden rendben? Hogy vagy?

- Híreim vannak.-ezzel az egy mondatával elérte, hogy a gyomrom görcsbe rándult.

- Igen?-kérdeztem csendesen. Kezemet a hasamhoz szorítottam és az ujjaimat pedig gondolkodás nélkül ökölbe szorítottam.

- A tárgyalásoknak a mai nappal vége…

- Ez jót jelent vagy inkább rosszat?-suttogtam.

- Nem tudom mi számít jónak… És mi számít rossznak.

- Matt… Nyögd ki.-kérleltem.- Essünk túl rajta.

- Feltudsz készülni két és fél hónap alatt?

- Tessék?-kérdeztem vissza csodálkozva.

- Március 16-án éjszaka Las Vegasban lenne mérkőzésed.

- Las Vegas?-csodálkoztam el újra és a maga valójában kezdtem sejteni a dolgokat.

- Las Vegas… Címmérkőzés.

- A világbajnoki címért mehetek?

- Elég felkészültnek látlak. Testileg és lelkileg is… Hála a portugál lovagodnak.

- Világbajnoki meccsem lesz.-izlelgettem a szót.

- Igen. Most hagylak is. Bulizz. Boldog új évet… És hamarosan találkozunk.-nyomta ki a telefont. Szinte sokkos állapotban sétáltam vissza a társasághoz. Cris ahogy meglátott a kanapén ücsörögve felpattant.

- Baj van Kicsim?

- Nincs.-ráztam meg a fejem.

- Akkor? Mi történt? Elena mondj valamit kérlek.-lépett hozzám azonnal a portugál focista.

- Március közepén… Márciusban világbajnoki címért fogok boxolni. Itt az életem lehetősége… Világbajnok lehetek.-hebegtem-habogtam egyszerűen. Cristiano elmosolyodott és szorosan magához ölelt. Egyszerűen el sem hiszem… Ilyen pocsék év után remélhetőleg valami jobb következik… Sokkal jobb… 

5. fejezet

Összehúztam a kabátomat morcosan. Hideg van… De mire is számítottam így karácsony előtt pár nappal. A bőröndömet magam után vonszolva indultam el így a késői órán is taxit fogni, hogy a villa negyedbe vitessem magam. Szerencsére az első próbálkozásommal sikerült taxit fognom. A sofőr készségesen segített nekem bepakolni a táskámat a csomagtartóba, majd udvariasan megkérdezte, hogy hova is vihet. Elmondtam neki a villa negyedben található címet. Az idősebb férfi kicsikét meglepődött, de bólintott. Néma csendben telt el az út. Nem akartam beszélgetni. Azon gondolkoztam mennyire jó ötlet is szólás nélkül ide jönni. Amíg le nem szállt a gépem itt Madridban addig mindent jó ötletnek tartottam… Hogy szólás nélkül meglepem a portugál férfit. De most már bánom, hogy nem telefonáltam az indulás előtt. A sofőr ugyan olyan készségesen segített a kipakolásban, mint ahogy a reptérnél így megérdemelten adtam át neki a magas borra valót. Nagyot sóhajtva léptem a kapuhoz és nyomtam meg a csengőt. Csendesen vártam, hogy valaki kijöjjön hozzám. Akarva akartlanul pislogtam körbe a teljesen kihalt utcában. Persze… Attól tartottam, hogy valaki felismer… Vagy is csak egy ember… A szomszéd…. Az a bizonyos szomszéd… Elmélkedésemből Cristiano zökkentett ki amikor megpillantottam magam előtt.

- Szia.-köszöntem csendesen. A portugál focista csodálkozva pislogott rám, hiszen nem szólalt meg legelőször csak megölelt. Szorosan amennyire csak lehetet.- Ugye nem baj, hogy itt vagyok?

- Dehogy baj… De hogy kerülsz ide?

- Matt elengedett. Körülbelül egy hónapunk van… Szabadságot kaptam az ünnepekre és még le kell egyeztetni pár dolgot a következő mérkőzésre… Mondjuk, hogy ki legyen az ellenfelem.-rántottam meg a vállam.- De azt is megértem ha zavarok. Elmehetek.

- Ne beszélj hülyeséget kérlek.-rázta meg a fejét komolyan.

- Csak nem szóltam, hogy jövök.

- Ne beszélj hülyeséget.-ismételte magát és már kapun belül voltam. Igazából a bejáratig húzott engem, én pedig gondolkozás nélkül követtem. A táskám végül a bejárati ajtó mellett landolt és újra magához ölelt. Szorosan csimpaszkodtam belé és hatalmasat szippantottam a férfias illatából. Ha akarnám se tudnám letagadni, hogy megnyugtat. Tett egy lépést hátra felé és szemügyre vett. Mint ha azt akarná ellenőrizni, hogy mindenem meg van-e. Végül a keze óvatosan az arcomra csúszott.

- Észre vettem ahogy néztem a mérkőzést, hogy megsérültél.

- De nem komoly.-mosolyodtam el.

- Elég csúnya.

- Egyáltalán nem csúnya.-ráztam meg a fejem huncutsággal a szememben.

- De szerintem az.-dacolt velem akaratosan. Felnevettem, majd nyomtam az ajkaira egy óvatos csókot.

- Hozzá kell még szoknod… Nem fájt és hamarosan meggyógyul.-simogattam meg az arcát.

***

Pár napja már itt vagyok Madridban a portugál focistával és a kis fiával. Junior igazából az ujja köré csavart teljesen. Szerencsére kölcsönös a szimpátia. Fura azt hiszem, de boldognak érzem magam… Évek óta most először érzem boldognak magam. De a lelkem mélyén tudom, hogy nem ez az igazi boldogságom… Hiszen saját magamat kapom rajta ahogy az ablakból leskelődök át a szomszédba és azt a pillanatot várom, hogy megpillantsam Emmát. Látni akarom… Még ha csak másodpercekig…

Még nem döntöttem el, hogy mi legyen a perrel… Van-e értelme egyáltalán véghez vinni ezt az egészet… Összezavarni Emmát… Igazából akarom, hogy ismerjen a lányom, de nem tudom, hogy neki ez jó lenne-e… Talán igazat kell adnom Xabinak… És nem vagyok jó ember… Nem vagyok anyának való és azzal teszek legjobbat Emmanak, hogy ha békén hagyom. Egy senkiházi mihaszna vagyok? Egy gerinctelen féreg, aki elhagyta a lányát?

- Kicsim…-ölelt át hátulról Cris és összerezzentem. Nem is hallottam, hogy itt van.- Miért nem alszol még?

- Az idő eltolódás.-motyogtam és neki dőltem a mellkasának.

- Gyere vissza az ágyba.-kérlelt.

- Edzenem kellene.-dünnyögtem miközben szembe fordultam vele.

- Mióta is vagy itt?

- Négy napja.-motyogtam.

- Így pihennünk.-jelentette ki a portugál és mire észbe kaptam a vállán voltam. Halkan kuncogtam, hiszen nem akartam felébreszteni Juniort. Cristiano is vigyorgott rajtam miközben a lépcsőn felcaplatva dobott le a francia ágyra dobott. Mellém mászott vigyorogva és betakart.- Ma csak pihenni fogunk.

- Ezt úgy mondtad mint ha lenne valami programod.-kuncogtam, miközben úgy feküdt, hogy a lábaimmal lefogta az enyémet az arcát pedig a nyakamba fúrta.

- Vásárlás.-jelentette ki a nyakamba motyogva, de azt hittem rosszul hallok.

- Vásárlás?

- Ahogy hallod.-kuncogott.- De most még aludj. Világos?

- Igen is diktátor.-nevettem fel, de hozzá bújtam szorosan.

***

Cristiano Ronaldo becsajozott!

Madrid- Napokban fotósaink érdekes képeket rögzítettek az egyik madridi bolt közelében. A Real Madrid portugál csillaga egy csinos barna hajú nővel és a kisfiával mutatkozott, látszólag nem foglalkozva a bámészkodó rajongókkal. Vidáman válogattak, beszélgettek az eladókkal.  Megállapítható, hogy mindenki kedvence Ronaldo nem csak a habfehér mezben teljesít jól, hiszen ex barátnője Irina Shayk után is egy modellt, vagy egy modell alkatú hölgyet tudott elcsábítani.

Döbbenten olvastam el újra és újra a cikket. Egyedül vagyok a villában és ezt így még nehezebb feldolgozni. Tudtam, hogy nem tudjuk sokáig titokban tartani a kapcsolatunkat, de nekem ez rohadt meglepő… és kicsikét kiakasztó, hiszen nem is gondoltam arra, hogy figyelnek minket. Valaki kopogni kezdett a bejárati ajtón… Bár egyenesen rám törte az ajtót. Felsóhajtottam és felálltam a kanapéról. Elindultam ajtót nyitni. Meglepetésemre Xabi állt előttem és talán azt hiszem a dühös volt a legenyhébb kifejezés.

- Ezek szerint igaz.-vicsorgott.

- Neked is szia Xabi.-sóhajtottam fel. Gondolkozás nélkül tört utat a lakásba és nem volt más dolgom, mint becsukni utána az ajtót és követni. A nappaliba értem utol, ahol a baszk focista dühösen trappolt fel és alá.

- Miben segíthetek neked Xabi?-kérdeztem csendesen, de diplomatikusan.

- Ez valami vicc?-horkantott fel.

- Az élet mikor vicc?-fontam át a mellkasom körül a kezemet. Egyszerűen bizonytalan lettem. Itt áll előttem és számon kér olyan dolgokkal kapcsolatban, amikhez talán semmi köze sincs.

- Válaszolj már a kérdésemre.-fintorgott.

- Nem tartozok neked semmilyen magyarázattal.-ráztam meg a fejem. Határozottan tett felém egy lépést mire saját magamat szorítottam sarokba a hátrálással. Mellkasomban szorult a levegő, de nem bírtam máshová nézni csak a szemébe.

- Válaszolj Elena! Mit csinálsz itt? Mit keresel itt? Mi ez a szar?-mutogatta az újság összegyűrt példányát.- Válaszolj!

Talán kicsikét félek tőle jelenleg… Azt is tudom, hogy ha kellene megtudnám védeni magamat… De reménykedek… Xabi a múlt ellenére talán esze ágában sincs bántani, de még is mindenem lefagyott… Mint egy elcseszett program…

- Elena!

- Együtt járok Ronaldoval.-suttogtam alig hallható hangon.

- Ez mire jó? Mire jó mond meg?-csattant fel megint.

- Tudod mire jó?! Ő nem csalt meg és talán nem is fog.-csúszott ki a számon, de már nem is érdekelt, hogy az orra alá dörgölöm azt amiről évekig azt hitte fogalmam sincs.

- Te ezt…?

- Miért fontos ez?-kérdeztem vissza lazán.- És miért fontos az neked, hogy járok-e Cristianoval vagy nem?

- Jogom van tudni.-csattant fel.

- Járok vele!

- Minek? Hogy engem idegesíts?

- Ehhez az év világon semmi… De semmi közöd sincs.

- De van!

- Szerinted azok után, hogy megcsaltál… és annyira természetesnek vetted, hogy ott vagyok… De még is megcsaltál… Lett ami lett a kapcsolatunk vége… De nem hiszed… Hogy örökre utánad sírok? Három év… Több mint három év után én is boldog akarok lenni. Azt érezni, hogy talán számítok valamit.

- Szerinted ezt megkapod attól a hülye gyerektől?

- Ha nem is kapom meg, de legalább próbálkozik… Te próbálkoztál valaha? Szerettél valaha?-kérdeztem rekedtes hangon, hiszen azon kaptam magam, hogy egyre közelebb hajol hozzám. A gyomromban pillangók repkednek ezt hiába akarnám letagadni… Emellett azon kapom magam, hogy ténylegesen közelebb hajol hozzám… Akarom… Csókoljon meg… Meg akkor is ha a zsigereim visítva ellenzik. Azt hiszem ebben a pillanatban ő sem gondolkozik. Automatikusan hajol felém közelebb… De mielőtt a csók megtörténhetett volna, mind a ketten kapcsoltunk… Határozottan toltam el magamtól és szabadultam ki a sarokból ezzel.

- Menj innen Xabi!-mutattam az ajtó felé.

- Ugye tudod, hogy ezzel nincs lezárva semmi se.

- Nem érdekel! Menj innen!-jelentettem ki határozottan és szerencsére hamar megtalálta az ajtót. A lábaim erőtlenül csuklottak össze és roskadtam le a földre…

4. fejezet

A repülőgép késve érdekezett meg New York-ba és nem volt időm haza menni. Szerencse, hogy az autóm csomagtartójában mindig el van készítve a sport táskám, hogy ilyen esetekben ne húzzam ki a gyufát Matt-nél. Matt Sullivan az edzőm… Véletlen folytán kerültünk egymással össze és először nem is akart engem edzeni, hiszen lealacsonyítónak tartotta, hogy egy nő edzője legyen… De sikerült meggyőznöm, hiszen azóta együtt törekszünk arra, hogy minél sikeresebb legyek.

Szaporán szedem a lábaimat a lépcsőn fel felé még annak ellenére, hogy magas sarkúban vagyok. Hangosan csapódik ki a terem ajtaja és rontok be rajta.

- 10 perced van.-kiabált utánam Matt szórakozottan.

- Készen leszek nyugi.-kapott választ és már az öltözőbe rontottam be. Az ajtóból rúgtam le magamról a cipőmet és rángattam már le a nadrágomat is. Sietnem kell. Nem akarom, hogy Matt csak úgy heccből megszívasson. Felvettem a sport melltartómat és a hajamat szoros lófarokba kötöttem. Bele léptem a sport cipőmbe és a két tekercs bandázsnak való tekercsekkel indultam vissza a terembe, hogy Matt szolgálataira álljak.

- 8 perc… Időn belül.-szórakozott rajtam Matt miközben intett a fejével, hogy menjek közelebb hozzá. Tudtam, hogy mit akar. Általában ő köti meg a bandázsomat. Igazából én is megtudom, de még is így szorosabbnak és biztonságosabbnak érzem. Szó nélkül nyújtottam felé a kezem és ő még mindig somolyogva csóválta a fejét.

- Na mesélj! Milyen volt az a híres neves Madrid?

- Hosszú.-nyögtem fel.

- Ráérünk nem? Csak neked van ma edzésed. Mit szólt a nagy Alonso a megjelenésedhez?-kérdezett rá komolyan.

- Szerinted? Lehidalt, de közölte, hogy nem engedi azt, hogy újra lássam Emmát.

- Ez várható volt nem?-kérdezett rá, miközben ugyan olyan precízen kötötte a kezemet ahogy szükséges.

- De. Ezen meg se lepődtem.

- És mi volt még? Gondolom nem ennyi minden történt Madridban.

- Jól sejted.-nyögtem fel.

- Miért kell minden szót harapó fogóval kihúznom belőled?-nézett rám és a hatalmas kék szemeivel meggyőzött.

- Ronaldo segített rajtam.

- Ronaldo? De mivel?

- Találkoztam vele. Segített ügyvédet keresnem. Elméletileg az egyik legjobb… És lefeküdtem vele.-vontam meg a vállam. A kötéssel végzett és addig amíg a ragasztót letépte a fogaival addig nem szólalt meg.

- Lefeküdtél vele?-ízlelgette a szót.

- Ez most miért fura?-csodálkoztam el.

- Mert szerintem évek óta az első pasi aki a bugyidba jutott.-kuncogott rajtam mire én csak bemutattam neki.

***

3 hete tart a kő kemény felkészülésünk… Napok… Hetek óta csak az edzőteremben vagyok és szinte vért izzadok. Igen… Néha feladnám szívem szerint, de tudom ezen túl kell esnem… Ezt le kell győznöm mind azért, hogy egy hónap múlva a ringben is nyerni tudjak. Vállamon a táskámmal ballagok végig a folyosón a lakásom felé. Nem akarok semmi mást, csak egy hatalmas zuhanyt és lefeküdni aludni. A zsebemből elő halásztam a kulcscsomómat és amikor felnéztem meg is torpantam.

- Te hogy kerülsz ide Cris?-kérdeztem csendesen, de ténylegesen meglepődve. A portugál focista felpattant a földről és elém állt. A kezében egy kicsikét megviselt csokor virág volt. A női szívek megrontója úgy topog előttem, mint egy esetlen kis gyerek.

- Csak… Csak hiányoztál és úgy gondoltam hamarabb látlak, ha eljövök ide, mint hogy azt várom te mikor jössz el Madridba. Remélem nem baj, hogy itt vagyok.-pislogott rám ártatlanul. Nem értem, hogyan de elérte, hogy ellágyuljon a szívem. Közelebb léptem hozzá és miután ledobtam a táskámat átkaroltam a nyakát. Fura módon megnyugtatott a jelenléte. Óvatosan átkarolta a derekamat és magához húzott még szorosabban.

- Hiányoztál.-vallotta be csendesen. Szinte csak suttogott.

- Te is nekem.-mosolyodtam el. Megfogtam a kezét.- Gyere be.

Csendesen követett a portugál focista, így ketten léptünk be a lakásom ajtaján. Nem túl nagy lakás… Vagy is az ő hatalmas villájához képest ez csak egy egér lyuk… De mindenki tudhatja… Nem vagyunk egy szinten… anyagilag sose leszünk. Azonban most ez nem érdekel.

- Edzésed volt?-vette el a táskámat és letette a földre.

- Igen… Minden egyes nap.-dünnyögtem kicsikét fáradtan. Magamhoz húztam az övénél fogva.

- Itt maradhatok?

- Veszel velem egy forró fürdőt?-kontráztam rá. Elvigyorodott kacéran és válasz gyanánt levette a pólóját.- Tehát igen. Megengedem a vizet.-pusziltam meg.

Körülbelül 15 perc kellett és már mind a ketten elterülve a kádban feküdtünk. Szerencsére kényelmesen elférünk benne. A mellkasán fekszek és ez most jól esik. Megpuszilta a homlokomat.

- Ez nagyon jól esik.- nyögtem fel.- Semmi túlzással kijelenthetem, hogy mindenem fáj.

- Kemény edzés?

- Fokozatosan emeljük a nehézségi szinteket… De mindig eljön egy holt pont… Nálam ez általában a harmadik héten jön el.-magyaráztam miközben a hajamat piszkálta.

- De ma este nem leszel egyedül.

- És ez annyira jó.-suttogtam hálásan.

- Nekem is.

- Valaki tudja, hogy itt vagy?-néztem fel rá, de csak megrázta a fejét.

- Annyit mondtam anyunak, hogy el kell utaznom. Ő pedig készségesen vigyázz Junior-ra.

- Egyszer megismerhetem a fiadat?-kérdeztem csendesen. Nem tudom miért csúszott ki ez a számon.

- Persze, hogy megismerheted.

- Köszönöm.-pislogtam rá.-  Nem vagyok rossz ember, mint aminek Xabi beállít… Aprópó… Mondott valamit rólam nektek?

- Nekünk nem… Már mint tudod meg vannak azért a klikkesedések a csapatban. A spanyoloknak biztos többet mondott.

- Megint én vagyok a szívtelen lotyó.-suttogtam.

- Ha ő még annak is tart, én tudom, hogy nem vagy az. Jó ember vagy.

- Ne hízelegj Cris.-nevettem fel.

- Nem hízelgek. Ez a valóság.-cirógatta a kezemet. Nem szólaltam meg. Nem tudtam mit mondani neki.- Kérdezhetek valamit Elena?

- Baj van?-pislogtam rá.

- Fura… Tudom fura ezt kérdeznem…

- Kinyögnéd? Mert sajnos egy szót se értek belőle.-ráztam meg a fejem.

- Járnál velem?-nyögte ki a nagy kérdést. Elmosolyodtam, de még is egy szinten bizonytalan voltam.

- Járok veled… Csak egyet kérek…

- És mi lenne az?

- Ne csalj meg.-jelentettem ki határozottan.

- Ne csaljalak meg?

- Egyszer már megtették és utáltam.-dünnyögtem de inkább csak áthúztam a karjait a derekamon, hogy minél jobban ölelni tudjon.

***

Szívem a torkomban dobog, pedig nem lenne semmi más feladatom, mint kimenni a ringbe és nyerni. Matt felkészített. Nem lesz egyszerű menet… Szó szoros értelemben nem lesz egy könnyű menetem se. Ez a nő inkább egy buldózer, mint boxoló… Matt szó nélkül ellenőrizte a kötést a kezemen, majd felhúzta rá a kesztyűmet és azt is szorosan megkötötte. Feladta rám a köntösömet.

- Sikerülni fog… Ésszerűen kell küzdened és nem lesz baj.

- Egy tank ellen ésszel? Nem lesz könnyű.

- Ezért küzdöttünk hetekig. Menj…

… A következő amire emlékszek, hogy megszólal a gong. A mexikói nő nekem rontott azonnal és sorozott. Próbáltam védekezni, de csak úgy tudtam, hogy arcom elé tartottam a kettős fedezékemet. Ha a bíró szerintem nem rángatja el tőlem akkor a menet végig a sarokba szorítva vert volna engem. Pillanatom volt csak kifújni magam és rájönni, hogy hirtelen mindenem sajog. Szó szoros értelemben. Ki pillantottam Mattre aki aggódva figyelt rám. Nem… Nem okozhatok csalódást neki… Győznöm kell…

***

Pihegve, de még is mosolyogva ülök az öltözőben az asztalon és figyelem ahogy Matt leszedi a kezemről a kesztyűmet.

- Sikerült.- nevettem fel.

- Tudom. De nyugodj már le.-forgatta a szemeit.- A jeget pedig tedd már oda a szemöldöködhöz.

- De sikerült. Mi lesz a következő feladatom?

- Most először lezuhanyzol.

- Hosszabb távú célokra gondoltam.-forgattam a szemeimet.

- Január végéig szabadságot kapsz. Addig én kitalálok valamit. Felveszem a kapcsolatot az emberekkel, hogy még egy mérkőzést tudj vívni a cím meccs előtt.

- Cím meccs?-csodálkoztam el, mint ha ez új dolog lenne.

- Most miért csodálkozol? Megbeszéltük, hogy hamarosan elérjük azt a lépcsőfokot, hogy a címért küzdj.

- Szerinted felkészültem rá?

- Teszünk róla, hogy felkészült legyél.-mosolygott rám és megpuszilt.- Most leginkább a pihenésé lesz a főszerep.